| Ha lemaradtál róla, a történet előzményeit itt és itt olvashatod. Ákos összes eddigi történetét itt böngészheted végig. |
A következő napok hatalmas extázisban teltek el
Ha lehet, még többet írtunk a másikra és még inkább ittuk a válaszként érkező sorokat. Roli nagyot változott az első találkozásunk óta. Az eleinte visszafogott, titokzatos és mérsékelten érdeklődő srácból az első csók bókoló, becéző és jóval közvetlenebb pasast varázsolt. De egyáltalán nem volt zavaró ez az átalakulás. Sőt nagyon is kedvemre való volt. Mindketten számoltuk a perceket kedd estig és már azt is jó előre megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni. Végre aztán elérkezett a várva várt kedd délután. Alig vártam, hogy befejezhessem a munkát és rohanhassak haza készülődni! Hisz nem ártott volna még egy kicsit takarítani, de rám is rám fért még egy borotválkozás.
Aztán végre megtörtént az, amire már vasárnap este óta vártam: megszólalt a kaputelefon. S ahogy beleszóltam a kagylóba, Roli elragadó hangja válaszolt. Pár perc múlva fel is ért és ahogy belépett a lakásba, egyből egy üveg édes pezsgőt nyomott a kezembe.
– Tessék. Ezt útközben vettem egy benzinkútnál, hogy legyen egy kis hangulat. – elvigyorodott, majd folytatta. – Nyugi, ingyen volt. A pénztáros csaj elfelejtette beütni. Remélem szereted az édeset, mert én imádom! – azzal már a nyakamban is volt és a következő perceket csókolózással töltöttük, mintha már hónapok óta ismernénk egymást. Aztán, ahogy befejeztük, mélyen a szemembe nézett és halkan suttogott egy Sziát. Megsimogattam a fejét, majd levettem a válláról a hátizsákját.
– Gyere, megmutatom a lakást. A pizzát már megrendeltem, mindjárt ideér.
Nem tartott sokáig az egész amíg körbeértünk, de mégis úgy figyelt, mintha legalábbis komoly államtitkokat osztottam volna meg vele
Kikötöttünk végül a nappaliban, ahol egymás mellé heveredtünk a kanapén. A tévéből közben halkan duruzsolt valamelyik youtube-os klip. Kisimítottam a szemüvege elől egy hajtincsét, ami nagy gonoszul odacsúszott és megfosztott mindkét szemének látványától. Azok a hatalmas, csillogó barna szemek! Kár lett volna eltakarni őket.
– Milyen volt a napod? – szólaltam meg, miközben még mindig a hajával játszottam.
– Semmi különös, a tengerentúllal tárgyaltam egy új géppel kapcsolatban, meg emaileztem pár kórházzal. És a tiéd?
– Hát, az enyém nem volt ennyire érdekes. – summáztam röviden. – Unalmas papírmunka.
– De te sosem vagy unalmas! – majd azzal az ölembe bújt.
– Édes vagy. – mosolyodtam el. – No és reggel hányra kell beérj? Mennyire kell korán keljünk?
– Hát fél tíz körül már érdemes lenne benn legyek.
– Kilenc harminc? Akkor egyáltalán nem kell korán.
– De, nem ám. És elaludnunk sem kell korán. – kacsintott rám, majd tenyerével határozottan végigdörzsölte a farkamat a rövidgatyámon keresztül. Jól esett, ahogy megéreztem a forró tenyere simogatását.
– De a vacsit azért várjuk meg. – röhögtem fel, ahogy a kezem az arcáról a mellkasára csúszott és kitapintottam, hogy szíve vadul kalapált.
– A vacsit még megvárhatjuk. – kacsintott ismét. – Felbontjuk a pezsgőt?
– Naná! – ugrottam fel alóla és a konyha felé vettem az irányt. Pár másodperc múlva már a bontott pezsgővel és két pohárral tértem vissza. Odanyújtottam neki az egyiket, majd töltöttem mindkettőnknek. Roli szinte az egészet lehúzta, majd a fejével biccentve jelezte, hogy én is kövessem a példáját. Ahogy újból töltöttem, már szinte éreztem is, ahogy szétárad a tarkómban az a tipikus melegség. Épp leültem volna mellé, mikor csöngettek.
