Ez az év senkinek sem volt könnyű

Derült égből csapódott be közénk a veszedelem. Egy ideig hittük is meg nem is, aztán szépen lassan besomfordált és be is vackolódott mindannyiunk életébe és mire észbe kaptunk már az életünk része volt. És, ha már ott volt, jól össze is zilált mindent.
Dehát én most egyáltalán nem a covidról szeretnék írni
És nem is keresek mentségeket főhősünknek. A lényeg, hogy a folyamatos változás, a folyamatos aggódás, hol a saját , hol a család, hol a szülők egészségért, majd a munka miatt, majd a gyerekek miatt, hát eléggé összeborzolták az életét.
És természetesen arra a személyre maradt a legkevesebb ideje, akit a világon mindennél jobban szeretett
Ott volt a fejében és a szívében folyton. Érezte maga mellett, tudta a vágyait, hallotta a hangját, de már nem mindig jutott Rá elég ereje, hogy ezeknek hangot is adjon. A napok kegyetlenül gyorsan szaladtak el mellettük és egyszercsak arra eszmélt, hogy itt vannak az ünnepek, itt van az év vége, és Ők alig voltak úgy igazán együtt. Azt érezte, hogy túl keveset mondta, hogy szeretlek, hogy köszönöm, hogy jól esik, hogy fogod a kezem.

Pedig mindennél jobban szerette volna elmondani! Meg akarta köszönni és azt akarta, hogy a felesége boldog legyen!
Nem, nem vett virágcsokrot. Sőt! Drága vacsorára, vagy wellnessezni sem vitte. Leült és a világ legtutibb ajándékát készítette el a Feleségének! Mindent, de mindent, amit hallott, észrevett az év folyamán, de nem volt alkalma, módja megvenni, megcsinálni, beszerezni most megtette. Igen, mindet egyszerre!
Elkészítette élete első házastársi adventi naptárát az évközben kimaradt vágyakból listázva
Persze csodás dolog 24 ajándékot kapni, de az igazi ajándék az volt mégis, amit nem lehet csomagolópapírba tekerni.
- A felismerés, hogy nem adott eleget (bár a felesége egy percig sem érezte ezt)
- A tenni akarás, hogy ezt kiköszörülje
- Az energia, amivel ezt megvalósította
És végül a saját kezével csomagolt be minden egyes darabot… és ez mind, mind arról tanúskodik, hogy valójában akkor is figyelt a Párjára, amikor látszólag nem. A non plus ultra pedig az, hogy inden egyes ajándék önmagában is telitalálat volt! 😉

Az élet nem a nagy dolgokon múlik
Hanem minden egyes nap saját örömén. És ha picit le is maradtál róla, látod, van út, van lehetőség, van esély, hogy megmutasd, hogy ott voltál, hogy mindig ott voltál. Szóval vedd észre, ha nem vagy ott úgy, ahogy szeretnéd és pótold! Ne hagyj hiányokat, magadban, magad körül!
Te fel tudod sorolni a PÁRod „csak úgy” elejtettet kívánságait?
Nagyon fontos, hogy ott legyél, hogy akkor is és olyankor is ott legyél, amikor nem úgy látszik. A figyelem az egyetlen és meg nem kérdőjelezhető eszköze annak, hogy megmutasd, hogy szereted! Ne fecséreld el!
