Hónapok óta tervezték…, vagy ki tudja már mióta
Valójában mindig is téma volt köztük, de a megvalósítás mégis megdöbbenti lett egy picit.
Zsuzsi és Gábor története régi, mint az országút, csak sokkal több a kanyar, nameg a fordulat. A lényeg, hogy oly sok mindenen túl, jelenleg 18 éve titkos szeretők. 🙂
Zsuzsi:
“Sosem fogom megszokni. Minden alkalommal izzad a tenyerem és gombócban van az egész gyomrom. Kurvára nem könnyű bemenni egy panzióba a bűnös tudattal. A homlokodon, a hátadon, a mindenhol ott virít rajtad, hogy: “izélni jött“. Irtó ciki érzés.
Pedig basszus, közel 20 éve vagyok a szeretője! Régebben ismerem, mint a férjem! Az, hogy ez hogy alakult így, ezt most inkább hagyjuk, maradjunk csak annyiban, hogy nekünk így volt kerek a világ.
Együtt szálltunk ki a kocsijainkból és kvázi szó nélkül sétálunk be a panzióba.
-Jó napot. Tóth Gábor névre. Köszönöm. – hadarom bénán és szeretnék már a kulccsal a kezemben elhúzni innen, mert bár agyam még a “ciki zónában” van, a testem bizony már bekapcsolt, és követelőzve várja a jussát. Még jó, hogy innen általában már csak pár lépés.
De minden alkalommal, mindig, amíg a szobába be nem érünk, alig tudok ránézni. Csak a padló, a recepciós, a cigi, a telefon, a kocsikulcs, bassza meg a második emelet …ahhh …végre!
-Sziaaa! – ölelem végre szorosan magamhoz, ahogy magunkra csukjuk a szobaajtót. Szorosan és szerelmesen.
Egészen 40 másodpercig, addig, amíg elő nem tör a hetek óta elfojtott és olyan nagyon sürgető vágy. És akkor már nincs semmi más, csak a szenvedély. A mindent elborító, a mindent elhomályosító. Rutinosan ruhák le, kezek mindenhol. Kezek és szájak…, vadul kutatjuk a helyeket a másikon, a helyeket, ahol olyan nagyon régóta nem járhattunk már.
Nagyon hosszú percekig tényleg semmi , de semmi nincs. Csak ez számít. Ahová hozzáérek a másikon, ahová ő hozzámér. Elképesztő, felszabadító és mindent feledtető érzés.
-Lassíts! Lassíts, lécci! – súgja fulladozva.
-Nyugi, tudom! Dőlj hátra és élvezz, kérlek. Óvatos leszek.
-Állj! Most komolyan! – olyan hangsúllyal, hogy zavarba hoz.
-Mi van?? – kérdezem szinte bántva, de nem a kezeim nem állnak le.
-Mondanom kell valamit! – emelkedik fel és két kezét a csuklómra szorítja nyomatékosítva, hogy “megállj” van.
-Ne szórakozz már!
-Nem-nem-nem! Most tényleg! Fontos!
-Ok. hallgatom – mondom beletörődve és baromi dühösen, mert tényleg nem értem, hogy miért nem tud végre lazítani.
-Nem vagyunk egyedül! – a hangja izgatott volt, én meg teljesen értetlen.
-Hogy mi?? – értettem a szavakat, de valahogy mégsem volt értelme az egésznek.
-Hoztam magammal Valakit! – rámnézett. Nyugodtan, mélyen és a helyzethez képest elég komolyan.
-Nade hol van??? – tényleg tök hülyének éreztem magam, mert senkit se láttam.
-Kriszta! Gyere elő légyszíves!
És tényleg ott volt! Egy kurvára vadidegen nő! Egy szobában velünk. Velünk, a majdnem full meztelen és elvileg egymásra vágyó “párral.
OK. Végülis erre készültünk… elég régóta és elég sokszor megígértem én is, hogy egyszer majd hozok egy “ilyet” nadeee…
Ettől még azért se köpni, se nyelni nem tudtam. Még jó, hogy egész rugalmas vagyok -gondoltam-, de nem voltam.