– Ez valószínűleg a pizza lesz. – állapítottam meg és elindultam vissza, az ajtó felé, hogy kifizessem. Nemsokára már a nagy gőzölgő pizzával tértem vissza. Gluténmentes hawaii. Volt abban valami romantikus és szeretetre méltó, ahogy ott a kanapén, egymás ölében faltuk a vacsorát. Mintha mindig is erre vágytam volna és most megtörtént végre.
– Hiába, igazi pizzát akkor is csak olaszban tudsz enni. – állapította meg Roland az első szelet után.
– Te már voltál Olaszországban?
– Persze. Meg Egyiptomban, Svájcban, Görögországban, Törökországban, Franciaországban és Amerikában. Az exemmel mindig utaztunk. Te merre jártál már? – emelte rám a tekintetét, ahogy a következő szelethez kezdett hozzá.
– Nos, én még olyan sok helyen nem jártam. Leginkább idehaza utazgattam párszor. De voltam már Norvégiában és Svédországban is. Az például nagyon tetszett, viszont rohadtul hideg volt. – válaszoltam visszafogottan, kicsit szégyenkezve. És őszintén, nem voltam boldog, hogy ismét szóba jött az ex téma, de egyelőre nem aggasztott olyan nagyon.
– Oh igen, Svédország. Oda is átruccantunk egyszer. Jövőhéten viszont Lettországba fogok elutazni. – közölte csillogó szemekkel.
– Jövőhéten? És mennyi időre??
– Két hétre. Már pár hónapja lefoglaltam.
– De addig még találkozunk, ugye? – néztem rá kérdőn.
– Hát, persze! – nevette el magát, ahogy a harmadik szelet pizzához kezdett.
– Nagyon világlátott ember vagy! Nem szeretnék túl unalmas lenni a számodra.
– Igen, számomra fontos, hogy mindig el tudjak utazni valahová. És miért lennél már unalmas??
– Hogy nem jártam ennyi helyen, mint te. – válaszoltam szemlesütve. – De szeretnék én is. – folytattam visszanézve rá. – Pláne, hogy majd fizeted az útjaimat. – tettem hozzá végül, kis hatásszünet után. Pár másodpercig mereven a szemembe nézett, majd mindketten hatalmas röhögésben törtünk ki.
A vacsora végeztével kicsit még ejtőztünk a tévé előtt
Megmutattuk a másiknak pár kedvenc zenénket. Aztán ahogy a pezsgő is elfogyott, Roli a fürdőszoba felé vette az irányt és törölközőt kért, hogy letusolhasson. Ahogy visszaértem a szekrénytől, már egy szál boxerben állt előttem.
– Nemsokára te jössz! – mondta, ahogy kivette a kezemből a törölközőt és már be is csukta maga mögött a fürdőszoba ajtót.
Ahogy a nappaliból hallgattam a víz csobogását, egyre az elmúlt napok jártak a fejemben. Az a sok szép emlék és az a pár aggasztó is. Ahogy reagált a randi szóra. Hogy csak féléve zárt le egy hároméves kapcsolatot. Hogy annyiszor szóba jön az exe. De hisz annyira lelkes és kedves! Igen, az. Nyugtattam le magam végül. Közben hallottam, hogy odaát abbamaradt a vízcsobogás és Roli már fogat mos. Nemsokára meg is jelent az ajtóban. A bőre még picit nedves volt, a vállán ott logót a törölközője. Nagyon izgató, amikor egy frissen tusolt, edzett férfitest áll eléd egy szál tapadós alsónadrágban, a saját lakásodban. Nem bírtam ki, át kellett öleljem és éreztem, ahogy a farkunk összeér.
– Gyorsan tusolj le. – súgta a fülembe és nyomott pár csókot a nyakamra, azzal a nappaliba indult, s ledőlt a tévé elé.
Ahogy beléptem a tus alá, kellett néhány perc, hogy felszálljon a lila köd az agyamról. Az iménti pár mozzanat nagyon felhúzott és muszáj volt hideg vízzel tusoljak, mert úgy éreztem menten felrobbanok a vágytól. Miközben mostam le magamról a tusfürdő utolsó maradékát, éreztem, hogy minden izmom pattanásig feszül. A tusolás végeztével én is úgy döntöttem, hogy nem viszem túlzásba a törölközést. Forró nyár volt, még jól is esett, hogy kicsit nedves maradt a bőröm. Belebújtam a boxerembe, gyorsan fogat mostam én is és kiléptem a gőzölgő fürdőszobából.
