Csapdába ejtett és megzsarolt a szeretőm

Vince, 46 éves, jól menő, budapesti üzletember. És egy balek…

Nem akartam én szerető viszonyt Angival…

Egyáltalán semmilyen viszonyt sem akartam én… dehogy akartam. De parti parti hátán, bulik mindenhol, a pénz meg nem igazán számított, csak, hogy jól érezzük magunkat végre. Egész életemben 2-3 állásban dolgoztam. Meggebedtem, mint egy hülye. Fillért, fillérre, forintot, forintra pakoltam. Amióta az eszem tudom gürcöltem. Ahogy letettem az érettségit, azonnal munkába álltam. Aztán lett egy, majd még egy diplomám és persze egyre jobb munkáim.

Megházasodtam, amikor még nem is voltam jó parti

A feleségem a világ legszebb nője volt és mindenben mellettem állt. Szült nekem két gyönyörű gyereket és olyan otthont varázsolt körém, amire mindig is vágytam. Már akkor hitt bennem, mielőtt érdemes lettem volna rá. És sosem panaszkodott, sosem követelőzött, sosem vágyott többre, mint amit elbírtam és előbb utóbb igaza lett. Szépen alakultak és értek be a dolgaim. Mára megvolt mindenem, mindenünk. Mondhatnám, hogy talán ez volt a gond, de minek hazudjak. Nem volt semmi gond. Tényleg nem. Az asszony normális maradt, jól is nézett ki, sőt! Odaadó is volt. Na persze a lángolás már elmúlt, de még mindig közel, s távol a legjobb csaj volt. 

De közben én meg menő lettem. Rohadtul menő

Szép kocsi, szép ház és elég rendes mennyiségű elkölthető pénz. Ráadásul elég jól tartottam magam és nem voltam egy bunkó sem. A munkámból adódóan pedig kábé azt csináltam és akkor, amikor akartam. Ahogy nőtt a cég, kerültem egyre jobb társaságokba én. Már számítottam itt-ott, meghívtak a legtöbb társasági eseményre és én persze örömmel mentem is. A feleségem persze nem mindig tudta tartani a tempót, azért sok egy háztartás, a két gyerek, plusz a család többi részéről való gondoskodás, de sosem vette rossz néven, ha nélküle is elfogadom a meghívásokat. Volt ott minden. Vitorláskirándulás, wellness hétvégék és legalább heti 2-3 vacsora, az ország különböző részein. 

És volt Angi

Amikor nagyon beindultunk, akkor csináltuk meg az első irodánkat, Angi ott kezdett titkárnőként. Elég ügyes, talpraesett lányka volt, gyorsan beletanult és egyre több mindent vett át a napi dolgokból. Én meg persze nagyon élveztem, hogy a legtöbb engem érintő hívást, e-mailt lepasszolhattam. És, hát ne hagyjuk ki, eszméletlen jól nézett ki. Igen, egy huszonhat éves, nehézbombázó lett a személyi asszisztensem, merthát odáig avanzsált szép hosszú lábain a kis titkárnő. 

Mire észbe kaptam, többet beszélgettem vele, mint a feleségemmel valaha

Bálványként imádott és folyamatosan benne tartott ebben. Én voltam számára a világ legfontosabb, legcsodálatosabb és legvonzóbb embere. És persze ezt kezdtem is elhinni magamról. Repkedtem, lubickoltam ebben az érzésben és végül a lábai között találtam magam. A lubickolás most kezdődött csak el igazán. Ismered azt a mondást, hogy “olyan puncija, van, ha feldobod kisüt tőle a nap”? Na, neki olyan volt. Életemben nem hittem, hogy létezik ilyen. Hogy ekkora különbség van nő és NŐ között. És persze szerettem, tiszteltem a feleségem és igyekeztem óva vigyázni a magánéletem, képtelen voltam lemondani az új élményről. Elkezdődött egy olyan új élet bennem, valami különleges, illegális párhuzamos dimenzióban, ami ellen képtelen voltam tiltakozni. Csak IGENnel tudtam felelni, de igyekeztem a józan eszemnél maradni.

Nem volt könnyű, de esélytelen volt bármi más

Aztán egyre könnyebb lett. Beleszoktam, élveztem, elengedtem magam. Egy-két hét alatt rájöttem, hogy nem történt semmi tragédia… nem szakad le a plafon otthon, ha megszólalok, nem villog a homlokomon a felirat miszerint csaló gazember vagyok, és nem nem dől össze az egész Világegyetem sem, szóval szép lassan feloldódtam és kezdetem összemosni és teljesen kiélvezni a két életem.  Hajnival otthon és a családi eseményeken, Angival pedig az összes céges buliban, utazós hétvégeken és minden szabad pillanatban az irodámban. Tökéletes volt. De igen, jól gondolod, jött a váratlan fordulat.