Egyáltalán nem. Ott kattogott a fejemben a sok szabály amiket már annyiszor kielemeztünk: ki, kihez, mikor nem érhet, mikor igen, és mit nem szabad élveznie, hova tehetünk mit, meg ilyenek, de nekem csak az volt most a fejemben, hogyha ránéz, én tuti, hogy megölöm…
Oltári mák, hogy az én “szerelmem” tényleg ismer és megmentett minket. Elővett a minibárból egy-egy italt és hagyott annyi időt nekem, hogy a saját ritmusomban reagáljak erre a “kellemes” meglepetésre.
-Szia! – nyögtem ki végül
-Szia!
-Bocs csak… -kurvára nem voltak szavaim az alkalomhoz.
-Semmi gond! Gábor mondta, hogy valószínűleg ez lesz.
-Ahha, értem. De tényleg bocs! Kezdhetnénk elöről?
-Persze! Ahogy akarod!
-Köszönöm!
-Én is
Valószínűleg ez volt az évszázad legfurcsább beszélgetése, de végülis túl voltunk rajta és nem is fájt nagyon. Sőt!
Most már az én torkomban is az dobogott, hogy “igen, ma tényleg meg fog történni”! És: “HURÁÁÁ”!
Kriszta leült a szemközti kanapéra, mi pedig a majdnem “normális” forgatókönyvünk szerint, egymásnak estünk.
Egészen sokáig tényleg nem is vettem Róla tudomást és azt hittem, ez most így elég is kezdetnek. Valójában inspiráló volt a jelenléte, de úgy gondoltam ez most ennyi és nem igazán szeretném beljebb engedni ennél. Tényleg. Tényleg komolyan ezt akartam. Egészen addig, amíg egyszer össze nem találkozott a tekintetem az Övével. Megpillantottam, ahogy ott ül, elképesztően beindulva és minden ízében szexre készen. Abban a pillanatban elélveztem. És tudtam, hogy ez Neki szólt! És azt is tudtam, hogy ha most nem érhetek hozzá és nem vonhatom Őt ebbe bele, nagyon bánni fogom. Tényleg a legjobb ember volt közénk. Szép volt, okos, türelmes és elképesztően izgató.
Lehet, hogy nem volt a részünk, de remekül alkalmazkodott.
Felálltam az ágyról és odaléptem Hozzá, a kanapéhoz. Letérdeltem és gondolkodás nélkül fúrtam az ölébe az arcom. Puha volt, forró és olyan nedves, amilyet még sohasem éreztem. Büszkeség és olyan vágy kerített a hatalmába, aminek a létezéséről nem is sejtettem.
Ez a nő, miattam, miattunk, jutott el a vágyakozás ilyen fokára! Imádtam!
Ahogy közelítettem felé, automatikusan hátradőlt, szabad utat engedve nekem. Annyira kívántam, hogy szerettem volna felfalni. Csak erre tudtam gondolni. Csókoltam a combját, a hasát mindenhol ahol értem, és Ő minden érintésemtől, csókomtól egyre szélesebbre tárta a combjait. Már nem tudtam hol kezdődnek az ő vágyai, hol az én érzékelésem, és egyre az zakatolt az agyamban, hogy még, még, még… és végül, mire tényleg elértem a puncijáig, és a nyelvem megérintette a csikóját, mindketten egy őrült, mindent elárasztó orgazmusban törtünk ki. Frenetikus volt.
És nemcsak mi.
Gábor ott állt, kábé fél méterre tőlünk és totál telibe spriccelte a hátam, valami olyan fejjel, amit még én is ritkán láttam tőle.
Azonnal tudtam, hogy ez egy : “beggining of a beautiful friendship” sztori lesz, és csak kívántam, hogy forevör is legyen 🙂
Sok mindent tanultam azon a délutánon és oltári büszke vagyok, hogy egy ilyen nőtől és egy ilyen pasitól úgy sikerült elbúcsúznom két óra múlva, hogy alig várjuk a folytatást.
És már nem 1 titkos szerelmem volt… És bár érdekes, hogy a létszám a duplájára nőtt, valahogy a bűntudat, nem nőtt vele arányosan. 😉 Szerencsére!
