Saci vagyok. 32 éves és egyesek szerint bántalmazó kapcsolatban élek. De én tudom, hogy nem. Csak nagyon szeret!
A legtöbb ember irigy
Nem bírják elfogadni, hogy nem minden kapcsolat egyforma és, hogy vannak szenvedélyesebb emberek. Mindegy már nem is magyarázom senkinek, de azért így, hogy igyekszem titkolni, így is gyakran kerülök kínos helyzetbe. Pedig miatta vagyok olyan ember, amilyen vagyok. Nem iszom, nem dohányzom, tisztességesen dolgozom, nem járok el bulizni…
Szóval, Gyuri az én hősöm
Gyuri megvéd mindentől és mindenkitől. Gyuri sosem hagyná, hogy engem valami baj, vagy ártalom érne. A Gyuri egy igazi őrangyal. Mindig mellettem van, minden lépésemre figyel és óv engem, ha kell. Volt olyan például, hogy az előző munkahelyemre tök váratlanul bejött és megmondta a biztonsági őrnek, hogy ne merészeljen így bámulni, mert baj lesz. Pedig nem is mondtam neki, hogy mennyire bámulós. Egyből olyan tisztelettudó lett és inkább előre engedett még a büfében is és, ha összefutottunk már nem mesélte a hülye kétértelmű vicceit sem. Mondjuk néha tök jókat röhögtünk, az kicsit hiányzott utána, nade azért sokkal jobb volt. Mégiscsak egy biztonsági őr volt, én meg ott dolgoztam, hogy nézett az ki, hogy haverkodósan kvaterkázunk.
És a Gyuri tényleg a legfigyelmesebb pasi a Földön
Mindig megmondja melyik ruha áll jól nekem, vagy melyikben menjek dolgozni… régen egy igazi trampli voltam és elég kurvás is, lássuk be, de ma már tudom, hogy illik öltözni és tudom, hogy mennyivel csinosabb egy nő, ha nem lóg ki itt-ott semmi és inkább kevesebb mutat magából, mint többet.
A Gyuri az első perctől kezdve tudta, hogy engem akar
És mindent meg is tett, hogy megkapjon, majd meg is tartson. Egy nyaraláson ismerkedtünk meg és szinte azonnal elvarázsolt. Ezer százalékkal csak rám figyelt és elhalmozott mindennel, amivel csak bírt. Még sosem találkoztam előtte ilyen odaadó férfival és ez egy cseppet sem enyhült azóta. Csak ad, és ad, és ad. És mindig megmondja a véleményét, segít és eligazít. Vásárol, kényeztet, elvisz mindenhová. Nem kell metróznom, sétálnom, meg semmi ilyesmi.
És még a barátaimat is szereti
Vagyis a barátnőimet, mert férfi barátom nincs és nem is lesz soha, mert nem hiszek ebben a férfi-nő barátságban. Volt egy, akivel ovis koromtól barátok voltunk, de amikor a Gyurival összejöttem kiderült, hogy ő nagyon is többet akart. Elkezdett a Gyuri ellen beszélni, hogy szerinte teljesen kisajátít, meg ilyenek és nem azt látta, hogy milyen boldogok vagyunk együtt, hanem, hogy szerinte a Gyuri el akarja Őt üldözni. Pedig nagyon nem így volt. Csak a Gyuri nem szerette, ha kettesben elmegyek vele mondjuk kávézni, vagy ilyenek…, dehát ez normális nem?
Talán miatta kaptam az első verést is…
Már nem teljesen emlékszem, mert nem is volt igazi verés, meg nem is az volt talán az első… a fene tudja, de úgy volt valahogy, hogy az Andris hazavitt egyszer és még nem is laktunk együtt a Gyurival, de ott várt a ház előtt és amikor kiszálltam, nagyon kedvesen megköszönte az Andrisnak, hogy hazahozott, majd a lépcsőn felfelé megmarkolta a karom és a falnak nyomott. Megszólalni sem mertem, csak néztem a kifacsart kezemmel a szemébe és emlékszem telefutotta a könny a szemem… és akkor azt mondta, hogy “kérlek, ez ne forduljon elő még egyszer! Neked fogalmad sincs mit éltem át.” És láttam, hogy mennyire aggódhatott értem és akkor, ott megértettem, hogy mennyire szeret. Hatalmas lila foltok voltak a karomon, de nem bántam, mert végre megéreztem, mennyire fontos vagyok neki.