Roli kéjsóvár mosollyal az arcán végigmért
Tetszett neki a látvány. Odaléptem elé, a farkam pont fejmagasságba került. Átölelte a csípőm és elkezdte végigcsókolgatni a boxerem minden egyes négyzetcentiméterét. Nem kellett sok és úgy álltam, mint a cövek, amit Roli izgató mormogással vett tudomásul. Lehajoltam hozzá és amíg ő az alsónadrágommal foglalatoskodott, adtam pár csókot a feje búbjára. Hátranyúltam a kezeiért, amelyek már jó ideje a fenekem markolászták és felhúztam magamhoz. Ott állt előttem és csak néztük egymást. Gyönyörködtem csapzott fürtjeiben, izgatóan domborodó szőrös mellkasában. Nagyon megkívántam, úgyhogy megmarkoltam a bal csuklóját és elindultam a hálószoba felé vele. Nem ellenkezett, sőt két lépés után a másik karját a nyakam köré fonta és szorosan hozzám simulva lépdelt utánam.
Az ágy mellé érve hirtelen felé fordultam, megragadtam két kézzel a derekánál és a párnák közé löktem. Csak nevetett. Feltérdeltem a fejéhez és hagytam, hogy elfoglalja magát az ágyékommal. A boxeremmel még mindig nem tudott betelni, ám ezúttal kézzel próbálta kisimítani az anyagot. Egyik kezével a combjaim közé nyúlt, a másik tenyerével pedig a köldökömtől kezdve szántotta végig a domborodó részeket, egészen amíg teljesen meg nem feszült rajtam a szövet. Aztán kezdte az egészet felfelé, teljesen fel a hasamig. Percekig hagytam ezt a masszázst. Mindketten élveztük a szituációt. Majd mikor már nem bírtam tovább tétlenül szemlélni, hogy ott fekszik előttem kihasználatlanul, ráfeküdtem teljes testtel és arcát a két kezem közé fogva vadul csókolni kezdtem. Nem bírtam leállni. Csak csókoltam a száját, az arcát, közben pedig csípőink hullámokban feszültek egymásnak. Elidőztem a nyakánál, amire halk sóhaj volt a válasz. Ez még inkább felhúzott és elkezdtem lassan araszolni lefelé. Végigkóstoltam a mellkasát, a pici mellbimbóit, ami mélyről jövő nyögést váltott ki belőle. Majd lentebb haladva a hasát és a köldökét vettem célba. És a köldöke mellett a csípőcsontnál azt a részt, ahol a legvékonyabb a bőr és ami minden pasinál hatalmas extázist vált ki, ha nyelvvel végig cirógatjuk.
Szépen apránként felsőteste minden parányi titkát felfedeztem, így muszáj volt egy idő után még lentebb vonuljak, ahol fekete boxere kitüremkedései vártak. Dombok, égbe meredő hegyek voltak abba a fekete anyagba rejtve. Nem bírtam ki, hogy lágyan ne harapjak bele és ne húzzam végig a szám a hegygerincen. Aztán újból és újból, míg teljesen át nem ázott a textil. Roli ekkor már egy ideje két kézzel a fejemet markolászta. És hogy tetszett amit csinálok, azt markolása erősödéséből és teste megfeszüléseiből éreztem. Csípőjét egyre többször nyomta az arcomba, így nem tehettem mást, mint egy gyors mozdulattal szinte letéptem a boxerét és folytattam azt, amit már elkezdtem, csak immár a csupasz bőrön. Kezeim közben a csípője alá tolakodtak és a fenekét kezdték gyúrni. Nagyon felhúzott arcomba meredő férfiassága, de az még inkább, hogy élvezte amit művelek. Így nem hagytam abba, sőt még nagyobb odaadással csináltam. Egyszer csak felfelé kezdte el húzni a fejem, én pedig nyelvemet végighúztam a meztelen testén közben. Ismét hosszú csókolózásba kezdtünk, s közben keze lassan elindult a farkam felé, hogy boxeremet lerántva, immár csupaszon masszírozhassa. Én sem engedtem el az övét, s ahogy egyre szorosabban markolta a szerszámom, én is hasonlóképp tettem az övével.