Ez persze az összes haveromnak evidens volt (valójában többször ugrattak vele, hogy előbb-utóbb ez lesz), csak én néztem, mint egy hülye, amikor egy vasárnap reggel a fullos hotelszoba selyempárnái között megérkezett a kérdés: 

– Mikor fogod lezárni ezt az egészet? – kérdezte ártatlan hangon, csukott szemmel, kezét a mellkasomon pihentetve, csak úgy a semmiből.

– A micsodát bogár? Hát ezerszer mondtam már, hogy nem hagylak el. – én barom…

– Ja, nem is arra kérdeztem. – mondta miközben felült és egyenesen, számonkérően a szemembe próbált nézni.

– Bogárka, nem értelek! Mi a baj? Mit mondtam, vagy… nincs ehhez még kicsit korán? – bosszantott kicsit mi a fenét lelkizünk vasárnap reggel, szerettem volna visszaaludni inkább.

– Nincs! Jogom van tudni! Ma pont egy éve, hogy melletted vagyok jóban-rosszban! – határozott és dirigáló lett az egész nő, szinte belefeszült, ahogy ezt kimondta.

– Hogy mi van??? – löktem fel magam én is és ránéztem mérgesen.

– Hogy meddig tartasz még szajha pozícióba? – szeme sem rebbent a tekintetemtől, állta keményen.

– Ez most hogy jutott eszedbe? Mi az, hogy jóban-rosszban? Mégis miket beszélsz? Imádlak, de nem vagy a feleségem! – nem tudtam, hogy megbántom-e, de teljesen kiszaladt a talaj a lában alól.

– Hát ez az! Mikor leszek? – hátradobta gesztenyebarna hajzuhatagát és élesen, egyenesen az agyamba fúrta a tekintetét.

– Most szívatsz?? Ez nagyon rossz vicc bogár! – kifutott belőlem a vér és úgy éreztem magam, int egy hebegő-habogó idióta.

– Nem. Szerinted mégis mennyi időm van rád várni? Ma van az évfordulónk és annyira sem veszel komolyan, hogy eszedbe jusson! Azt hittem ma megkéred a kezem! – és hasravágta magát zokogva az ágyon úgy, hogy csak úgy lebbent a lepedő.

– Édes bogár! Ne haragudj! Pontosan tudod milyen heteink voltak megint. Azt se tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány… bár azt te ügyesen ki tudod deríteni – próbáltam bevetni a szex fegyvert és incselkedőn végigsimítottam alabástrom bőrű hátát. A farkam azonnal vigyázz-ba vágta magát és már éreztem a békülős szex ízét a számban. Ám Angi felugrott és, mint egy fúria kiviharzott a fürdőbe.

Sem aznap, sem másnap nem sikerült békülésre bírnom

Harmadnap vettem egy csodaszép nyakláncot, egy olyan igazán csodaszépet, aminek nagyon fájt az ára és indultam újra a békülős csatába. Angéla az irodában várt már rám… A nyakláncra ügyet sem vetve elhadarta az ultimátumát. Vagy azonnal térdrevágom magam és könnyekig hatódva megkérem a kezét, melyet egy azonnali gyűrűvásárlási ceremóniával zárunk le, vagy igen kevés nyugodt percem lesz a közeljövőben miatta, vagyis rámborít mindent, amit csak tud, otthon, a céges ügyekben és kábé minden fórumon. Mint a zakatoló vonatkerekek úgy járt az agyam és persze köpni-nyelni nem tudtam. Nem tudtam, hogy a megalázás, a veszteség, vagy a csalódás fojtogat-e jobban. Odasétáltam a székemhez és leroskadtam.

– Bazdmeg bogár! Te végig csak kijátszottál engem? Egy éve ezt tervezed? Végig szívattál??? – elcsuklott a hangom, tényleg totál lefagytam

– Jajj, dehogy Mackó! Kicsit sem! De nem bírom tovább. Nem megy az, hogy tudom, hogy hazamész Hozzá és tudom, amit tudok, de nem… nem bírom tovább, értsd meg – igyekeztem figyelni, néztem, hogy vajon mennyi és melyik szava lehet igaz, de egyszerre olyan lett az egész lénye, mintha egy vadidegen állna szemben velem. Hirtelen kicsit sem volt szép, szexi meg még kevésbé.

