Magas volt, izmos és letaglózóan sármos
Hónapokig kerülgettük egymást, vagyis én nagyon kerültem Őt. Ahogy megpillantottam, azonnal tudtam, hogy ebből még “baj” lesz. Szóval minden féket ezerrel, két kézzel húztam be, de valahogy mégsem nem tudtam elkerülni a végzetem. Nem nyomult, vagy ilyesmi, egyszerűen csak létezett és úgy vonzott magához, mint a mágnes. Ahogy csak úgy jött ment az irodában, mosolygott, telefonált, vagy épp kávét ivott… és mindig el tudott kapni egy pillantást az enyémből. Pedig esküszöm, annyira igyekztem, hogy még csak rá se nézzek… dehát ránéztem. Lopva, titokban, szemlesütve. Persze nem vagyok hülye, tisztában vagyok ezekkel a vonzás izékkel, tudtam én, hogyha nekem ennyire nem közömbös, valószínűleg neki is kell éreznie valamit irántam.
De nagyon nem akartam
Jól voltam épp. Nagyon jól. A volt férjemmel végre sikerült mindent rendeznünk és barátira fordítanunk, nem volt anyagi problémám, a munkám több volt, mint jó…, valahogy minden olyan napsütéses és kellemes volt körülöttem. Nem nyomasztottak az élet nagy dolgai, nem voltak elvárások, amik lenyomtak volna, csak élveztem minden napom úgy, ahogy volt. Szóval pont nagyon nem hiányzott az életemből egy ilyen nehéz szerelem. Vagy ezt még nem mondtam? Hja, igen. A menekülésem oka ugyanis az volt, hogy vágyaim csodás tárgya bizony nős volt. Nagyon nős, vagyis számomra nagyon tabu.
Minden porcikám rajongott érte és minden sejtem tiltakozott ellene
De egész jól ment azért. Egy ideig. Majd lazult az ellenállás és azon kaptam magam, hogy olyan haverfélék vagyunk… Az elfogadhatónál egy picit többet kávéztunk együtt, de tényleg csak olyan nagyon lazán, szép tisztes távolból. De jól estek a bókjai (bár nem voltam kizárólagos tulajdonosuk, szórta szép számmal minden nőre), izgatott, ahogy minden nap tetőtől talpig végigmért, az a huncut mosoly, ha épp egy kicsit szexibb voltam az átlagosnál… mondhatni minden rezdülését vettem és úgy kacagtam a viccein, ahogy nem is emlékszem, hogy valaha kacagtam volna bármin, bárkivel. Mint két bolond tini, úgy tudtunk röhögni együtt, mindenen. Szóval nem is tudom hová ragozom még, egyszerűen, mint egy nyári zápor, olyan felszabadítóan hatott rám a jelenléte.
– Elmegyek veled! – lépett hozzám szinte a semmiből, a “fura” kedden. Három másik kollégámmal beszélgettem épp
– Hogy, tessék? – fordultam felé, teljesen zavarodottan – Hová? Miért? Mikor? – egyáltalán nem értettem mit akart ezzel és olyan zavarba jöttem, hogy éreztem, ahogy megremeg a hangom
– Hát nem a farsangról beszéltek? Azt hittem párt keresel a jelmezedhez…
– Hát nem! – vágták rá mind a hárman egyszerre, én meg álltam kukán
– Ja, akkor bocs. – és úgy elsétált, mint aki ott sem volt. Mikor leesett, annyira elkezdtem röhögni, hogy még délután sem tudtam abbahagyni. Mekkora hüjjjjeeeee! Ezek hárman meg nem vették mekkora vicc volt. Komolyan, amikor eszembe jutott a könnyem kicsordult úgy vihogtam.
Csak másnap találkoztunk újra
Amikor megláttam az üvegajtó mögött közeledni, már röhögnöm kellett.
– Jajj, basszus! De megszívattál tegnap. Mondjuk először a frászt hoztad rám – mondtam csak úgy köszönés helyett
– Aha, vicces fejetek volt. – és lekísérte egy millió dolláros mosollyal, amit a huncut szájszeglet húzással koronázott meg. – Belepirultam a saját gondolatomba, de folytatta és abba meg még jobban, amit mondott – Komolyan gondoltam!
– A mit?! – belenéztem a szemébe és azonnal tudtam. És azt is, hogy elvesztem
– El akarok veled menni! Bárhová. Találkozzunk valamikor! – a mosolya eltűnt és egy ultra szugeráló, bugyilecsúsztató, mellmegmarkolós, szenvedélyes tekintetté változott
– Ne tedd ezt velem!