Hosszú percekig játszottunk egymással. Szinte óráknak tűntek, vagy napoknak. Nem lehetett volna megállapítani. Hol ő markolt meg erősebben és rántott pár tüzesebbet, hol én az övén. És csak nyögtünk, szuszogtunk és csókolóztunk. Először ő élvezett el a kezeim közt, aztán a látványtól én sem bírtam sokkal tovább. Percekig lihegtünk egymás mellett, aztán ahogy kezdtünk magunkhoz térni, újból csókolózni kezdtünk és simogatni egymást, nem törődve semmivel.
– Nagyon rég élveztem így. – fordította a fejét felém
– Igen, éreztem. – válaszoltam mámorosan mosolyogva és a fejem a vállára tettem.
Végül aztán felkerekedtünk és egy gyors közös zuhanyzás után egymás karjaiban ringattuk álomba a magunkat. Akkor már nagyon rég nem aludtam ilyen mélyen és ilyen jót, mint vele.
Másnap reggel természetesen későn ébredtünk. No, nem vészesen, de csipkednünk kellett magunkat, így a reggeli is kimaradt. Azért még mielőtt kiléptünk volna a lépcsőházba, a nyakamba borult ismét és egy óriási búcsúcsókot nyomott a számra. Kint a ház előtt búcsút intettünk egymásnak, mint akik már évek óta ismerik egymást.
– Szia Ákos. Nagyon jól éreztem magam megint. Remélem mihamarabb folytatjuk. – mondta, miközben szállt be a kocsiba.
– Azt én is nagyon remélem. Akár már a héten!
– Megbeszéljük, megbeszéljük. – azzal integetett még egy utolsót és beindította a kocsit.
A változás szele
“Nem voltál valami tüzes.” Jött a meglepő mondat nem sokkal dél előtt, szmájlikba csomagolva. Nem tudtam hirtelen mire vélni. Ez most valami vicc akar lenni, vagy szemrehányás? Egész délelőtt nem írt semmit, erre most ez.
“Hogy érted ezt?” Írtam vissza. Hosszú percek teltek el válasz nélkül, persze a kérdésem már rég el volt olvasva.
“Hát az éjjel. Nem volt olyan vad, mint vártam volna.” És egy kacsintós szmájli a végére! Még inkább meglepődtem.
“Nem tudom milyen elvárásaid vannak, de ez tulajdonképpen még csak a második randink volt és úgy tűnt mindketten élveztük az éjszakát. Nem vagyok egy durr bele típus, nálam a szex javarészt érzelmi kérdés.” Kicsit zavartnak éreztem magam, mikor magyarázkodnom kellett az esti hancúr miatt.
“Jó, szoknunk kell egymást.” – zárta rövidre a témát Roli néhány perc múlva.
Fura érzéseim lettek ettől a pár sortól. Addig azt gondoltam minden rendben van. Belőle is ez sugárzott. Ízlelgettem a szavait, de nem tudtam napirendre térni felettük. Hiszen reggel még a nyakamba ugrott búcsúzáskor! Biztosan csak félreértettünk valamit egymástól, vagy szarul fogalmazott meg egy amúgy tök rendben lévő dolgot, nyugtattam magam. Mindenesetre a délutánom eléggé gallyra ment emiatt. Ráadásul a nap hátralévő részében is akadozott a kommunikációnk. De tudtam, hogy sok lehet a munkája. Vagy legalábbis gondoltam. Reméltem. Este pár mondat után elég korán elbúcsúzott, hogy lefekszik. De volt már ilyen máskor is. Általában akkor, amikor másnap utaznia kellett. Persze a dél körül elejtett megjegyzését nem beszéltük meg, viszont megköszönte az együtt töltött éjszakát. Minden rendben volt.
A következő nap azonban megmaradtak a furcsa érzéseim
Egy picivel megint kevesebbnek éreztem mindent. Nem tudtam biztosra, csak megérzés volt. Mint amikor a szobád falán az árnyékok árnyalatának változásából érzed, hogy kinn elkezd beborulni. Ugyanígy odaészleltem a felhőket most is. De elhessegettem a gondolatot, és csak a saját túlzott elvárásaim láttam bele a jelekbe. Viszont az első üzenet csupán délután érkezett.
