„Valójában nagyon hálás vagyok a volt férjemnek, hogy megcsalt és elhagyott azért a kis libáért…”
„Ilyen jól még életemben nem voltam. Persze, kicsit fel vagyok kavarodva…, de ez nem olyan „elvesztem és jajjholvagyok?” felkavarodás, hanem inkább olyan „elvesztettem a fejem és élvezem!” felkavarodás. Érted? – fog bele Lizi zizegve a sztoriba és tényleg úgy is néz ki, mint aki, mindjárt tovább is repül, ha nem kötözöm le, még nézni is sok – Mindjárt összekapom ám magam, csak pont most üzent…
– Nyugi! – intek a fotel felé – ülj csak le és válaszolj, nem sietek sehová.
És leül és pötyög ezerrel a telefonján és a szeme úgy csillog, mint egy tizenöt évesé…
Kicsit talán még irigylem is titokban… fényes haja a legmenőbb divat szerint vágva, huncutul omlik ide-oda, a sminkje hibátlan, bőre szeplőtlenül is tökéletesen szeplős, az egész nő egy robbanni készülő szexbomba. Vibrál, rezeg, sugároz… talán szólni kéne, hogy kapcsolják le a világítást, vagy, hogy hozzanak tölthető akksikat, hogy felfogjuk az erejét, vagy mit tudom is én, de csak ülök ott egyre kisebbre zsugorodva az árnyékában, amíg ő szorgalmasan és ajkait csücsörítve gépeli a szexi üzeneteit… merthogy mi mást, hisz azért vagyunk most itt.
És igen, így néz ki egy kiteljesedett Nő
Veszélyesen, végletesen és teljesen tökéletesen. Annyira, hogy néha talán ő maga is beleroskad a saját nagyszerűségébe. Nem volt könnyű az út és rövid sem. De most itt ül, teszi a dolgait, mint bármikor régebben is tette, csak közben lángok övezik minden lépését amerre jár. És ő talán még nem is érti. Fogalma sincs a saját hatalmáról. Vicces dolog ez az élet – gondolom magamban közben – és nézem a szemeit, ahogy fejben fogalmaz, érezés vívódik.
– Na, itt vagyok – emeli fel a tekintetét végre és villantja felém a millió dolláros mosolyát
És ezzel a lendülettel a táskájába süllyeszti a telefonját. Mintha csak így le lehetne rakni egy beszélgetést… kíváncsi vagyok, hány perc múlva fogja aggódva keresni, a kis készüléket a nagy táskában. Mindegy. A lényeg, hogy végre megérkezett. Túl az üdvözlésen, a rendelésen a mindenen, végre tényleg elkezd mesélni:
– Tragikus, katasztrófális és oltári a sztorim! Azt se tudom, hol kezdjem… talán a legelején, aztán, majdcsak kikerekedik:
Találkoznunk kellett… vagyis bocs, nem is mondtam kiről van szó, szóval mondom a lényeget a Barniról…, tudod a volt férjem. Szóval a Barna. Felhívott, hogy gáz van, kellene lóvé a gyereknek a suliba… nem akadtam ki, épp egy huszonéves pasival vitorláztam a Balcsin, szóval bele sem gondoltam az egészbe, csak leráztam, hogy oké, megoldjuk. Két nap múlva hívtam fel, addigra a suli is engem, hogy mi a szar van és kiderült, hogy valami könyvelési baromság miatt, nem tudja elutalni az aktuális félévi tandíjat, ami nyilván az ő kötelessége lett volna, de kellene egy kis segítség, vagyis tegyem már meg, hogy én elutalom, ő meg majd odaadja kápében és akkor tök jó lesz a dolog.
Szóval ebből az egészből az volt a lényeg, hogy találkoznunk kellett. Személyesen
Egy teljes éve nem láttam. És bár azt hittem, hogy szívem minden egyes dobbanásával utálom, hirtelen mégsem voltam erre képes. Ahogy ott állt… a makulátlan ingében, a tökéletes nadrággal és a kézzel varrott cipőjében… és mégis úgy nézett ki, mint egy most fogott vízi-hulla, akit a halála előtt, még valami bányában halálra dolgoztattak és kínoztak… majdnem megszakadt a szívem. Hja, szinte megsajnáltam. Még jó, hogy vannak vészcsengők az ember agyában és el is kezdtek kolompolni vadul, szóval azért csak sikerült a tárgyilagosság szintjén maradnom.