Soha többé nem tettem ilyet
Na és ezen sértődött meg az Andris. Hogy miért nem megyek el vele sehová már. És nem értem, mert hozzánk bármikor jöhet. Mondta is a Gyuri, hogy ha otthon van ő is, tök szívesen látja. Hát ennyi. De, ha ezt az Andris nem érti meg, akkor most mit kezdjek vele? Persze, azért sokszor hiányzik… mégiscsak több, mint 20 évig volt az életem része…
Mondjuk ilyen a Kata is…
Lassan szerintem vele is össze fogom akasztani a bajszom. Ő az egyetlen igazi barátnőm és még Ő sem tudja elfogadni, hogy nekem ez így jó a Gyurival. A múlt héten is elmentünk vásárolni és végig azzal nyaggatott, hogy miért nem veszek tangás fürdőruhát, ha ilyen jó seggem van. Már az első boltnál elmondtam, hogy nem fogok, mert így beszéltük meg a Gyurival, de nem tudja felfogni. Meg, hogy “nehogymár a Gyuri mondjon meg mindent”, meg “nehogymár azt is Ő döntse el mit veszek fel”… hát pedig nekem fontos a véleménye és kész. Nem fogok olyan ruhában parádézni, amit utál. Vagy csak rohadjon meg a szekrényben ennyi pénzért. Mert azt kösz nem. Elég sok darab rohadozik ott már így is.
Amikor egyszer, még a szerelmünk hajnalán bálba mentünk, már akkor kiderült, hogy Gyuri nem szereti a közönséges dolgokat
Bár a ruhám gyönyörű volt szerintem és bőven a jóízlés korlátain belül, Neki nem igazán tetszett. Vagyis az nem tetszett, amit a többiekből kiváltott. Sok bók, sok táncfelkérés és én persze lubickoltam ebben az egészben. Épp táncoltam valakivel, amikor olyan fura érzésem lett és elindultam a folyosóra… ott állt a Gyuri s épp egy tök idegen pasit tolt fel a falra a nyakánál fogva. Azt hittem elájulok! Jó, nagyon aggódtam az idegen pasi épségéért, de kiderült, hogy egy otromba bunkó volt, aki a haverjának azt ecsetelte, mit tenne velem és ezt hallotta meg a Gyuri és ezért járt így a balfék.
Otthon aztán hajnalig veszekedtünk
És a Gyuri ordítva cibálta le rólam azt a ribancos göncöt és akkor emlékszem, hogy mikor nem akartam, vagy védekeztem, akkor meg is ütött néhányszor, de hát megérdemeltem. Annyira ostoba liba voltam, hogy nem értettem meg azonnal, hogy neki mennyire fontos vagyok. Hogy mennyire szenved, amikor más bámulgat, méreget engem és, hogy senki nem értékelne úgy, mint Ő. Aztán amikor megijedt, hogy látta az arcomon, hogy mennyire megrémültem, zokogva zuhant mellém a földre és együtt sírtunk vagy egy órát. Annyira megható volt. Annyira szerelemmel teli. És akkor megbocsátott nekem, hogy milyen vak voltam, én pedig neki, hogy megütött és olyan boldogok voltunk, mint még soha.
Nem történt meg sokszor ez az incidens, de néhányszor azért igen
És akkor mindig sajnáltam nagyon, hogy ilyet hoztam ki belőle. Mert ez mindig olyankor volt, amikor kezdtem nem komolyan venni, hogy tényleg ennyire imád engem. Amikor munkahelyet váltottam és azt hittem, csak kollegális haverság miatt hívnak bulizni és örültem volna az új barátaimnak, amikor el akartam menni egy barátnőm lánybúcsújára, pedig tudtam, hogy lesznek táncos fiúk, amikor a tesóm folyton hazahozta a haverjait és nem tudtam, hogy csak biztos engem stírölni jönnek…
De mára már nincsenek ilyen nagy bajok
Mióta összeköltöztünk és végre egy munkahelyre járunk azóta minden nyugisabb. A szüleimhez hazamenni is együtt szoktunk csak, mert mostanában ők is olyan furcsák. Apukám a múltkor megjegyezte, hogy olyan fénytelen a szemem, hogy nem látja már benne a huncut csillogást, anyukám meg titokban azt mondta, menjünk el egy pszichológushoz… Nem is értem. Annyira fáj, hogy ennyire nem ismernek a saját szüleim. Ezt mondjuk már el sem mondtam a Gyurinak. És egyébként pedig igyekszünk nem tudomást venni az irigy barátokról sem és nem is keresünk új ismeretségeket. Jószerével inkább kettesben vagyunk inkább. Nekem sokkal jobb így és úgy látom Gyurinak is. Persze, hiányzik az öcsém, meg az Andris és, hogy csavarogjak egy csajosat néha, de nem igazán éri meg. Mert semmi nem éri meg, amitől a Gyuri rosszul érezheti magát. És a többiek közül senki, de senki nem szeret engem annyira, mint Ő.