“Biztos most elásom magam előtted. Az emberek általában furán néznek rám, ha elmondom, hogy van pszichológusom. Ma reggel is nála voltam.”
Meglepődtem. No, nem a tényen, hogy pszichológushoz jár, hisz nekem is voltak hasonlóval foglalkozó ismerőseim és szerettem a társalgást velük. Inkább csak a feltételezésen, hogy emiatt lenézést kaphat tőlem cserébe.
“Akkor már értem miért nem írtál reggel. De miért ásnád el magad? Ez dicséretes, hogy teszel a problémáid ellen. Vannak pszichológus és terapeuta ismerőseim, én is sűrűn beszélgetek velük. No, és eredményes volt a ti beszélgetésetek?” – válaszoltam.
Egy-két órás hatásszünet következett
“Hát ma kicsit erősen fogalmazott. Mondhatnám, hogy lecseszett.” Itt egy röhögő szmájli következett. “Elmondtam neki pár dolgot, hogy mi történt velem és cseppet ledöbbent rajtam.”
“Mert valami baj van?” – írtam kicsit aggódva.
“Ha egyedül vagyok, fura gondolataim vannak.” – jött a fukar válasz.
“Ha egyedül vagyok, nekem is.” Válaszoltam. Nem akartam vájkálni a magánéletében, bár rohadt kíváncsi lettem volna, hogyan értette ezt. Így inkább próbáltam mindkettőnk figyelmét elterelni a témáról. “Éppen ezért nem kell sűrűn egyedül maradni. Apropó, mikor találkozzunk megint?”
“Hehe, tényleg. Pénteken összehozhatjuk.” Felcsillant a szemem ezt olvasva. Megint két nap múlva tudunk találkozni, ez remek!
“És itt maradsz hétvégére is?” – kérdeztem reménykedve.
“Azt nem. Szombat este szülinapra megyek, hétfőn hajnalban meg már utazok el.” Kicsit elszomorító válasz, de Áki, tudod: ne legyél túl telhetetlen!
“Legalább előtte találkozunk ismét. Nemsokára elmegyek futni. Neked mi lesz majd a program?” Azonban válasz már nem érkezett. Már rég lefutottam a tíz kilométerem és a vacsorán is túl voltam, mikor késő este elolvasta az üzenetem és újból írt.
“Egy haverommal shoppingoltam Ikeában, aztán bútort szereltünk. Ideköltözött a felső lakásba. A telefonomon viszont letiltották a mobilnetet, mert exem kitett az előfizetési csomagból.” Úgy látszik ez a nap a meglepetéseké volt. És wifi nincs is a világon? Vágtam volna rá egyből, de inkább egy másik kérdést fogalmaztam meg.
“Neked közös előfizetésed volt még az exeddel?”
“Hát, ja. Most viszont mehetek reggel új szerződést kötni.”
Próbáltam nem túlgondolni az egészet, bár kezdtem elmosódottnak érezni a határt aközött, hogy mit tartok én furának és mi az, ami valóban az
“Most viszont lefekszem, mert nagyon elfáradtam. Holnap csak délelőtt dolgozom. Kivettem a délutánt, megint bútort fogunk szerelni. Majd aludj te is nemsoká.” – térített észhez az utolsó pár mondata aznapra.
A csütörtök újabb repedéseket hozott. Az egy-két napja már jól megszokott minimális kommunikáció jellemezte. Ebéd után szabadkozott picit, hogy sokan voltak a szolgáltatónál és utána rohant is melóba. Késő délután pedig bejelentette – mielőtt eltűnt aznapra -, hogy most már van mobilnete és indulnak megint ikeázni.
Elvagyunk
“Kicsit másnapos vagyok és hogy őszinte legyek, nem érzek most erőt magamban, hogy másfél órát levezessek. Este kicsit besöröztünk haverokkal.”
Ez a mondat fogadott tőle pénteken. De legalább már kora délelőtt írt, próbáltam vidítani magam. Percekig csak néztem. Csalódott voltam, de nem akartam első indulatból válaszolni. Aztán úgy döntöttem, kidolgozom magam és ebédidőben felhívom.