Nekem. Neki viszont nagyon nem
A „szia, hogy vagy?” kérdésnél fogyott el nála a kontroll, és azonnal hangnemet váltott, mintha csak azt kértem volna, hogy „borulj csak bátran a nyakamba és sírd ki magad” kezdett el viselkedni. Persze úriember volt, de, minden kérdésemet úgy értelmezett, hogy „érdekel, csak folytasd, meséld el, hogy basztad el az életed” felszólítás lenne és ömlött belőle a kétségbeesés meg az összes elkúrt történet az elmúlt egy évéből. Nos, nekem erre rohadtul nem volt szükségem. Sőt! Egy ideig sajnáltam, aztán végre elkezdtem újra gyűlölni. Szinte örültem, hogy neki most milyen „szörnyű”. Ahogy egyre lepattintósabb lettem, Ő egyre jobban kezdett nyomulni. Szinte kínos volt az elköszönés a végén. Dehát azért csak sikerült, a pénzt is odaadta és beérte két puszival végül.
Persze szárnyalt a lelkem, hogy mennyire megérdemli, de bevallom, éjjel nem jött álom a szememre
Felkavart a találkozás. Az összes régi mozink ott pergett a fejemben, minden jó pillanatunk felelevenedett. A kicsi Lara, a nyaralások, a ház, a kutyák… volt bőven emlék… szülinapok, utazások, bulik és persze a millió szex. Basszus, az mindig, az utolsó utáni pillanatig is kibaszott jó volt. Amikor összehívták a lakógyűlést miattunk, hogy hangosak vagyunk, vagy amikor majdnem rendőrt hívtak ránk… és az irodai menetek, a lopott pillanatok az autóutak mentén… csak úgy tudtam elaludni, hogy álomba maszturbáltam magam. Reggel kibaszott fejfájással és bűntudattal ébredtem. De nem miatta, hanem magam miatt. Úgy éreztem megcsaltam magam. Sok-sok hónapom ment rá, hogy jól legyek. És végre tényleg jól voltam. Nem hagyhattam, hogy így kárba vesszen ennyi hónap kemény munkája. Szóval, újra teljes erőből utálni kezdtem.
De felhívott délelőtt. Aztán délután…
Majd másnap reggel… és éjjel, és ebédkor, és titkos üzeneteket küldött. És újra huszonéves lettem… flörtöltünk. Bujkáltunk és szállodákba mentünk… pont úgy, mint tizenöt évvel ezelőtt, csak most volt pénzünk. És, most a jelenlegi feleségét csaltuk meg. Akit Ő nem is akart… nem így, meg nem ennyire, csak persze az rafkós, kis liba tőrbe csalta… elhittem, ha akartam és keféltem vele ha akartam. De bárki mással is. És ő ettől szép lassan beomlott.
Az, ahogy akkor találkoztunk és megijedtem milyen szarul néz ki, most négyzetre emelődött
Szeretem és gyűlölöm. És ez elképesztő energiákat mozgat meg bennem. Olyan vagyok, mint egy végzetes pusztító fegyver. Esküszöm. Annyi erőm lett, ahogy a szerelemem és a fájdalmam összeadódott, hogy bármit meg tudnék mmozdítani. És vagyok annyira gonosz, önző, rohadt dög, hogy nem zavarom el haza… és vagyok annyira gonosz, önző, rohadt dög, hogy nem fogadom vissza. Már nem parancsol nekem egyetlen „farok” sem. A házasságomban végig tisztességes és megértő asszony voltam, a férjem mégis lelépett egy nálam tíz évvel fiatalabbal. Az első negatív hullámomban, amikor segítségre lett volna szükségem, magamra hagyott. Ma ez a férfi a küszöböm rágja egyetlen jó szavamért egyetlen simogatásomért. És sajnos én nem tudom nem szeretni, de nem tudom nem gyűlölni. Sajnálok minden más férfit, aki utána került az életembe, hisz mindenki csak második lehet utána… utána, aki valójában nincs is és már soha nem is lesz , nemhogy első, de még dobogós sem. Hülye helyzet. Viszont mindenki mást tisztán szeretek… tisztán, csak a szerelem kedvéért. Nem kérek és nem is adok többet.
És haragudjon rám bárki, aki tud és aki tudná ezt jobban, más szível csinálni
Na, jó, nem szeretem ezért magam…, de valahogy amióta nem érdekel ki szeret, ki se és az sem érdekel hányadán állok magammal, valahogy mindenki elkezdett imádni. Kinyílt minden kapu, eltűnt minden gát. Ahogy az egyik kedvenc barátnőm mondaná hogy „Húúú, baszki, vigyázz, árad a szeretet”. Hja, árad basszus és sodor mindent magával a fenébe.
