Remegő lábbal álltam a korlátot támasztva és úgy járt körbe fürkészőn a tekintetem, mint egy űzött vadállatnak
Pont úgy éreztem magam, mintha egy elcseszett őserdőben lennék és bármelyik pillanatban rám támadhatna valami. Nem volt ellenség, csak valami ősi ijedelem…, teljesen uralta a testem a rettegés, alig tudtam állni a két lábamon. Vadul kalapált a szívem és éreztem, hogy a nyelvem helyén csak egy nagy csomó vatta van, közben pedig a kezeim menthetetlenül egyre nedvesebbek lettek…
“- Mi a franc van veled???? – üvöltött rám egy hang a fejemben – Térj már észhez! Ez csak egy pasi! “
De beszélhetett bármit, Ő nem ‘csakegypasi’ volt
Tegnap este óta szinte egy falatot sem ettem. Tényleg, erre jó is lesz figyelnem, ha véletlen italozásra kerülne a sor…, el ne felejtsem, hogy kár lenne a fürdő padlóján végeznem a ma estét, két pohár bor miatt.
Szóval, akire kamaszos izgalommal vártam épp…
…az az a fiú volt, akibe tizennégy éves korom óta voltam szerelmes. Fogalmam sem volt mi van velem…, de amióta két hete meghallottam a telefonban a hangját, felfordult velem a világ. Pont ugyanaz a szédült kamaszlány lettem, mint aki 21 éve voltam.
Esküszöm, szinte vihogtam és olyan zavarban voltam, mint a ballagásomon, amikor átadta a csokrom…
…és mondjuk azzal a lendülettel örökre el is tűnt
Jó, persze nem…, még jó sokáig leveleztünk, de a 160 kilométer akkor áthidalhatatlan távolságnak tűnt…, a négy év meg még inkább. Sosem felejtem el azt a levelet, amit még úgy zárt le, hogy “örökké várok rád”, de az összes többi mondata olyan volt, mintha egy idegen írta volna. Mondjuk az is lehet, hogy nem a Gyurival kellett volna kivetetnem a postaládából… Bár azt hiszem tök mindegy.
Fújt a szél, a hajam egyre kócosabb lett és hirtelen elborították az agyam az emlékek
Kapkodó tekintetűből egyszercsak cuki álmodozóvá váltam és valahogy minden olyan nagyon rózsaszín lett. Mindenki mosolygott körülöttem és a lemenő nap fénye bevilágította az egész teret. Hatalmas gombóc volt ugyan a torkomban és a szívem még mindig eléggé vert, de valami fura nyugalom szállt meg.
Egy finom érintést éreztem a vállamon, megfordultam és a szám önkéntelen, széles mosolyra húzódott
És egyszercsak minden rendben volt. Minden a helyére került…, a világ úgy volt jó, ahogy. És mindez csak azért, mert a tekintetem végre újra abba szempárba mélyeszthettem, akitől minden jó volt. Akitől az én világom működött. Hideg lett és meleg, üvöltő zaj volt és néma csöndesség és a hasam már sokkal lejjebb lüktetett és pontosan tudtam, hogy mire vártam 21 éven át.
A végtelenségig néztünk egymásra, majd finoman magához húzott és szorosan megölelt
És úgy ölelt, amitől a testem egyszeriben felébredt csipkerózsika álmából. Ő volt a kisfiú, aki elvette a szüzességem és ő lesz a férfi, aki beteljesíti vad női vágyaim. Egy pillanatig nem úgy néztem rá, mint ahogy utoljára láttam, bár a szeme csillogása semmit sem változott. Erős volt, kemény és elcseszettül szexi. Minden testrésze maga volt a megtestesült férfierő.
Hátrébb toltam, kézenfogtam és elindultunk a Duna-part felé
Éreztem,hogy úgy szorítja a kezem, ahogy még soha senki. Biztos voltam benne, hogy ugyanazt érzi, amit én. Fogtuk egymás kezét és bandukoltunk keresztül a belvároson. Néztük az egy ütemre lépő lábainkat, néha kicsit rámszorított, néha éreztem, hogy néz, néha csak hagytam, hogy eluralkodjon rajtam az érzés.