– Szia Roli. Bocs előre is. Nem akarom hogy hisztinek tűnjön, de ez így most rosszul jön ki. A hétvége kiesik, mert este szülinap, utána pedig két hétig nem leszel. Szóval most három hétig nem fogjuk látni egymást. Nem akarom hogy olyan legyen ez az egész, hogy majd találkozunk, ha esetleg sikerül beszorítani. Ráadásul te írtad, hogy itthon nincsenek nagy távok. – daráltam le gyorsan mindent, ami a fejemben volt.
– Helló Ákos. Sajnálom, hogy ez neked úgy tűnik. Persze, nincsenek távolságok Magyarországon, de azért ez nem is olyan, mintha Szentendrére mennék. – reagált kimérten.
– Ezzel tisztában vagyok. Nem követelőzöm. De ha akarunk egymástól valamit, akkor ne három hetente találkozzunk egy éjszakára.
– De ez most így van. – vágta rá szinte egyből, hidegen. Vettem erre egy mély levegőt, mert nem akartam vitába keveredni.
– Nézd, szimpatikus vagy. – kezdtem higgadtan. – Az emberi oldalad ugyanúgy, mint a férfias kisugárzásod. Ezért is ismerkedünk. Csak annyit szeretnék, hogy a jövőben a találkozásaink intenzívebbek legyenek.
– Ah, utálom az “ismerkedés” szót. Beszélgetünk, elvagyunk és majd lesz, ami lesz. Ennél többet nem tudok mondani. – mondta erre, szinte undorral kihangsúlyozva az “ismerkedés” szót.
– Egy sima “elvagyunk”-nál azért többre vágyom. – csattantam fel erre a mondatára. – Ne legyenek esetlegesek a talijaink, hanem kicsit vegyük ezt komolyabban. Ennél több elvárásom nincs. Ebben semmi olyasmi nincs, ami hatalmas feltételeket támasztana feléd.
– Pedig a mondandódból ezt szűröm le. – fűzte hozzá csípős megjegyzésként.
– Én pedig egy szóval sem mondtam, hogy most azonnal házasodjunk össze. – az utolsó mondatommal már csak a feszültséget próbáltam enyhíteni, mert éreztem, hogy ott vibrál a levegőben, mintha egy magasfeszültségű kábelt lóbálna a szél. – No lassan megyek ebédelni. Délután beszéljünk.
– Oké, oké. Szia. – és le is tette a telefont.
Lassan kezdtem megérteni, hogy nem egyezik a fogalomtárunkban az ismerkedés szó jelentése
Igazság szerint egész sok mindenről más fogalmaink voltak, ahogy ez kiderült az utóbbi pár napban. Ami alapjában véve nem jelentett volna problémát, hisz milyen unalmas is volna, ha mind egyformák lennénk. Viszont az elmúlt néhány nap alatt történt, immáron szemet szúró változások felett nem tudtam napirendre térni. Mi válthatta ki ezeket? Én lehettem az oka? Úgy gondoltam, talán jobb, ha most kicsit visszább veszek magamból és teret engedek neki is. Talán ez volt a probléma. Talán túl sok lehettem neki. Talán jobb, ha most megvárom, hogy ő tegyen lépést felém, hátha ez ad neki valamiféle plusz lökést. Így pénteken már nem írtam rá többször. Igazság szerint újból annyi papír munkám torlódott fel, hogy észre sem vettem és már sötétedett.
Viszont másnap délelőtt már úgy éreztem, ha már majdnem 24 órája nem keresett, ideje megkérdeznem, mi is ez tulajdonképpen. Nem akartam szemrehányó lenni, de muszáj volt rákérdezzek.
“Elmondod mivel érdemeltem ki, hogy mostanáig nem reagáltál semmit?”
Talán félóra is eltelt várakozással, mire válaszolt.
“Hát, dolgoztam. Este meg KRESZ-t olvastam. De ez valami vallatás akar lenni?” Megrökönyödtem a “vallatás” szót olvasva.
“Dehogy vallatás. Viszont úgy érzem valami megváltozott köztünk és nem értem, miért?”
“Na, ez hiszti. Bocs, de ehhez nincs kedvem. Amúgy meg te sem írtál nekem semmit. És most rajtam követeled?”
