Minden jó, ha jó a vége. Mármint a legvége. Dóri mesélt:
Juli nevű barátnőm beszélt rá, hogy kísérjem el erre a céges bulira
Jó, ez így egy ici-picit sántít, mert rábeszélésre az én esetemben egy ideje már esély sem volt. Ha valaki a terem végében kimondta a “buli” szót, én már csak azt kérdeztem, hogy hánykor és milyen ruhában? Hát, igen. Mióta a Bálinttal szétmentünk kicsit felpörgött az életem. Valljuk be, bár vidáman, de azért kissé kétségbeesve próbáltam behozni a vele töltött két évemet.
Na, persze az ultrakönnyed és laza életemre kreáltam ám egy halom szabályt is
Amiket már csak azért is élveztem, hisz bármikor felrúghattam, vagy megváltoztathattam önkényesen. És ettől még inkább elcseszettül jól éreztem magam. Mint, például akkor este is éppen ezt tettem. Tiltva volt ugyanis a házinyúl. És ugyan ez nem volt egy tipikus “belsős helyzet”, de valahol mégiscsak az volt. Ez egy olyan cégnem volt ugyanis a bulija, ahová régebben én is bedolgozgattam és ezekben a helyzetekben van az, hogy mindenki ismer mindenkit. Aki nem, az is. Mert valakit, akihez tartozik, azt biztos… szóval kínos, bizonytalan és hót zicher, hogy magyarázkodós végű dolog lesz belőle. “Kell a francnak!”- ugye, így voltam ezzel én is. Legalábbis eddig az estéig.
Dehát, amikor a fehér-lovas herceg hív…
Akkor menni kell. Jó, lehet, hogy nem volt épp egy herceg, lovat meg be sem engedtek volna a bárba, de, hogy ellenállhatatlan volt, az biztos. Nem magas, nem alacsony, nem szőke, nem barna, nem trendi, nem suttyó… minden pont olyan, ahogy én szeretem. Vastag ajkak, ápolt kéz. Mit mondjak még? Tökéletes volt. Kábé egy perc múlva már kikérte az első közös kört a pultnál és négy perc múlva már a fenekem nézte ahogy neki táncolok. Mert bárki kért is fel, éreztem, hogy folyamatosan néz. Sok számot táncoltam így végig a tekintetétől kísérve és kitüntető figyelmét meg is háláltam rendesen. Minden “piszkos-tánc” tudásom bevetettem a szórakoztatására és persze egyre jobban élveztem, meghát azért pontosan tudtam, hogyan hat egy arra vevő férfira, ha így táncolok.
Mikor már épp bosszantott volna, hogy mire vár még, miért nem kér már fel végre Ő is, akkor odajött és finoman megfogva a kezem, egyszerűen kisétált velem a táncparkettről
Megkérdezte van -e kabátom, vagy táskám, szóval, amit össze kellene szedni, mert jó lenne indulni. Meg sem kérdeztem, hová megyünk, csak kértem egy percet és sebtiben összekaptam a cuccaimat. Intettem a Julinak, hogy tudja, hogy leléptem és indultam a kijárat felé. Ott állt kabátban, kinyitotta az ajtót és egy taxiba tessékelt kedvesen. Elegánsan bemondta a címet, én pedig megcsókoltam. Minden olyan magától értetődő volt. Mintha teljesen normális lenne, hogy egy idegen pasival, egy ismeretlen lakás felé tartok… Nem hiszek a szerelemben ami első látásra jön, de a szemérmetlen kémia hatását nem tudom nem elismerni.
Olyan volt a pasi, mint egy mágnes
Ahogy beszélt, ahogy érintett, ahogy vezette az eseményeket…, nem lehetett neki ellent mondani. Egyszerűen annyira biztonságban éreztem magam vele, hogy eszembe sem jutott, hogy lehetne másként is. Azt akartam, amit ő mondott. Nem volt lehengerlő, nem volt az az egymásnak esős vágy, egyszerűen csak nem akartam nem mellette lenni. Volt már sokszor olyan, hogy egy férfival alig jutottunk el a liftig, de ez most kicsit sem volt olyan. Éreztem, hogy kíván és persze már én is eléggé rá voltam pörögve, de nem azt kívántam, hogy söpörje le az íróasztalt és dugjon meg nagyon.
És nem is úgy történt, valóban
Bementünk, bort töltött, zenét kapcsolt és felkért táncolni. Huhh… “hanyas évek is??”, – ez jutott eszembe hirtelen – de a következő percben már teljesen átadtam magam az élménynek. Gyengéd volt, kedves és finom. Hosszan csókolóztunk és elképesztő lassan szabadított meg a ruháimtól. Ahogy egyre pucérabbá váltam, úgy nőtt a csodálata. Hihetetlen volt. Minden testrészemért külön rajongott.
Végül a kanapéhoz táncoltunk és finoman ledöntött rá
Minden mozdulata annyira figyelmes és határozott volt. Egy cseppnyi kapkodás sem volt benne. Tudatos és őrjítően profi volt. És akartam. Oda akartam adni magam neki teljesen. Imádtam, ahogy végigcsókol, ahogy levegőt vesz, ahogy széttárta a combjaimat… a kanapé elé térdelt és addig csókolta a puncim, amíg kegyelemért nem könyörögtem. Nem volt erőszakos, vagy ilyesmi, de egyszerűen nem tudtam még mindig kikerülni a hatása alól. Az volt, amit ő akart. Nem tudom milyen iskolába járt, de, hogy a nők nyelvén megtanult beszélni, az biztos.
Lenéztem és láttam a csillogó szemeit
A fél arcát még mindig eltakarta a combom, de éreztem, hogy mosolyog. Nézett és lassan felemelkedett. Fölémhajolt és folyamatosan a szemem nézve lassan belémhatolt. Hatalmas farka volt. És pontosan úgy csúsztatta, olyan ütemben, olyan mélyre, hogy akkora orgazmusom volt a végére, hogy azt hittem leszakad a plafon. Ha a szája tökéletes volt, a farka volt a… aaa… fogalmam sincs. És nem tudom mi hatott rám jobban, hogy végig a szemembe bámult, vagy, hogy tényleg pontosan ismerte, hogy a testem mire vágyik, de totál lenyűgözött az biztos.
Hajnalig szeretkeztünk
A lakás minden helységében. A nappali után a fürdőkádban, a konyhaasztalon és persze a hálóban is. Az, hogy velem profin bánt az egy dolog. De a saját farkát is úgy kezelte, mint egy “precíziós műszert”. Tökéletes megállások, tökéletes kilövellések… minden, minden az volt. Szinte ijesztően is azok. Reggel hazaérve még sokáig nem tudtam elaludni. A sok varázslatos pillanat közé becsúszott egy kis kétely is. Hogy a francba ilyen szupermen ez a pasi??
Délben ébredtem
Sokszor keltem már nehezen, de most kicsit szarabb volt az átlagosnál is. Nemcsak a fejem zúgott, de a puncim is viszketett. Nem kicsit, nagyon. Egy óra múlva már csípett és égetett is. Nabasszus! Nézegettem a dokim beosztását meg elérhetőségét, de bárhogy agyaltam is, tuti, hogy hétfő reggel nem fogom tudni elérni. És a hétfő az még egy egész nappal odébb van. Felhívtam a barátnőmet, miután egy óra múlva már a falat is lekapartam volna. Simán lehülyézett és betolta az “ilyenkor mindennap számít” reklámdumát és elzavart az ügyeletre. Ok. “Hát ilyen se volt még” -gondoltam- és sziszegve lezuhanyoztam.
Szinte senki nem volt a váróteremben
Szerencsére… pedig ezen izgultam a leginkább. Szóval nem kellett sokáig várnom, amíg meghallottam a hangosban a nevem, és hogy kettes kezelő. Szinte boldogan ugrottam fel, hogy “végre!” – mindjárt vége és túl leszek életem legnagyobb cikijén, de az csak abban a pillanatban kezdődött, amikor beléptem a rendelőbe. Szerintetek ki ült ott, doktor “nőgyógyász” felirattal, fehér köpenyben??
