“Imádom a feleségem. Imádom a gyerekeimet. Imádom az életem”
Kezdi a beszélgetést János, aki kedves, önzetlen, családszerető, szorgalmas férfi
Már ahogy a külvilág ismeri őt. De Jánosunk valójában egy kicsit más, mint amit a szomszédai gondolnak róla.
“Két éve borult fel az életem…
Olyan igazán fenekestül, bár talán pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy akkor teljesedett ki… Annyira imádtam a feleségem, mint senki mást a világon. Rajongtam érte, csüngtem rajta, konkrétan istenítettem. Nem volt olyan nap, hogy boldogtalan lettem volna mellette, vagy, hogy ne kívántam volna. Persze vitáztunk néha, de igazán nagy balhéink sosem voltak. Attól a naptól fogva, ahogy a Jóisten összehozott Vele, imádtam. Mindent szerettem benne, számomra Ő volt a tökéletes NŐ.
A második pohár boromat tette elém a pultos, amikor Zsuzsa megszólított
– Ideülhetek melléd? – a hangja reszelős volt és nagyon távolinak tűnt.
– Persze. Tessék. Kérhetek neked valamit? – Ismertük egymást, de még sosem beszéltünk egymással személyesen. Azt se tudtam a nevét honnan tudom… Egy irodaházban dolgoztunk, de más, más cégnek. Láttam reggelente, ahogy dühösen csapja ki a garázslejáró dögnehéz fém ajtaját és ahogy ilyenkor a lendülettől szétnyíló kabátja láttatni engedi hosszú combjait…, ahogy káromkodott magában és bosszúsan nézett körbe az aulában, hogy felmérje ki vette észre a bénázását, majd ahogy összerendezte az arcvonásait, lesimította a huncut ruhadarabokat és a kócos fürtjeit és ahogy végül méltóságteljesen megnyomta az lifthívót. Ez volt az én kis reggeli jutalmam magamnak, mielőtt beültem a végtelen hosszú telefonok és érdektelen meetingek irodáiba. Tudtam, hogy nem lát, mert egy nagy oszlop mögött álltam és olyan felkészült voltam, hogy még álca újságom is volt. Nem tudom miért csináltam. Egyáltalán nem érdekelt a nő. Mármint nem akartam megszólítani, vagy beszélgetni vele, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak a lábait akartam nézni. A mindig makulátlan szoknyáit, meg a selymesen megcsillanó harisnyáját.
Néha odáig merészkedtem, hogy beszálltam mellé a liftbe…
Fejbiccentős köszönés, majd rendíthetetlen padlóbámulás. Na persze nem a padlót néztem nyilván. A finom kis cipői képét égettem az agyamba, miközben igyekeztem olyan mélyeket lélegezni, amekkorákat csak tudtam és élveztem ahogy a tüdőm egyre mélyebben telik meg a parfümje illatával. Öt emeletnyi extra boldogság.
És most itt ült mellettem, a hosszú combjaival, amin most is ott feszült a leheletfinom nylon
Szűk szoknyája majdnem az öléig csúszott, cipői magas sarkait beakasztotta a szék alsó tartójába és a világ legtermészetesebb módján nekiállt kocsmázni velem.
– Igen, köszi, vodkát kérek. Nagyot. – egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén, de inkább csak illedelmes volt, semmint kedves.
– Ohh, OK. Egyedül vagy? – Életemben nem voltam még ebben a bárban vagy mi volt ez, de ittragadtam a céges karácsonyi vacsora után a városban és nem sok kedvem volt az üres szobában tévézni. Haza is sofőrözhettem volna, de végülis a cég bérelte a szállásokat is, nem volt képem lemondani már.
– Mi? Hogy egyedül? – kapkodva körbenézett és rájött, hogy igen – Hát… úgy tűnik. Nem is értem. Az előbb még voltak itt tőlünk. Tudod, ilyen karácsonyi izén voltunk és itt a szomszédban egy szállodában alszunk…
– Ohh, tudom. Én is ezért vagyok itt. – vágtam közbe szélesedő mosollyal és együttérzően bólintottam is hozzá. Nem mosolygott vissza, de rámnézett. Olyan furán. Mintha valamit titkolna. Összevonta a szemöldökét és sokatmondóan, egyenesen a szemembe nézett.