“Bocs, de ez nem hiszti. Egyszerűen csak úgy viselkedsz már pár napja, mintha minden mindegy lenne. Lehet, hogy ez az “elvagyunk” kategóriába belefér, de szerintem meg pont ez a hátulütője a dolognak, hogy lassan értéktelenné válik az ismerkedésünk. Értéktelenné és érdektelenné. Ha neked ennyit ér ez az egész, akkor azt kell, hogy higgyem, nem egymást keressük. Ám, ha átgondolod és úgy érzed, tudod komolyabban venni, mint ahogy tegnap délután is beszéltük, akkor örülni fogok, hogy folytatjuk.“ Úgy éreztem ezzel minden gondolatomat őszintén megmagyaráztam. Sóhajtottam egy nagyot a megkönnyebüléstől.
“Ne haragudj, de kierőszakolva semmi sem működik…” Írta, szinte rögtön. Teljesen meglepett, hogy támadásnak véli azt, amiről én úgy gondoltam, talán feloldja majd a feszültséget köztünk.
“Sajnálom, hogy úgy érzed, hogy kierőszakolok akármit is.”
“Ezzel a viselkedéseddel pedig éppen úgy érzem. Bocs.” Írta, még mindig támadva. Mély levegőt kellett vegyek, hogy higgadtan írhassak vissza.
“Nem kell bocsánatot kérned és nekem sem. Nem azt vártam el, hogy felém valamiféle ígéretet adj, hogy ebből majd lesz valami. Hanem az utóbbi pár napban hirtelen kezdem azt érezni, hogy nem is annyira fontos a dolog számodra.
Értem én, hogy mit gondolsz, de viszont pont az ellenkezőjét sugallod ezzel a félvállról vétellel. És gyanítom, most hogy szóba hoztam, még inkább visszább fogsz venni, sakk matt. Még mindig nem azt írod, hogy van abban valami amit érzek, hanem megkapaszkodsz egy téves értelmezésben és támadsz. Tudod ezzel a langyos “elvagyunk, majd lesz valami” hozzáállással nem hiszem, hogy lehet haladni akárhová is. Nem hiszem, hogy a három éves kapcsolatod is ezzel a hozzáállással kezdtétek. Nem szart akarok dobálni a fejedre, bár gondolom, hogy így írásban ez lehet az első gondolatod. Csak próbálom felhívni a figyelmed egy olyan szempontra, amit a te oldaladról talán észre sem veszel. Van egy olyan érzésem, hogy ez a fél év talán kevés volt és nem sikerült lezárnod a volt kapcsolatod. Nem sikerült még teljesen meggyászold. Te nem érzed ezt?”
“Nem nem. Mindjárt leírom mit érzek.”
Nagyon gyorsan lezajlott ez a “beszélgetés”, mégis úgy éreztem, mintha napok teltek volna el
Így nem is volt baj, hogy Roland utolsó üzenete után legalább félóra telt el, mire újból írt. De úgy éreztem kell egy kis idő, amíg ezeket a sorokat most feldolgozom magamban. Viszont számoltam minden egyes másodpercet, amíg egyszer csak megint jelzett a telefon.
“Ahogy beszélsz, a hanglejtésed, még a nevetésed is totálisan, mint az első barátomé, akivel jó pár évig voltam az egyetem alatt. Ráadásul még ugyanannyi idős is vagy, mint ő. Ésszel tudom, hogy te nem ő vagy, de mégis az az érzésem amikor hallak, hogy szívem szerint földhöz vágnám a telefonom és kirohannék a világból, mert utálom azt az embert.”
Teljesen letaglózva álltam a telefonnal a kezemben. A kegyelemdöfést ekkor kaptam meg, úgy éreztem. Remegő ujjakkal válaszoltam rá, de tudtam, hogy mindennek vége.
“Ezen most nagyon meglepődtem. Nem tudok mit reagálni. Sajnálnám, ha egy ilyen dolog miatt lenne lehúzva a dologra a roló. Most egy olyan dolog miatt “büntetsz”, ami tőlem független és csak a te fejedben van. Neked kell ezt lerendezd magadban, hogy el tudsz-e, egyáltalán el akarsz-e vonatkoztatni a múltadtól, vagy nem? És akkor ez most mit jelent?”
Az utolsó üzenet már csak másnap, vasárnap érkezett
“Semmit. Nem tudok ettől elvonatkoztatni. Sajnálom.”