Kértem a szemét fürkészve, de kábé úgy hangozhatott az egész, mintha azt mondtam volna, hogy azonnal gyere az irodámba, söpörd le az asztalom, tegyél fel rá és bassz meg nagyon
– Demuszáj! Eddig bírtam. Most mondj egy időpontot, vagy ne közelíts meg többé három méternél jobban! – nem is az a férfi volt, akivel itt mindennap mókázom. Egyszerűen egy FÉRFI Isten volt, akinek nem tudtam mást mondani
– OK, holnap meló után nekem jó. – mondtam, mint egy holdkóros. Nem tudtam hová tenni ahogy most rám nézett.
– Ma biztos nem? – még mindig azzal az izzó szenvedéllyel a szemében állt
– Nem. Vagyis igen. Már hogy nem, hogy igen… Ööö, jó ma is. – azt se tudtam mit beszélek. Visszamentem az irodámba és ahogy tisztult a fejem azon kezdtem el rágódni, hogy azt se tudom ilyen bugyi van rajtam…, meghogy lehet, hogy nem is “azt” akarja. Próbáltam összerakni a mondatokat, de csak a száját láttam, ahogy hozzám beszélt és a csillogó szemét és hosszú percek múlva már leszartam, hogy milyen bugyi van rajtam.
Fáztam, melegem volt és remegett a gyomrom
Tudtam, hogy hónapok óta mást sem akarok és azt is tudtam, hogy kétségtelenül életem legjobb kefélése vár rám két óra múlva, csak azt nem tudtam, hogy… ááá, csak vetítek. Szemernyi kétségem sem volt a dolog felől és afelől sem, hogy meg szeretném-e tenni. Valahol a mélyben néha egy cingár kis hang azért vinnyogott, hogy “jajjmilesz ebből?”, de a szívem hevesen kalapált, a gyomrom pici golyóvá szűkült és a puncim is egyértelműen jelezte, hogy “neked pici hangocska, itt most nem osztanak szerepet”. Hát el is csendesült végképp szegény.
Minden olyan egyszerű és egyértelmű volt, mint minden beszélgetésünk eddig
Megvárt a parkolóban, én beszálltam, mintha a világ legegyértelműbb dolga lenne és a lakásomhoz hajtottunk. Egy pillanat kínos csend sem volt az úton. Persze sokat azért nem beszélgettünk, de nem a zavar miatt nem, hanem inkább, mert úgy izzott a levegő, hogy jobb volt kicsit féken tartani, hogy a lakásig azért feljussunk. Éppcsak ráfordítottam magunk mögött az ajtóra a zárat, azzal a lendülettel a falnak támasztott és nemtörődve semmivel, felgyűrve a kabátom, a zakóm, a blúzom… máris a meztelen bőröm simította tenyerével. Felnyögtem, ahogy magával ragadott az ezerszer elképzelt érzés, ahogy valóra vált, amiről annyit álmodoztam.
– Kurvára nem jó ötlet
Nyögtem ki még azért erőtlenül, de csak, mint valami végső megnyugtatásaként a lelkiismeretmnek, de ellenállás, vagy komoly ellenkezés még véletlenül sem társult a szavaim mellé. Csak tisztáztam, hogy nem én akartam és ezzel, mintha engedélyt is adtam volna a kezeimnek, hogy “na, most már aztán azt tesztek Vele, amit csak akartok!”, mert egyszeriben feléledt az egész testem. A sok hónap elnyomása úgy robbant ki belőlem, mint a vulkán. Nem is emlékszem a részletekre, csak már arra, hogy anyaszült meztelenül ül a fotelban, a szoba közepén, én előtte térdelek és a csillogó szemeit nézve, farkáva a számban kényeztetem lelkesen. Vannak mondatfoszlányok, meg képek, de az egész egy csodálatos, izgalmas, gyönyörteli masszává olvadt össze bennem. Tökéletes volt. Minden. Minden oda passzolt, ahová kellett, úgy csókolt, ott simogatott, úgy szorított, ahogy a testem kívánta, vagy valaha kívánhatta volna.
Mosolygós munkanapok, ájulásig szerelmeskedett délutánok
Heti kétszer-háromszor sikerült a lopott kis kéj-óráinkat összehozni és a világ csak egyre kerekebb és szebb lett. Nem voltak kérdések, bajok, viták, az élet szép volt és kész. Nagyon jó barátok voltunk a melóhelyen és egyre jobbak lettünk. A kis titkunk nyilván egy magasabb szintű lelki kötődést is jelentett, néha már úgy is hívtak bent minket, hogy a lélek-ikrek. Óránként beszélgettünk valamiről, sokszor a család, az autó, vásárlások, szülők, házfelújítás… mindent, de mindent átdumáltunk egymással.
