Katalin kicsit extrás szerelmi kalandja
“Olyan szép volt, mint az álom
Minden porcikája tökéletes volt…, már amennyit persze láttam belőle, de mivel nem kell félteni a fantáziám miatt, tudtam, hogy mindenhol az. Kedves volt, ápolt és mindig annyira jó illatú. Nem az a skatulyából kihúzott bádogember fajta, egyszerűen csak hibátlan volt és kész. A haja, az ingei, a cipője, na és persze a keze! Na, az volt a legszebb az egész pasiban. Bársonypuha bőr, makulátlan, fényes körmök…, jó tudom ez most úgy hangzik, mint egy ostoba ömlengés, de tényleg ilyen volt. Egyszerűen nem akart mást az ember, csak állni és bámulni. Vagyis persze egy csomó mindent akartam volna vele, de akkor még csak tényleg ezt.
Szóval Ő volt a címlap-pasi, aki bár kínosan tökéletes outfittel bírt, simán elképzelted, hogy ezzel a megjelenéssel felugrik egy megvadult ló hátára, vagy meglasszóz egy elszabadult bivalyt, vagy mit…
Azt hiszem elég egyértelmű, hogy totál odavoltam érte. És szerencsére azok közé tartoztam, akiket ő is bírt. A végzős év valamelyik kis létszámú szemináriumának egyikén csapódtunk egymás mellé. Nem volt nagy társaságunk, de pár hónap alatt stabillá kovácsolódtunk. És itt jön a méltatás következő, legalább annyira fontos része, mint az első, hogy a tökéletes külső bizony nem okozott csalódást belül sem. A pasinak akkora agya volt, mint ide Lacháza (ezt mondjuk lehet, hogy csak mi értjük…), ami azért jó, mert annál már csak a humora volt kegyetlenebb. Namost, ha valamivel engem le lehet venni a lábamról a szép kezeken kívül, az az, ha valaki érti, amit mondok. Na, nem azért, mert olyan rohadt okos vagyok, de valamiért mégis kevés emberrel sikerül egy hullámhosszra kerülnöm gondolatilag.
Hát vele sikerült
Eleinte csak hetente egyszer-egyszer, majd a végén már szinte naponta jöttünk össze esténként, sőt! Gyakorlatilag lassacskán szinte együtt éltünk. Mindenhová együtt mentünk, főztünk is néha, meg ügyeket intéztünk, minden tök jó volt. Elmebeteg sokat röhögtünk és segítettük egymást a suliban, meg mindenhol, ahol tudtuk. Hát nem nehéz kitalálni, hogy mi lett a vége. Igen, az egyik olyan, kicsapongós, elhajlós estén megtörtént az is. Valamelyik klubban iszogattunk egy páran és a szokásos húzás ment. Éreztem, hogy a szokásosnál többször néz rám és valahogy egészen másként csillogott a szeme. Amikor már az utcán bandukoltunk a lakásunk felé, váratlanul megfogta a kezem. Sokszor csináltuk már mókából, ez is vicces szokásunk volt, hogy szerettünk kézenfogva járni, de ez most más volt… A mindig olyan biztonságos és finom keze, most forró volt és nedves. Izgult…
Nem szólaltam meg, csak lépkedtem próbálva felvenni a ritmusát
Csak mentünk így, furán, szótlanul a sötét utcákon, egyre inkább kapaszkodva egymásba. Mindenről, az égegyadta világon tényleg mindenről tudtunk beszélgetni, kivéve a szexről. Arról kizárólag társaságban, tréfálkozva, vagy maximum tartózkodóan, illedelmes flörtöléssel. Valahogy mintha egy riasztó szólalt volna meg, amikor erre terelődött a téma. És valahogy egyikünknek sem akarózott ezt feszegetni. Jó volt ez így, ahogy volt.
Eddig
Mert ahogy most sétáltunk, pontosan tudtuk, hogy valami örökre megváltozott közöttünk. A kapuban sem engedte el a kezem, hanem még jobban megszorította és szinte könyörgően nézett rám. Megijedtem, de aztán belenéztem a szemébe és elmosolyodtam.