– Hagyjuk itt ezt a helyet! Gyere, menjünk! – felkapta a vodkát, egyhúzásra bedobta és felpattant a székről
– De hová?? – értetlenkedtem, de már a kérdőjeleket nem is hallotta a hangomban, menet közben bújt a kabátjába. Sietve letettem a pénzt a pultra és igyekeztem utolérni. Csak úgy kapkodtam a lábaim, de rendes iramot diktált ahogy viharzott végig a hosszú széksorok mellett. Mókás jelenet lehettünk, ha valaki látta ahogy távozunk. A bejáratnál végre megfordult és úgy beszélt, mintha valami országos cimborák lennénk. Itt a sarkon veszünk piát és felmegyünk tévézni a szobádba. Meg sem várta mit mondok, vagy mit se, már megint hátat fordított és már ott sem volt. Gondolkodás nélkül követtem. Fogalmam sincs miért. Vagy fogalmam sincs mégis mit gondoltam…
Teljesen magával ragadott a lendülete
Nem is volt esélyem gondolkozni, vagy megkérdőjelezni az egészet. Mentem, mint egy agyhalott. A világ legszebb lábait követtem és kisvártatva ezekről a lábakról már a harisnyát szaggattam le. Ahogy beléptünk a szobába teljesen átváltozott. Egy vadmacska lett belőle. Tíz másodperccel az ajtó becsukódása után ott ült a szoba közepén a nagy fotelben és kéjesen nézte, ahogy a fogaimmal próbálom lecsupaszítani a combjait. Fuldokolva lélegeztem és úgy éreztem az életemért küzdök. Még soha életemben nem kívántam így nőt. Minden milliméter a testén, minden mozdulata egy komplett orgazmus volt. Beletúrt a hajamba és erősen az ölébe nyomta a fejem. Teljesen elvesztem. Az illata, a nedvessége, a finom selyem bugyi… Beleőrültem. Faltam, csókoltam, szagoltam. Csorgott a nyálam és hörögtem. Felállt, kihúzta a nadrágom övét, előkotorta a nyakkendőm és rámparancsolt.
– Feküdj az ágyra! – először csak néztem rá, de megvillantotta a tekintetét mire önkéntelenül is, azonnal engedelmeskedtem
Átlépett rajtam és gyors, szakszerű mozdulatokkal az ágyhoz kötözött. Az arca eltökélt volt és egyre jobban élvezte a helyzetet. Láttam, mennyire tetszik neki, ahogy nézem, de nem esett ki a szerepéből. A farkam olyan merev volt, hogy majd szét robbant és majd meg őrültem, hogy érjen már végre hozzám. De még kínzott az érintetlenséggel egy darabig. Felállt az ágyról, megigazította kissé viseltes harisnyáját és szájon csókolt. Most csókolóztunk először, villant be, de a következő pillanatban olyan fájdalmat éreztem, hogy minden törlődött a fejemből. Két ujjal belecsípett a mellbimbómba, miközben a nyelvével finoman a számat nyalta körbe. Hirtelen azt se tudtam, hogy élvezem-e, vagy kurvára fáj, mindenesetre az egész testem átkalibrálódott egy szempillantás alatt.
Éber lettem és minden idegszálammal Őt követtem
Körbejárta az ágyat és én úgy éreztem, mintha a szemével is simogatna. Sose hangolódtam még rá így senkire. Betérdelt a lábaim közé és simogatni kezdte a farkam. Azt hittem beleőrülök. Ördögi ügyességgel tartott az agyelhagyás határán. Többször éreztem, hogy el fogok ájulni, sokszor még levegőt venni is elfelejtettem. Hol határozottan masszírozott, hol épp csak a körmeivel érintett, vagy a fénylő nyelvével nyalt végig, de volt, hogy hosszú másodpercekig egyáltalán nem ért hozzá, csak nézte és gyönyörködött benne. Majd egyszercsak magasra emelte a kezét és tenyere hatalmas csattanással landolt a farkamon. Felüvöltöttem ijedtemben. A fájdalom nem volt igazán nagy, de a váratlansága szétcseszte az agyam. Rezzenéstelen arcán kaján mosoly kezdett látszani. Nézte a szemem, majd újra felemelte a kezét.
– Neeeee! Baszki, ne üss meg még egyszer!
Kiabáltam, de Ő angyali tekintettel csendre intett, megsimogatta rémült férfiasságom és lecsapott újra. Az arca teljesen átszellemült. Úgy csillogott a szeme, mint aki a legnagyobb gyönyöröket éli át. Rámmászott és hosszan megcsókolt. Lecsúszott mellém, kezébe vette a farkam és újra simogatni kezdte. A forró teste a bőrömön, követelőző szája a számon és elképesztően ügyes keze a farkamon megtette a kellő hatást. Pillanatok alatt jutottam újra a csúcs közelébe és úgy tűnt meg is kapom a kegyelemdöfést, de szigorú, perverz szerelemem nem így gondolta. Az utolsó pillanatban ismét akkorát csapott rám, hogy könnybe lábadt a szemem. Végzetesen beleszerettem az élménybe. A fájdalom és gyönyör gyilkos elegye úgy hatott rám, mint a drog.
Persze lehet, hogy attól “szívtam be” teljesen, ahogy ez Rá hatott, nem tudom, de egyszer s mindenkorra végem lett
Nem tudom pontosan meddig kínzott még így gonosz boszorkám, azt hiszem többször voltam az ájulás környékén, mint az orgazmusén, de mindent megért az amit a szemében láttam. A hatalom, amivel kikötözött testem fölött rendelkezett, a vágy, amivel az egész agyam fölött, egyszerűen leírhatatlan volt. Végül az arcom fölé térdelt, úgy ahogy volt, a szakadt harisnyájában, átázott bugyijában és míg a szám az ölét csókolta, nemes egyszerűséggel, kiverte a farkam. Az egész testem remegett. A gyönyör olyan szintjét éltem át, amiről nem is álmodtam még soha. Soha nem gondoltam, hogy ekkora különbség van orgazmus és orgazmus között.
