Gyereket szülni csodálatos dolog. Gondolom ebben nem nagyon lehet vita köztünk. De, hogy gyereket szülni egyben “testgyilkos” dolog is… Na szerintem ezt sem fogja megvétózni senki. Sőt!
Rita legszebb története a testéről és persze saját magáról
“Remegve vettem a kezembe az apró tükröcskét, miután végre egyedül maradtam a szobámban. Hosszan fújtam ki az összes levegőt, majd letoltam a bugyim és félszegen leguggoltam. Fogalmam sem volt róla, hogy tényleg szeretném-e látni, de nem tudtam mást tenni. Egyszerűen muszáj volt megnéznem. Meg KELLETT néznem.
“- Az amit elképzelek, csak rosszabb lehet, mint amit látni fogok – nyugtattam magam”
Nos, hát, még csak megközelítőleg sem így volt
Huszonnégy óra szülőszobán eltöltött idő után, a kép, ami a lábaim között várt rám, háááát… az semmihez sem volt fogható. -ATYASÁGOS-Úúúr-ISTEN! Hasított belém a felismerés és a mindenhez képest is felfoghatatlan látvány totál letaglózott. A sírás fojtogatta a torkom, a gyomromban egy gombóccá vált…, de a fájdalom, ami elborította az egész testem nem engedte, hogy elhatalmasodjon rajtam a puncim temetésének érzése.
Valahogy összeszedtem magam és próbáltam a kezemmel kiigazgatni a “dolgokat”…
Ki tudja mi járhatott a fejemben, talán az, hogy ha ha megmutatom neki a helyes irányt, visszatalál?! Pfff… Emlékszem, ahogy próbáltam úgy nézni, mintha mi sem történt volna. Biztos azt hittem, ha sokáig így nézem egyszercsak visszaváltozik… Fogalmam sincs valójában mit is gondoltam…de minden bizonnyal azt, hogy ez csak egy rossz vicc és nem is velem történik meg.
A sírás mentett meg
Amikor meghallottam a hangját, úgy ugrottam fel a guggolásból, mintha fenéken szúrtak volna és fájdalom ide – rémisztő látvány oda, a hormon-fröccstől megrészegülve, boldogan szoptattam meg a kisdedem. Kis fejés, kis zuhany, készülés az izgatott rokonokra… de csak nem hagyott nyugodni a dolog
Szülés közben köteleztem az Anyut, hogy fényképezzen
Nem tudtam, hogy miért és, hogy valaha majd meg akarom-e nézni ezeket a képeket, de szerettem volna ha megvannak… Hát most elővettem a gépet és elkezdtem fellapozni szép sorban őket. Tyűűűű!
Láttam már szülést… Sok mindent láttam már…
De most valahogy minden sokkal több, sokkal nagyobb és főleg kicsit sem oda valónak látszott. Atyaég!!! Ez, hogy történt??? – hördültem fel végül. Persze csak nagyon csendben, valahol inkább csak nagyon magamban. Fogalmam sincs hogy éltem túl azt az egészet, de ezekhez a fotókhoz képest már nem is volt akkora a baj.
– Oké! …hát innen szép nyerni! – gondoltam, nyeltem egy nagyot és lezuhanyoztam újra
Felvettem a szebbik hálóingem, összeszorítottam a lábam és tudtam, hogy minden rendben lesz. Szoptattam, fejtem és naponta szemmel követtem a változást. Az persze nyilvánvaló volt, hogy ugyanolyan nem lesz, mint azelőtt volt, de hogy sokkal jobb még lehet, abban biztos voltam. 🙂
“Nem állítom, hogy soha többé nem torpantam meg, vagy, hogy ezen kívül ne lett volna még egy-egy szarabb napom, de legbelül soha nem hittem el, hogy az, ahol egy élet a világra születik, az pont ebbe haljon bele”
A szembesülés a végeredménnyel és azzal a csodálatos folyamattal, ami okozta, megvilágosított
Egyszeriben összeállt a kép és rájöttem mit kell tennem. A megoldás annyira kézenfekvő volt, hogy örömömben önkéntelenül is a homlokomra csaptam. Hát persze! Úgy kell vissza lépnem a normál női testembe, ahogy elhagytam azt, amikor a szülésemre készültem. Vagyis az arra megtanult meditációs és jóga elemeket használva. Szépen ellazultam és azonnal neki is álltam. Na nehogy azt higgyétek, hogy valami guru féle vagyok, erről szó sincs. Egy kis kismama és szülés előtti gyakorlatsor volt mindössze amit tudtam, de ez bőven elég volt, hogy le tudjak nyugodni és képes legyek csak magamra figyelni. Szóval, két nap bolyongás után, elképesztően jó érzés volt ismét egy ismerős térben mozogni.
Persze most nem a megnyílás és az elengedés volt a cél…
De szinte irányítanom sem kellett. Az agyam valahogy magától tudta mit kell kérnie és mit szeretne érezni. A sok elsajátított mozdulat, lélegzetvétel és érzés, egyszercsak megint működni kezdett. Szép, felemelő és végtelenül megnyugtató volt az egész, ahogy újra birtokba vettem a testem és immáron a gyors gyógyulást a még rám váró és megélendő gyönyöreim lehetséges fényében varázsoltam magamba.
Több évvel a szüléseim után, most már bátran “szállóigézem”, hogy: ilyen jó még sose volt
És tényleg így van. Hálás vagyok a sorsnak, hogy átélhettem ezt mind mind. Hogy megkaphattam, szerethettem, gyönyörrel tölthettem meg, majd kicsit elveszítettem és végül újra birtokba vehettem. Persze éretten,szívemben az elveszíthetőségének az élményével már egészen más ápolója lettem. Tudnod kell neked is! Az élet csodás és a puncid az élet legfőbb hordozója.