– Gyere! Gyere fel – mondtam kissé erőtlen hanggal, mert annyira féltem, hogy most mi lesz? Soha nem aggódtam még randi előtt. Én az a lány vagyok – sajnos vagy sem, de így van -, aki sem nem taktikus, sem nem játékos. Egyszerűen hagyom megtörténni a dolgokat és ha elmúlnak, nem szoktam bánni túlságosan.
De most nagyon nagy volt a tét
Valahogy annyi ideig nyomtuk el magunkban az egymás felé nyitást, hogy most szinte természetellenesnek tűnt ez az egész. Legalábbis a folyosón még…, mert amikor a lakásba beértünk az egész átváltozott természeti erők tombolásává. Egy mozdulattal nyomott a falnak, fogta össze a kezem és gombolta ki a nadrágom. Fogalmam sem volt, hogy erre képes valaki, de olyan volt, mint egy polip. Mindenhol keze és szája volt. Elcsókolt egészen a konyhaasztalig és ott szuper fokozatba kapcsolt. Még az inget sem tudtam végiggombolni rajta, az én nadrágom már egy csak egy gyűrött ruhakupac volt a földön, a blúzommal együtt, amit a bugyim koronázott meg. És mindezt úgy, hogy közben végigcsókolta az egész testem. Fergeteges volt.
Annyira felizgultam és úgy kapkodtam a levegőt, hogy beleszédültem
De persze semmiképp nem akartam elájulni az első öt percben, szóval próbáltam egy kis irányítást szerezni magamnak, de esélyem sem volt rá. Nem rakott fel az asztalra, a széket tolta a fenekem alá, rányomott, megmarkolta a hajam, hátrahúzta a fejem és nemes egyszerűséggel megbaszta a szám. Olyan erővel és vággyal, hogy sokszor csak fuldokolni tudtam. Akkor azt kiabálta, hogy: – Nézz rám! A szemed akarom! – és elképesztő volt. A gyönyörű feje, a szemem láttára változott egyik pillanatról a másikra egy vadállattá. Éreztem, ahogy a testem egyre jobban átveszi a gyönyörét és még inkább élvezni kezdtem az egészet. Elöntötte az ölem a forróság és egy hatalmas tócsa kezdett nőni a meztelen fenekem alatt.
Lüktetett az egész csípőm
Már annyira kívántam, hogy szinte fájt. Hátrébb lépett, felhúzott és átültetett az asztalra. Hideg volt és morzsás és hallottam, ahogy a kávésdoboz nagy durranással landol a földön, de ezek csak valami másik dimenzióban történtek, mert a valóságban épp a széttárt combjaim közé lépett, és a lucskos puncimba tolta be a farkát életem férfija. Még mindig úgy nézett és még mindig olyan kemény volt, hogy gyakorlatilag jó, ha feléig belém tudta csúsztatni, amikor eszement remegéssel elélveztem. Nem emlékszem ilyen orgazmusra még soha életemből, pedig – istenemre -, gyűjtöttem őket egy időben nagyon szorgalmasan. Nem tudtam szabadulni a tekintetétől és a tény, hogy egy félmosolyon kívül nem nyugtázta többel az orgazmusom és hogy esze ágában sem volt megállni egy ilyen apróság miatt, csak olaj volt a tűzre, a testem totál életre kelt. Annyira izgató volt a vadsága, az elszántsága és az elemi erő, ahogy ki-be járt a testemben, azzal a nézéssel, hogy “most nagyon csúnyán szétbaszlak”…teljesen megadtam magam az élménynek. Ő pedig durván visszanyomott az asztalra és konkrétan a könyörgésig dugott.
Hajnalban, az ágyamban ébredtem
Épp csak derengett, olyan félig elmosódott árnyak voltak csak a szobában… megláttam, ahogy az ágy végén ül. Furcsán görnyedt pózban, fejét a kezébe temetve és szinte szoborrá merevedve.
– Zalán! Zalán, mit csinálsz? Mi a baj? – kérdeztem azonnal aggódva és valami rémes érzés fogott el.
– Muci, szeretlek! – és hallottam a hangján, hogy sír… vagy sírt…
– Jó, persze, én is téged, de mi a baj? – annyira fájdalmas volt a “szeretlek”-je, mintha most akarná megmondani, hogy meg fog ölni, vagy ilyesmi…
– Muci! Nagy a baj! – felém fordult, de nem jött közelebb.
