Lassan, de biztosan megint kezd beindulni a sulikezdési örömujjongás és én bevallom, kiver tőle a víz
Az, hogy volt régebben egy-két jó kis ironikus írás, egy-két mém, hogy a szülőnek mekkora felszabadulás a kényszeredett „nyárszüneti programot kell csinálni a gyereknek”, időszak után, hogy az intézmény visszaveszi ezt a remek feladatot rólunk, az ok. Jókat tudtam én is röhögni ezeken.
De az, hogy kvázi trend lett ebből az egészből, ez engem baromira lehangol
Főleg, hogy minél inkább lelkes és odaadó szülő valaki úgy amúgy, annál menőbb bevallani, hogy bizony mennyire örül, hogy vége a szünetnek. Tényleg?!
Nem kérdés, sok a feladat és olykor kutyanehéz
És persze, munka mellett szinte egyenesen őrület volt a szünet egyik-másik nap. De ettől nekem még a szívem összeszorul, ha belegondolok, hogy néhány nap múlva vége ennek az egésznek.
Be kell vallanom, hogy én szeretem, ha itthon vannak
Sőt! Azt szeretem a legjobban, ha itthon az egész család. Le nem cserélném egyetlen pillanatát sem, a legtutibb én-idős programra se. Még a legnehezebb napokat sem. Nem, én nem várom a nyári szünet végét. Nem várom a csöndes napokat, nem, nem akarom, hogy újra az legyen a normális, hogy reggel mindannyian szétszéledünk amerre látunk.
Nem szeretem magam uncsinak látni és bízom benne hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel
Szóval, ha szerinted sem a szeptemberi iskolakezdés az év legklasszabb napja, nem bánom, ha lájkolsz most erre az írásra és azt meg főleg nem, ha hozzá is szólsz esetleg! 😉
Szerintem mi is lehetünk trendik!
Hja, és még valami!
Szeretem az iskola intézményét! Ahová a mi gyerekeink járnak, azt különösen! És a gyerekeim is szeretnek suliba járni, sőt, nagyon várják is! Mindezektől függetlenül utálom a hajcihőt, amit perceken belül elindul! 😉