Persze lassan elmúltak azok a falhozvágós belépők nálunk is
Egy idő után lecsendesedett a felindult vágyunk és a szép lassú, mindent átélős, teljesen átadós, érzéki együttlétek léptek helyére. Néha ettünk, néha ittunk, néha már vitáztunk is. Valamelyik kedden, ami azért fura, mert úgy beégett, hogy kedd volt az első napunk, hogy a keddek örök szerelmeim maradtak azóta is, szóval ez is kedd volt, mikor kicsit később tudott csak utánam jönni. Ültem a kádban, még folyt a víz, mikor megérkezett. Lepakolt és jött a hang után, utánam. Letérdelt a kád mellé, meglazította a nyakkendőjét, feltűrte az ingujját és elkezdte a testem keresni a habok között. Nem nyitottam ki a szemem, úgy tettem, mint aki észre sem veszi, hogy megérkezett, csak szépen csendben hagytam, hogy a csúcsra simogasson. Kibaszottul izgató volt. És kibaszottul imádtam, hogy mindig képes volt valami új élménnyel meglepni.
Ahogy végzett felemelkedett és nyomott az arcomra egy puszit
– Szia, megjöttem! – vicceskedett és kisétált. Sietve megtörölköztem és mentem utána gyorsan én is. Az ágyban várt és azonnal feltűnt, hogy valami nem stimmel. Nem ugrott be azonnal, de néhány másodperc után leesett. Rajta volt a karikagyűrűje. Nem tudom elmondani mennyire szarul esett. Ilyen még sohasem történt. Általában már a kocsiban le szokta venni, sőt, szerintem ott is szokta hagyni, legalábbis én még ebben a lakásban sosem láttam, sem rajta, sem lerakva, sem sehol. És persze tudtam, hogy ez a világ legnagyobb baromsága, amit most érzek és próbáltam is nem érezni, sőt! Azt is tudtam, hogy rohadt szemét dolog most ezen elkezdeni kattogni, de attól még éreztem és kattogtam és nagyon meg voltam bántva. Nem szóltam, de a szenvedélyem a béka segge alatt volt, szinte megkönnyebbültem, amikor mondta, hogy ma korábban kell elmennie, valami családi esemény miatt.
Amikor pénteken felértünk a lakásomba úgy éreztem megőrülök érte
A két nap hiánya, meg a sok meditálós gondolkodás úgy éreztem, hogy helyrerakták a dolgokat a kis buksimban. Neki volt még egy-két elintézendő telefonja, így én beültem a kádba egy pohár borral és elnyúlva vártam, hogy csatlakozzon a habok közé, hozzám. Nyitva hagytam az ajtót, így nézhettem, ahogy gondterhelten tárgyal, jön-megy a lakásban, néha leír valamit, majd kering tovább… és akkor felfigyeltem a dupla élre az inge ujján. Jesszus! Ezt ki vasalta így ki?! Ez máskor is így szokott lenni? Még sosem tűnt fel, de persze azonnal elkezdtek forogni a kerekek. Tuti, hogy nem tisztítós vasalás és az is tuti, hogy nem a bejárónő… az asszony vasal ilyen hanyagul??? Persze azonnal próbáltam leállítani a gondolataimat, meg, hogy semmi közöm ehhez, de valahogy mégis beköltözött az a “másik” nő hozzám. Mégpedig a gyűrűs eset óta.
A következő alkalommal feltűnt, hogy a két zoknija más árnyalatú…
Aztán a cipője nem volt elég fényes, vagy a gatyája volt fakóra mosva, vagyis a lényeg, már bármilyen kiéhezett voltam is a szexre, már nem tudtam úgy ránézni, hogy ne lássam meg benne a feleségét. Már mindig ott volt velünk. Ott lebegett egy vészjósló, de végülis kedves vágylohasztó szellemként felettünk. Egy ideig úgy gondoltam, hogy micsoda rossz háziasszony, aztán szép lassan elkezdtem sajnálni, majd elkezdtem együtt érezni vele, végül megértettem. Szinte a barátnőm volt. Jó, tudom ez betegesen hangzik, de elkezdett érdekelni, mondogattam is, hogy szívesen megismerném. Kínos, de lassan jobban érdekelt, mint Imi.
Gondolom nem kell a történet végét ecsetelnem, természetesen szakítottunk…
Nem volt nehéz, nem volt könnyes, mire kimondtuk, már megkönnyebbülés volt inkább. Sem harag, sem rossz érzések nem maradtak bennem és csak remélni tudom, hogy Benne se. Amikor már a végét jártuk elmeséltem neki az egészet, ami és ahogy bennem alakult és végülis abban maradtunk, hogy soha egyikőnk sem tervezte másként. A legelején tisztáztuk, hogy nem fogja elhagyni a családját és én kézzel lábbal tiltakoztam volna is ez ellen. Sosem terveztem vele más programokat, szóval szép volt, jó volt, de amíg a szerelem mindent legyőz, addig a test vágyai erre nem képesek. (Szerencsére!)
