fbpx

Előre szólok, ez nem egy gyereknevelési cikk, de nyomokban azért tartalmaz gyereket

canva.com

A minap posztoltam egy fotót, amit diavetítés közben készítettem…

Na nem magamról, meg nem is a cuki gyerekeimről, csak úgy magáról az eseményről. Nem volt vele különösebb célom, csak rákaptam és szeretem megosztani, ha valami épp megérint, vagy ha épp hétköznapjaim valamelyik “szeretempillanatát” élem át. Szóval ez is egy olyan dolog, amit nagyon szeretek. Kevés olyan van az életben, ami egyszerre meghitt, izgalmas, nosztalgikus, de közben aktuális, szóval olyan igazi, vegytiszta “szeretempillanat” ez nekem. Ja, és persze a gyerekek is iszonyatosan élvezik. Imádják a szertartás minden részét. Verseny megy, hogy ki húzza le a rolót, ki választ mesét, ki kapcsolja le a lámpát, ki hová telepedhet az ágyon, filmbefűzés a nagy varázslat, majd jön az olló, aztán a színes négyzetek… és persze már minden mesét kívülről tudnak, mégis végig izgulják az egészet. Ez nem tévé, nem hangkazetta, lehet beszélni közben anyával és anya tud farkashangon, meg elváltoztatott néni hangon, meg még malackáén is, szóval csupa, csupa élmény és még az illata is jó.

Ám furamód, van akinek ez nem elég élmény. Megdöbbenni sem igazán tudtam, csak nézek körbe azóta is pislogva, hogy a néhány “hurrá, hogy imádtam én is” hozzászólásokon kívül, milyen jótanácsok érkeztek még hozzám a kis fotóim kapcsán: 

“Miért nem töltesz le meséket inkább a netről?”

“Van fenn az ikszipszilon oldalon egy csomó diafilm, le is játsza magától, csak el kell indítanod és kész. Még ott sem kell állnod”

“Vannak olyan meseoldalak, ahol 3 nyelvből is választhatsz és észre sem veszed, máris, játszva több nyelven beszél a gyerek…”

…és ez csak három a sokból, de pont elég talán, hogy érthető legyen a kérdésem

Tényleg? Ennyi lenne ennek az egésznek a lényege? A besötétítés, villanylekapcsolás, befűzés, a forró diafilm illata az egész szobában… és az emberi beszéd?! A kapcsolat egymással, a közösen átélt élmény az semmi? Egyszerűsítsem le? Ültessem a lap-top elé, hogy… hogy mit csinálhassak addig?! Mire kell nekem az az idő, ami így felszabadulna? És miért baj az, ha mese közben nem tanul idegen nyelveken? Miért nem elég neki “anya hangja”?? Félreértés ne essék, nem vagyok ennyire elvakultan maradi, nem szajkózom naphosszat a “bezzeg az én időmben”-t és használunk tévét, meg néznek mást is de… 

canva.com

…de tényleg, komolyan kérdezem: TI mégis mit vártok az élettől?

Szeretet kell, meg megbecsülés és persze figyeljenek rád oda. De hogyan? Kitől és miért kapnád ezt meg? És ez már nagyon nem a gyereknevelésről szól, bár nyilván a Ti gyerekeitek is fel fognak nőni és valahonnan elindul az Ő érdeklődésük, kommunikációjuk, életképük is… még pedig mondjuk Tőletek, a szüleiktől. És mielőtt megítélnél, tudom, hogy nem vagyok jobb és én sem ülök le minden nap mesedélutánozni és nem főzök, passzírozok, meg gyúrok nap, mint nap egészséges ételeket (sajnos), szóval nem a vállam szeretném veregetni, mert ez nem rólam szól. Ez azokról szól, akire most ez az ing passzol, senki másról. 

De vajon, aki így reagál egy kábé tökéletes anya-gyerek programra, az vajon hogyan reagál az életben bármi másra? 

Tökéletes instant barátságok? Valódi rapid dugás? Gyorsan oldódó szerelem? Annyira klassz lenne, ha multiorgazmusom lenne, de sajna nem kapni a SPAR-ban?! Olyan szörnyű, hogy engem senki nem ismer igazán, bár nem is mondok el senkinek semmit… blablabla

canva.com

Nagy titkot mondok most el

Amit mindenki tud és Te is ezerszer hallottál már. A megoldás, a lehetőség, a ‘hogyan’, az Benned van. Ha energiát, időt és szeretetet teszel a kommunikációdba, a tetteidbe, a kapcsolataidba egy sokkal klasszabb hely lesz a világ. Neked is! Ha a dolgokat nem túl-, hanem megélnéd és, ha megengednéd magadnak azt a luxust, hogy élvezed amit csinálsz. Még akkor ha épp nem tűnik igazán hasznosnak. Mert mindannyian mókuskerékben élünk, mindenkit hajtanak a napi problémái, a gondok, meg a bajok. De igazi, emberi kapcsolatod, csak akkor lesz, ha hajlandó vagy benne lenni te is. Tükrök vagyunk, nem napelemek.

Igazi szerelmet nem lehet letölteni semmilyen oldalról és applikációk sincsenek arra, hogy valaki boldog legyen helyetted

Nem fogsz igazi mosolyt kapni, ha nem lassítasz, nézel valaki szemébe és kezdesz el Te is mosolyogni. És a szex? Hát igen… A rossz hír, hogy az is pont olyan, mint a világban minden. Ha nem teszed bele magad igazán, talán lesz egy-két oltári dug@sod életed során, de a mindent elsöprő, mindent beteljesítő, agyelhagyós szerelmeskedés, nem fog összejönni soha. Kideríteni, befogadni, megélni még a saját vágyaidat sem mindig könnyű, megosztani ezt valaki mással pedig igazi művészet. Ha nem tudsz szívből mesélni, mégis, hogy tudnál szívből szerelmeskedni? 

Tudod, az élet nem bonyolult… 😉

canva.com

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Welcome!

    This is popup preview that you can fill with any content you want.

    The plugin include some shortcodes, you can read more about them at the bottom of this page. The main 3 sections to configure the popup are:

    Appearance: Where you edit the look and feel of the popup.
    Display Rules: Here you choose on which page to display the popup (Set to all by default)
    Display options: Some important settings about the plugin, being the more important trigger action.

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás