– Kár, hogy a férfiak olyan nagyon hülyék – kezd bele Mariann egyből a közepébe
– Itt van például a Zsombor. Meséltem már? – nemet intek a fejemmel, ő mély levegőt vesz és belekezd:
Na, komolyan, ezen besírsz. Sok hónap huzavona után egy vasárnap, amikor egyébként pont nem balhéztunk, felálltam, összecsomagoltam és eljöttem tőle. Valamiért akkor lett vége nálam a dolognak. Szóval eljöttem és ő tudomásul vette. Eltelt egy nap, kettő…, három… és a többi is így, meg a hétvége egészen hétfő délutánig. Én már teljesen megnyugodtam, végre egy balhémentes, nyugis szakítás, kicsit sem bántott, értékeltem a hozzáállását, sőt, kicsit már szerelmes is voltam másba. Na, hétfőn jövök le az irodából és ő ott vár a kapuban. Nézem, ő is engem, próbál mosolyogni én meg nem… merthogy nem is értem mit keres itt… így egy hét után.
– Figyelj! – esküszöm így kezdte – Te most szakítottál velem, vagy csak elköltöztél? – halál komolyan mondom, hogy ezt kérdezte
– Zsombor! Te hülye vagy? Szerinted mégis melyik?? – nem tudtam eldönteni, hogy ezt most viccesnek találja-e tényleg, vagy konkrétan meghülyült.
– Nagyon remélem, hogy csak elköltöztél… – látszott rajta, hogy tényleg reméli, de nem értettem, hogy mi járhat a fejében.
– Gondolod, hogy akkor nem beszéltünk volna telefonon, vagy ilyesmi. Vagy mit hittél, csak hisztizem és ilyen ócska trükkel próbállak felrázni? Mégis miket gondolsz?
– Hogy igen. Hogy csak rám akarsz ijeszteni... – és nagyon kétségbeesve nézett rám.
– Jajjj, kisszívem! Hát mi vagyok én? Szellem? Vagy kísértet? Nem. Nem akarlak ijesztgetni. Az, hogy elköltöztem, az pont azt jelenti, aminek látszik. Nem szeretnék tovább veled élni. Ennyi. Se több, se kevesebb – totál beomlott. Nem kezdett látványos zokogásba, csak megfordult és otthagyott a járdán.
Ezután rémálom lett a békés szakítás. Egy teljes hónapig nem volt tőle maradásom sehol
A munkahelyemre ugyan bejönni nem tudott, de ott dekkolt reggel, délután… végighívta az összes barátomat, hogy hová költöztem, ha véletlenül bulizni mentem ott volt, és ott volt a balatoni büfében, a közértben és az anyámék háza előtt… Egy teljes hónapig. Aztán feladta… De vajon miért nem akkor akart velem beszélgetni, amikor még megtehette volna?
És az Árpi?
Az első pillanattól kezdve mindent megtett, hogy ne működjön a dolog köztünk. Vagyis egyetlen dolog működött, a szex. Na az, és slussz-passz. Nem volt egy olyan beszélgetésünk, aminek lett volna értelme, vagy ami ne úgy zárult volna, hogy ő a tökéletes és ezt én is hamarosan be fogom látni. Szóval Árpival egy szimpla szexkaland volt ez az egész, sosem sikerült beleszeretnem, sosem voltunk együtt sehol és nyilván együtt sem laktunk. De nekem ezzel nem is volt semmi bajom, nyilvánvalóan nem terveztem vele semmit, egyszerűen csak elvoltam azzal, hogy néha találkozunk és tudtam, hogy tart ameddig tart, ebben ennyi van. És hát, ahogy várható volt, el is jött a pillanat, amikor már nem volt kedvem vele találkozni. Szóval a “mikor-és-hol” kérdésére szomorú szmájlit és egy kávézót írtam, másnap délelőttre. Nem értette, de “leokézta” és ott várt az adott időben. Gyors rendelés, diszkrét hátsó asztal, és gyors, de kíméletes kegyelemdöfés. Nem szerettem volna sem pátoszoskodni, sem köntörfalazni, nem volt ebben ennyi, gondoltam. De meg kellett döbbennem…
Ugyanis miután elmondtam, hogy én ezt lezárni jöttem ide, teljesen kiakadt
Olyanokat mondott, hogy én most kitéptem egy darabot a szívéből, meg elhagyom… és bevallom ez annyira váratlanul ért, hogy totál kiestem a szerepemből.
– Ne haragudj… – hebegtem bénán és fogalmam sem volt mi a francot kezdjek a helyzettel – fogalmam sem volt róla, hogy szeretsz – mire kimondtam már éreztem, hogy ez nagyon rosszul hangzik.
– Nem tudtad?? Hát ezerszer mondtam! – és kicsit a hangját is felemelte a nyomaték kedvéért.
– Árpi, nem! Ezerszer kiabáltad szex közben. Ennyi. Meg minden mást is. De egy pillanatra nem éreztem, hogy ennél többre is vágysz belőlem.
– Hát akkor rosszul érezted. Szeretlek. És nem hiszem, hogy kibírnám nélküled. Vagyis nem akarom kibírni nélküled. Kellesz nekem! – cuki, de dacos lett a hangja mire a végére ért. Kavargott az egész fejem.
– Fogalmam sincs mit mondjak. Nekem ez kevés
– Dehát ez A Minden. Azok a pillanatok az életünk! Figyelj! Ok, lassítsunk és most ne szeretkezzünk egy darabig. Csak legyél. Legyél nekem. Beszélgetünk, sétálunk, bármit! Bármit, amit akarsz.
Hát még egy kerek hónapig “jártunk”. Persze ugyanúgy a szex volt a középpontban, csak néha tényleg beszélgetünk is. Aztán szinte hajszál pontosan lezajlódott újra a fenti beszélgetés… és utána még háromszor, amikor is kiderült, hogy én egy érzelemmentes, hisztis liba vagyok, aki csak magára gondol…