Nem tudom, hogy megütni, vagy lehányni szerettem volna jobban

– Miért fenyegetsz akkor? Ennyire ismersz, hogy ez hatni fog? – igyekeztem visszaszerezni a méltóságom és egy kis határozottságot vinni a hangomba.

– Nézd Mackó! Sokat dolgoztam neked, a cégednek, a családodnak. Ha el kell hagyjalak nem fogom ingyen megtenni – semmi zavartság nem volt a szemében. A szavai tűpontosan és igen kiszámítottan csapódtak be oda ahová kell.

– Huhh, gratulálok bogár! Szépen kikupálódtál itt nálunk. Látom nem egyezkedni jöttél, csak közlöd az igényeidet, ugye? – teljes ámulatba ejtett az egész jelenet. Egyre jobban kívülről láttam az egészet és bár nem találtam a pontokat ahol nagyon hibáztam volna és közben az is végigért a fejemben, hogy a cégeknek, a cégekben semmi olyan nincs, amit ellenem tudna használni, azért nyilván nem fogok nyílt harcba belemenni vele. És igen, ennyire ismert, hogy ezt pontosan tudta… a kis dög. Majdnem elmosolyodtam a helyzet komikumán, de a gyomromban újra megéreztem a szúró fájdalmat, ami visszarántott a valóságba, tudtam, hogy most jön a fekete leves. 

– Aha, jól gondolod. Tudod mennyire szerettelek és tudod, hogy nem vagyok hülye. Nem felejtek el hálásnak lenni a sok tapasztalatért, amit itt szereztem. És basszus én tényleg szerelmes voltam beléd… de most muszáj továbblépnem, és szerintem, ismerve a papírok, bevallások tartalmát, talán nem akkora nagy ár neked egy helyes lánylakást felajánlanod a csendes lelépésemért. 

Isteni színésznő lehetett volna… 

– Komolyan? Egy lakást kérsz azért, hogy ne tedd tönkre az életem? – kérdeztem, mintha nem pont erre számítottam volna.

– Komolyan. – bólintott barátságosan.

– Kérek pár napot, beszélnem kell a könyvelővel, meg a Gyurival, hogyan tudok megmozdítani ennyi pénzt… – eszemben sem volt alkudozni vele. Basszus, nekem kellett napragyogtató punci! Tudtam volna a fejem a falba verni most nagyon, de nem akartam, hogy lássa rajtam, hogy megingok, vagy visszakozok, kicsit beparáztam, nehogy elkezdjen tovább fenyegetni, szóval szerettem volna nagyon gyorsan lezárni ezt a beszélgetést most már.

– Jó, természetesen. Addig viszont maradok alkalmazásban itt, amíg minden le nincs tisztázva, de nyilván nem kívánok tovább ebben az irodában dolgozni. Gondolom, nem probléma. Felhívom a Zsuzsit (könyvelő) és megbeszélem vele a szabadságolásomat. Jó? – közben már vette is a kis kabátját, elrakta a telefonját a táskájába, majd felnézett és felémnyújtotta kézfogásra a kezét.

– Na, most lépj le gyorsan, amíg kedves vagyok – mondtam köszönés nélkül és hátat fordítva kisétáltam a másik ajtón.

Nagyon nehéz volt a váltságdíjam kidolgozni a cégekből, de azért sikerült

De a valóban nehéz az volt, hogy lelkileg feldolgozzam. Sokáig rettegtem, hogy mikor kerül újra elő. Dolgozott bennem a düh, a harag, a megaláztatás… kicsit úgy érzetem magam néha, mintha megerőszakolt volna. Beszéltem persze ügyvéddel is, azt mondta, hogy megnyugodhatok, az ilyen típusú zsarolás nem szokott újra folytatódni, aki ennyire céltudatos és megkapja amit akar, az megelégszik vele. Persze, ezt mondani könnyű, de sok időbe telt, hogy el mertem hinni. Mindenen túl, pénzen, haragon, dühön, a legkegyetlenebb az érzés ami utána maradt. A  SZÉGYEN. A szégyen, hogy kockára tettem a családom, a megélhetésem, a hitelességem, gyakorlatilag az egész életem és, hogy voltam ennyire vak, hogy ezt velem meg lehetett csinálni. Tudom, járhattam volna rosszabbul is… de ez nagyon nem vigasztalt. Nagyon vesztesnek és nagyon balfasznak éreztem magam ez az igazság.