fbpx

Mikor és hogyan válsz jó szeretővé? Mikor és mit élvezel igazán?

Mint ahogy semmi másban, a szexben sem vagyunk egyformák

Más az elvárásunk, mások a vágyaink, más hőfokkal és érzelmi állapottal vetjük bele magunkat. Odaadás, vagy önzőség? Kiszolgálás, vagy kiszolgáltatottság? Persze nincs patikamérleg hozzá és recept sem. Sőt! Nem fogsz egyetlen használható kézikönyvet sem találni a témában, de előbb-utóbb te is rátalálsz a magad útjára, a magad szerelmeskedésére. 

Andrea:

Világ életemben a domináns fél voltam. Már az első kamasz szerelmeskedéseim is az én irányításommal éltem át. Talán mert kicsi korom óta maszturbáltam és úgy ismertem a testem, mint a “tenyerem”, vagy talán mert egyszerűen ilyen a habitusom, nem tudom, de így van. És ez nekem így volt jó. Soha, de soha nem engedtem meg a másiknak, hogy jelentős részt vállaljon az én kielégülésemből. Az valahogy csak és kizárólag az enyém volt, az én ügyem.

canva.com

Addig

De aztán megismertem ŐT. Őt, aki végre kikövetelte tőlem a teljes odaadásom és a feltétlen bizalmam. Akkor világosodtam meg, hogy az eddig élményeim milyen kényszeresen irányítottak és részemről gyakorlatilag egyoldalúak voltak. Végeztem a magam részét és élveztem az ő élvezetét. Fura mód mégis mindig azt hittem, hogy a teljes boldogságot élem át és adom oda. Pedig igazából “csak” adtam. Igazi ODAADÁS sohasem volt bennem.

Az első csókolózásnál nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem fogok szépen nyugiban hanyatt dőlni és nem fogom hagyni magam csak úgy…

Pedig Ő ezt akarta. Mindig. Ő volt az én férfi tükröm. Egyáltalán nem esett hanyatt a legtökéletesebb, legszenvedélyesebb száj-játékomtól sem, sőt! Sokkal inkább szerette ő ezt tenni velem. Az együttléteink kezdő percei, sokkal inkább egy birkózás kezdetére hasonlítottak, mintsem egy szerelmes ölelkezésre. Szinte közelharcot vívtunk ki kezdheti, ki adja meg magát hamarabb és engedi át az irányítást a másiknak. 

Ám aznap, amikor belépett, azonnal láttam a szemén azt a furcsa csillogást. Megölelt, megcsókolt, sietősen vetkőztetni kezdtük egymást… Kezdtem volna nagyon belemelegedni és irányítani már, amikor megfogta a csuklóm. Erősen. Azt hittem viccel, de nem. Ellenmondást nem tűrően és egyre erősebben szorított és mire észbe kaptam már szorosan át is hurkolta egy durva kötéllel.

canva.com

Egy pillanatra teljesen talajt vesztettem, de úgy nézett rám, olyan vággyal és imádattal, hogy beletörődtem az extrém helyzetbe és végül megadtam magam a tekintetének.

Engedelmes lettem, csak a szemét bámultam lélegzetvisszafojtva

A másik kezem már engedelmesen hagytam hozzákötözni a másikhoz és izgatottan vártam, mit fogok érezni? Addig kötözött, csatolgatott, amíg teljesen mozgástehetetlenné nem tett. Nem kicsit, teljesen. Gyakorlatilag úgy odakötözött az ágyhoz, hogy csak igen komoly fájdalom árán tudtam volna megmozdítani bármelyik testrészem.

Ok. Elképesztően izgalmas volt, be kell látnom. Még sosem láttam ilyennek az arcát. Egy kisgyerek és egy fészkes fenevad tekintete keveredett a szemében. Néztem szerelmesen hát, de aztán borzasztóan bepánikoltam ismét. Amíg láttam az arcát nem volt gond, de aztán, amikor elindult lefelé, felfedezni a magatehetetlen testem, hát nagyon rámtört a menekülhetnék. Nem a félelem miatt, abszolút megbíztam benne, hanem mert annyira egyedül éreztem magam. Meg akartam ölelni, csókolni és lassan kezdtem felfogni, hogy most tényleg képtelen vagyok az irányításra. De még a segítő szándékúra is.

Az agyam nagyon nem akarta felfogni és majdnem röhöghetnékem lett a fő gondolattól, hogy: “és most mit fogok én addig csinálni?! Nem lehet, hogy az egyetlen “dolgom” közben az, hogy élvezzem!”

És pedig, DE! Bizony az volt

Csakhogy én ezt eddig még sosem csináltam. Sosem figyeltem még soha tisztán arra, hogy mit hogyan érzek, hogyan hallok, mi hol hat rám… nem voltam a tudatában ennyire még a saját érzeteimnek soha ezelőtt. Az addig olyan jól ismert testem teljesen másként reagált mindenre. 

És őrület jó volt. Sodort és áramlott át rajtam az egész élmény

Addig volt talán csak egy kicsit nehéz, amíg meg nem éreztem, hogy hogyan csókol, de aztán meghallottam a hangját és nem volt többé egy pillanatnyi aggódásom sem sem. Kezdtem feloldódni és egyszercsak átszakadt valami gát. Elengedtem minden görcsöt, kérdést és gondolatot és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy kicsit elveszítsem a fejem. Totálisan átadtam magam neki. És Ő totálisan át is vett mindent belőlem. Olyan átéléssel és szerelemmel csókolt, nyalt és szó szerint falt fel, hogy teljesen elvesztem az élményben. Egyszerre volt vad és olyan érzéki, hogy képtelen vagyok szavakba önteni. Többször ájultam el közben és többször eszméltem fel újra az élményre.

canva.com

Egy idő után egyáltalán nem volt se eleje, se vége az orgazmusaimnak. Csak a saját gyönyöröm és én léteztünk és én tényleg nem is csináltam semmit,  “csak” élveztem. Szóval nekem kötelek kellettek, hogy valójában felszabadulhassak. Lehet, hogy neked egy gyertyafényes masszázs lenne jó, vagy egy virágillatú rét?!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Welcome!

    This is popup preview that you can fill with any content you want.

    The plugin include some shortcodes, you can read more about them at the bottom of this page. The main 3 sections to configure the popup are:

    Appearance: Where you edit the look and feel of the popup.
    Display Rules: Here you choose on which page to display the popup (Set to all by default)
    Display options: Some important settings about the plugin, being the more important trigger action.

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás