- Íme Anita oltári dühös és megosztó észosztása:
Én tényleg egy bárgyú, galamblelkű és mindenkit megértő barom vagyok, de most eluntam
Az egész egy kellemes beszélgetésből indult… iroda, kávézó, néhány szabad perc a kolleginákkal, nameg az élet dolgai. Mondanom sem kell, a legidősebb vagyok és a kevés férjezett egyike.
– Jajj, basszus! Annyira szeretném megnézni az új Reese-s filmet, de azt a thrilleres fogjuk – valahogy így kezdődött az egész.
– De miért? – kérdezett vissza váratlanul gyorsan.
– Mert a férjem hallani sem akar ilyen cicafilmről – válaszoltam őszintén, mit sem sejtve a lavináról, ami felém indult.
– Ne már!! Biztos nem hagynám, hogy egy pasi megmondja milyen filmet nézhetek meg! – olyan csípős a hangon, hogy szinte a bőrömön éreztem a mérgét.
– Mi?? Nem! Nem mondta meg… csak neki az nem tetszik és mást választottunk – vonultam vissza, de már későn és csak olaj volt a tűzre.
– Akkor se! Nehogy már ne nézhessek azt, amit szeretnék! – kontrázott rá és láttam ahogy körbenéz, támogatókat keresve.
– Jajj, nem. Ez nem így volt – de itt már, olyan szaga volt, mintha mentegetőznék és kezdtem kurva szarul érezni magam.
– Jó, nekem mindegy, de szerintem ez nagyon gáz! Neked is csak ez az egy estéd van a héten. Miért ő mondja meg mit nézzetek? – mint egy véreb a koncot…
– De nem ő mondja meg! – már fogalmam sincs miért, de válaszoltam és még azt akartam, hogy megértse.
– De hát te mondtad…
– Mert ez ilyen. Mert ilyen egy kapcsolat. Szeretne az egyik is valamit, meg a másik is és akkor lesz valami középen, ami mindkettőnek tetszik… kevés közös időt kell értelmesen beosztanunk. Bocs, de az élet ilyen.
– OK, te tudod. Ha neked ez így jó…
És ott álltam, mint egy hülye, mert én lettem A hülye, hogy egy kibaszott filmből nem csinálok házassági válságot
Úgy beszélt velem, mintha bűn lenne az, hogy alkalmazkodom, kompromisszumot kötök és képes vagyok egyezkedni. Mintha ettől én kevesebb lennék, mint ő… és, nem, nem fújom fel és nem vagyok túlérzékeny! Hisz végig kellet hallgatnom a további tíz percben, hogy az ő élete milyen csodás. Mert Ő bizony elmehet bármilyen filmre sőt, ha akarja mindennap kettőt is megnézhet.
Hisz nincs háztartása, nincs férje, akivel egyezkednie kellene és nincs gyereke, aki miatt bármikor felborulhat bármilyen programja…
Hja… de nincs háztartása, mert nincs kire, nincs férje, akihez hozzábújhat és nincs gyereke, aki a nyakába ugrik…
És bár nekem ez mind volt, de most mégis ott álltam és én voltam a nyomorult, mintha egy rokkant lennék vagy valami ilyesmi, akit kicsit szánni kell, hisz nem tud saját maga, egyedül még egy filmet sem megnézni… és ez volt a jéghegy csúcsa.
Mert például ez a szörnyen kedves “Szörnyella”, ebből szinte sportot űzött
Minden egyes nőt, aki hozzánk kerül és még viszonylag normálisan tudott gondolkozni, behálózott, és mint egy vírus megfertőzött.
Nála nem lehet jó egy férfi sem… Aki virágot hoz, az alattomos. Aki vacsorázni hív, az számító. Aki vacsorát főz, az buzi… Minden kicsit is normális emberi kapcsolat, az csak egy béklyó és csak arra jó, hogy börtönbe zárd magad.
Nagyon megértő vagyok! Esküszöm, soha nem gondoltam, hogy egyszer erről győzködök majd bárkit, de most így van. És nekem semmi bajom azzal, bárki, bárhogy éli is az életét. De ezt kikérem magamnak. Kikérem magamnak azt, hogy bárki megkérdőjelezze a másik döntését.
És én, amikor mindent megteszek, hogy ő ne érezze magát rosszul mert ő egyedül van, ő lealáz engem azért, mert én nem
Igen. A párkapcsolat nem mindig könnyű.
Igen, a párkapcsolat csupa-csupa kompromisszum.
Igen, egy párkapcsolatban, a legtöbbször a másik érzései, véleménye előrébb van az enyémnél.
Igen, néha nem pont azt nézem meg, amit valóban szeretnék a moziban.
De ez az én életem, az én választásom és elvárom, hogy ezt tiszteletben tartsa mindenki. Még azok is, akik szerint a párkapcsolatban élés nem normális és kényelmetlen.
Tudom, hogy szívtok miattunk
Tudom, hogy ünnepekkor benneteket rángatnak be helyettem és, ha beteg a gyerekem, az neked is nehézség, hisz, nem fogok bemenni dolgozni.
Valóban hatással vagyunk egymás életére! …ha akarjuk, ha nem. De be kell látnod, hogy mindkettőnk életformájában van irigylésre méltó dolog és persze van egy halom nehézség is.
De??? És???
Nem olyan nehéz ez az egész! Nem lenne jobb, ha elfogadnánk ezt és megpróbálnánk inkább támogatni egymást? Hagyd, hogy irigyeljelek és én is boldog leszek, ha értékes emberként nézel rám. Ennyi 😉