Elértük a rakpartot és pont úgy ültünk egymás lábát összekuszálva, mint azon a csütörtökön
Egészen közel voltunk egymáshoz, éreztem a lélegzetét, az illatát… és majdnem beszélgettünk is…, de egymásra néztünk és inkább vad, kamaszos csókolózásba kezdtünk. Életem legizgalmasabb csókolózásába. Éreztem a vágyát, a rengeteg el nem mondott szót, az éveket, amikor nem az én számban volt…, éreztem, hogy azonnal haza akarok menni.
Már lebukott a nap és a beton is kezdett nagyon hideg lenni
…és mi néhány tőmondaton kívül még nem váltottunk többet. Csak csókolt, simogatott és ölelt, ahogy bírt.
– Induljunk – szólaltam meg végül, kedvesen a térdére téve a kezem
– Hová?? – kérdezte meg olyan rémült hangon, mintha álmából ébresztettem volna épp
– Haza…, mármint hozzám haza. Fázik a fenekem! – és úgy mosolyogtam, hogy azonnal felemelkedett.
Két utcára laktam…
De olyan volt az út odáig, mintha ólomlábakon jártunk volna. Szinte hosszabb volt, mint az elmúlt 21 év. A végére úgy éreztem, mintha menetelnénk. És röhögnöm kellett… és a röhögés ragadós. Úgy estünk be az ajtón, hogy fuldokoltunk a röhögéstől…, mint két idióta kamasz. De aztán bezáródott mögöttünk az ajtó és úgy estünk egymásnak, mint két kiéhezett felnőtt.
Gyakorlatilag letépte a pulcsim és a pólóm sem járt jobban…
A nadrágom csak azért nem tudta, mert hamarabb toltam le magamtól, minthogy odáig ért volna… A következő pillanatban már zihálva élveztem, ahogy belémhatol és elakad a lélegzetem és sikítok a konyhapulton és érzem, ahogy a körmeim a bőrébe mélyednek…, hideg volt a seggem alatt a konyhapult, de olyan forró volt az ölelése, amilyet még sosem éreztem.
Ahogy tudtam újra lélegezni már a folytatást követeltem.
Fogalmam sincs hány órán keresztül, vagy hol csináltuk, vagy hol nem…, de úgy tűnt, hogy az elmúlt évek összes kihagyott szerelmeskedését igyekeztünk bepótolni. Többször éreztem, hogy belehaltam, de legalább annyiszor éledtem újjá lelkes és szakavatott kezei között. Minden pillanatát élveztem és tudtam, hogy soha többé nem akarok nélküle élni.
Már pirkadt, amikor a kádban ültünk
Mélyen és fáradtan merültünk el habokban. Igen, a testem őrült fáradt volt, de a lelkem, mint egy “kislányé”. Reményteli, szerelemtől részeg és őszintén szárnyaló. Öleltük egymást, míg ki nem hűlt a víz… meg még egyszer… és újra….
Aludtunk valamennyit
Majd arra ébredtem, hogy pirítós és kávéillat lengi be a lakást. Álomittasan és totál agy nélkül botorkáltam a konyhába… Ott állt, a konyhapultnál és csak reméltem, hogy letörölte, mert csak úgy pucéron, tányér nélkül pakolta rá a kész kenyereket… és vigyorgott, mint egy fogpaszta reklám…
Leültünk és felfaltunk mindent ami a hűtőben volt
Nyolckor betelefonáltam, beteget jelentettem és elkezdünk beszélgetni… és csak beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk, több, mint 16 órán keresztül. Folyt, dőlt, áradt…, igen, mindent elárasztott a rengeteg bepótolni való gondolat.
Soha többé nem ébredtem fel nélküle
Másnap a táskáiától volt teli az előszoba…, harmadnap a fürdő minden polcán volt egy férfias cucc… és negyednapra nem volt egy négyzetcenti hely a lakásban, ahol ne lakott volna ott Ő is. Pont, mint én, a lakásom is vele lett teljes…, egyáltalán nem emlékszem milyen volt nélküle… lehet, hogy volt olyan, de igaz talán sosem volt.