– Zalán, ne szórakozz már! Mi a szar van?? – persze gombóccal a torkomban azért nem hangzott túl határozottnak a kérdés, pedig az akart lenni.
– Muci…
– Mondd már baszd meg, mert elájulok! – térdre emelkedtem és közelebb húzódtam hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni
– Figyelj… meleg vagyok – és láttam, ahogy a könnyei elárasztják az arcát és visszatemette magát a tenyereibe. Köpni, nyelni nem tudtam. Egy éve, vagy ki tudja mióta vagyunk napi szinten jó barátok… és különben is. Én ezt miért nem tudtam, miért nem sejtettem??
– Hogy mi?? És akkor a tegnap éjjel??… és miért nincs senkid? Egyáltalán, én ezt miért nem tudtam? Miért így??? – a barátból egy sértett nő lettem azonnal és olyan mélyen megbántva, megalázva éreztem magam, hogy sírni kezdtem. Magam sem értem miért, de olyan volt, mintha tényleg kivégzett volna.
– Elmondhatom? – próbált nyugodt lenni, hátha átragad rám, de kellett egy pár perc, mire válaszoltam.
– Mondd! – hüppögtem ki végül.
– Nem tudtam én sem. Nem tudtam, hogy mennyire. Amikor megismerkedtünk, akkor voltam túl életem első szerelmével a szakításon. Endre. Így hívták. Majdnem egy évig voltunk együtt és nekem nem is volt más fiú az életemben. Aztán jöttél te, meg ez az egész…, szóval azt hittem, hogy én olyan vagyok, aki szerelmes lesz, akkor mindegy, hogy lány vagy fiú… érted? De nem. Nem tudom mi volt ez a tegnap este… azt hiszem annyira szeretlek, annyira a részem vagy, annyira azt hittem, hogy ez elég lesz… ne haragudj! – és persze zokogni kezdett.
Összeomlottam. Egyáltalán nem tudtam mit kezdeni a dologgal
Persze, nem kiabáltam, nem vádaskodtam és azt hiszem akkor már mérges sem voltam. Pörögtek a fejemben a képek, az események, hogy mi minden történt velünk… kerestem, vajon hol hibáztam, hol nem figyeltem rá eléggé. Ültem így vagy egy fél órát, vagy az idők végezetéig – már nem tudom -, de végül visszafeküdtem a takaró alá és kicsit megengedtem magamnak, hogy sajnáljam magam.
– Bújj ide! – törtem meg a csendet és hallottam, ahogy azonnal ugrik és susog a takaró, és jön, és bújik. Megölelt hátulról és őrülten jólesett. A mázsás súly tompa puffanással landolt a földön, átszakította a padlót és a következő három emelet összes padlóját, mennyezetét és végül valahol a pinceszinten szépen szétterült.
Elaludtunk így egymás karjában, a fájdalmas felismerés és a nagy nagy szeretet ölelésében
Mosolyogva simogattam meg reggel az arcát. Szinte röhögtem, amikor belémhasított a felismerés.
– Te még sosem voltál nővel? – nagyon közel hajoltam, hogy halljam a lélegzetéből is, ha hazudik.
– Sosem – és a fejét rázta. És nagyon őszintén rázta a fejét.
– Istenem! Akkor ez mégiscsak egy csodálatos emlék lesz, akárhogy is. – kajánul vigyorogni kezdtem – tudod, szenzációs vagy! Nekem van a nőt is legjobban kefélő, meleg barátom!
– Mekkora kis hülye vagy! – és kitört belőle a röhögés – egyébként, ha érdekel, soha egyetlen lányt sem kívántam meg rajtad kívül és teljesen biztos, hogy nem is fogok. Te vagy az én örök, titkos királynőm!
Újra röhögtünk… kicsit a meghatottságtól, kicsit attól, hogy élét vegyük a dolognak, de aztán végül mindketten gyönyörűnek minősítettük az éjszakát
És ezután már csak röhögtünk… és a következő hetekben is ezt tettük végig. Egyszerűen kiröhögtük magunkból a kínos részeket. Újra egyre fesztelenebbül tudtunk együtt lenni és máig a legjobb barátom. Persze ezután, hogy többé nem volt tabu köztünk, végre tényleg igazi barátságot köthettünk és egész életünkben megmaradtunk egy felbonthatatlan véd- és dacszövetségben.”