Reggel persze azt sem tudtam hol vagyok és őrült lelkiismeretfurdalással ódalogtam haza
Nem beszéltünk meg semmit, nem is kérdeztünk egymástól semmit, azt se tudtam mit gondoljak. Napokig őrlődtem… kínzott a megcsalás súlya, a Zsuzsa hiánya, szenvedtem mindenhol. Néha azonnal elrohantam volna hozzá, máskor meg csak simán örültem, hogy megúsztam épp bőrrel, lebukás nélkül. Aztán egyszercsak megint ott álltunk a liftben, a földszint és az ötödik között, néztem a cipőjét, szívtam magamba az illatát és a bőrére vágytam. Tudtam, hogy nem fogom kibírni nélküle. Este egy kamu konferencia kapcsán újra ott feküdtem a múltkori szállodaszobában és vártam a gyönyörök gyönyörét, azt amit csak Vele érezhetek.
Kedves volt és ördögi egyszerre
Minden sejtem Őt akarta és Ő annyira érzett belőlem mindent. Minden megszűnt ahogy egymás szemébe néztünk. Az egész világ csak annyi volt, amit a csillogó, gyönyörű szemében láthattam. Beszélt hozzám, kényeztetett és kínzott és én a világ legboldogabb embere voltam. Amikor lezuhanyoztunk magam mellé ültettem és megpróbáltam vele beszélgetni. Elmondtam, hogy nem fogom elhagyni a családom, de úgy kell nekem, mint a levegő… hosszú és kínosan csöpögős monológot nyomtam le, amit arcrezdülés nélkül hallgatott végig, majd felállt és nagyon kedvesen, olyan igazán tiszta szívből rám mosolygott. Nekem ennyi bőven elég Belőled, nyugi szívem!
– Úgy érted, legyünk szeretők? – örültem, hogy ennyire intelligens, de egy pillanatra azért rosszul esett, hogy őszinte legyek.
– Nézd, nem vagyok ez a dobozolós fajta lány. Mi lenne, ha nem neveznénk magunkat semminek és nem próbálnánk meg erre a szép dologra semmi kényszert ráhúzni? – nagyon nyugodtan, szinte óvónénisen beszélt.
– Lesz, ahogy lesz? Így érted? – valahogy nagyon megnyugtatott végül az egész
– Igen. Imádom ami Veled van, tényleg imádom minden pillanatát, de nem szeretnék ennél többet. Családod van, gyerekeid vannak és ez a kapcsolat nekünk annyira intenzív. Nem fér bele a hétköznapokba. Nem férne. – felvette a kabátját és a táskájában babrált valamit. Felnézett, azzal a gyönyörű zöld szemével és kicsit sajnálkozó arcot vágott. – Tigris, nekünk ez így jó! Hidd el. Nincs elvárás, nincs kényszer, nincsenek napi gondok. Ami köztünk van, az különleges. Szeretném, hogy így is maradjon.
– OK. Nem állítom, hogy pontosan értem hogyan tud ez így működni, de nagyon köszönöm és… ááá, fogalmam sincs mit mondjak. Imádlak. – felálltam és szorosan megöleltem, de Ő már lélekben nagyon máshol járt. Kisétált és pár perc múlva már én is a kocsimban ültem.
Két teljes éve már, hogy az előző beszélgetés elhangzott
És működik az életünk. Otthon én vagyok a legodaadóbb mintaférj, a mindenben résztvevő apa, barkácsmester, hobbiszakács, segítőkész szomszéd és minden, amitől a hétköznapjaim, a családom hétköznapjai boldogok tudnak lenni. Viszont havonta pár alkalommal én vagyok a város legszebb boszorkányának hű szolgálója. Mindent, de mindent kipróbálunk, megélünk amit csak tudunk. A viszonyunk ugyanolyan impulzív, mint az első pillanatban volt, sőt! Mély, intim és elképesztően szeretetteljes. A két év alatt nagyon erős szövetség alakult ki köztünk. Nem, nem szerelem ez. Ez annál sokkal, de sokkal több. Tudja, hogy bármikor számíthat rám és én sem kételkednék Benne soha. Nem állítom, hogy nem voltak mélypontjaink és, azt sem mondom, hogy mindig jó szívvel ülök otthon, amikor tudom, hogy végigbulizza a hétvégét, de megtanultunk együtt élni ezekkel.
És eszem ágában sincs elhagyni a feleségem
És nagyon nem szeretnék hétvégi apukaként részt venni a gyerekeim életében, szóval nem gondolom, hogy azért, mert néha az átlagosnál picit extrémebb szexre is vágyom, az egész életemet, életünket fel kellene rúgnom. Imádom a feleségem, imádom a családom és imádom az életem. Minden oldalát. Talán önzőnek tűnök… és igen, talán perverz vagyok, de ezért váljak el?”
