Egy nő életében vannak pillanatok, amikor eléri a nagy megvilágosodás… Nóra is rájött a varázsmondatra
“Főiskolás voltam. Vagyis azok voltunk…
Majd megevett érte a fene. Mindennap flörtöltünk, buliztunk, jegyzetekkel bizniszeltünk, de valahogy sehogy sem sikerült átlépni azt a láthatatlan szakadékot, ami valójában még egy paraszthajszál sem volt, mint utóbb kiderült.
Mindkettőnknek volt kapcsolata, amikor elkezdtük az első szemesztert, és akkor még tényleg nem tudtuk, hogy hogyan álljunk egymáshoz, a leendő exeinkhez és a lelkiismeretünkhöz.
Na, ez változott meg a pillanat tört része alatt
Október első hete volt és váratlanul visszatért a nyár. Annyira élveztem az előző hét esős napjai után, hogy teljesen felvillanyozott a reggeli napsütés. Előkaptam a lehető leglengébb nyári ruhám és az esztelen fesztelenség meg a könnyed életérzés annyira elhatalmasodott rajtam, hogy még bugyit is elfelejtettem húzni aznap.
Amikor a lépcsőn mentem felfelé, a nagy, kettes előadó felé, akkor éreztem meg hirtelen, hogy valami hiányzik
Elmosolyodtam kicsit belül és elöntött valami fura kacér érzés. Húúúú… valahogy felpezsdült az agyam.
Itt állok egy szál lepelben, full meztelenül… Azonnal eltűnt a cuki diáklány és valahonnan mélyről, előtört belőlem a NŐ.
Csak magamra figyeltem és élveztem, hogy érzem a testem
Valahogy minden teljesen más lett, valahogy annyira tudatába kerültem a puncimnak, mint még soha. Az emberek közelsége és energiái, mind sokkal, de sokkal közelebb kerültek hozzám. Hát még Ő. Fogalmam sincs honnan érezhette meg, de úgy jött utánam, mintha mágnes lenne a szoknyámban. Folyton kérdezgetett, teljesen oktalan, lényegtelen dolgokról magyarázott… tényleg mint egy bagzó macska, úgy kerülgetett. Az egyik szünetben a büféből kifordulva megint belébotlottam, mire pajkosan elkapta a ruhám szélét, hogy “húúú, denyári ruha!” Önkéntelenül is odakaptam a kezemmel, visszanyomtam zavartan és persze kiszaladt a számon, hogy “fel ne húzd, nincs rajtam bugyi!”
Mintha egy hatalmas kalapáccsal csaptam volna fejbe, kábé olyan arcot vágott
Totál lefagyott, a szoknyám kicsúszott a kezéből és nagy kerek szemekkel nézett fel rám:
– Komolyan mondod? Nincs rajtad bugyi???
– Basszus, hát nincs.
– Neee! Légyszi! Ezt nem hiszem el. Melléd ülhetek?
– Mi van? – nem hittem el, amit látok. Úgy nézett rám, mint egy csodalényre.
– Ezt most nem mondod komolyan, hogy ettől… tényleg?!
– Ne csináld! Megőrülök érted egyébként is, erre most arcomba tolod a meztelen igazságot – kitört belőlünk a röhögés.
A nap további részében el sem hagyta a szoknyám szélét
Nem tudtam eldönteni, hogy attól fél, hogy felfújja a szél, vagy attól, hogy lemarad a pillanatról, de őrizte szépen, az biztos.
Persze délután, néhány előadással és egy fagyival később, hagytam, hogy megkapja méltó jutalmát egész napos kitartó vágyakozásáért. Annyira fel volt izgulva mire odakerült, hogy azt hittem tényleg belefullad az élménybe. De szerencsére túlélte és a következő három évben még elég sokszor volt alkalmam átélni ezt. …mondhatni folyamatosan az életéért aggódtam.
És hát a varázsmondat működött és működik azóta is
Ha néha kicsit alábbhagy a női erőm, vagy elfeledkeznék róla mekkora hatalom lakik a bugyimban, csak leveszem és szabadon engedem a kis huncut szellemet. Nem kérdés, hogy ilyen könnyen, természetesen, minden mellékhatás nélkül női erőhöz jutni semmi mással nem lehet.
Csak szólok, nyár van! 😉
No, igen… 🙂 Emlékszik még valaki a terjengő viccre, amikor az első nőt (Tyereskovát) küldték az űrbe? Valahogy így szólt: Most végre nem a világ forog a pina körül, hanem egy pina a világ körül.” 🙂
😀 😀 😀 Jajj, ez nagyon jó! Köszi