| Ha lemaradtál róla, a történet előzményeit itt és itt olvashatod. Ákos összes eddigi történetét itt böngészheted végig. |
A találkozóink anyagi vonzata egyre sűrűbben volt telefonbeszélgetéseink témája.
“Úgy érzem kihasznállak ezzel, hogy csak te utazol” – mondta ilyenkor. Egyre sűrűbben maradtak el a hétvégék, amikor is jobban ki tudtunk volna teljesedni. A legtöbbször aztán kiderült, hogy valamilyen közös programot szerveztek egy kolléganőjével. Azzal a kolléganőjével, aki állítólag nagyon meg akart ismerni engem, de valahogy mindig kimaradtam ezekből az eseményekből. Amikor aztán találkoztunk, sokszor volt rossz hangulata. Egyszer, mikor együtt voltunk, megcsördült a telefonja. Mikor ránézett a kijelzőre, egyből elkomorodott a tekintete. Rám nézett, majd kiment a konyhába és felvette. Nem sokat értettem, de nagyon leosztotta az illetőt. Többször el is mondta a telefonba, hogy nem akar találkozni vele és miért viselkedik így vele. Aztán valamibe beleegyezett és letette a telefont. Pár másodperc múlva megjelent a szobaajtóban, teljesen lelombozva.
– Az exed volt az? – próbáltam faggatni.
– Igen – ült le mellém az ágyára – Sokszor nem hagy békén és felhív veszekedni.
– Sajnálom – mondtam együttérzőn, átöleltem a derekát és a vállára tettem a fejem.
Onnantól kezdve kicsit ritkultak a beszélgetéseink.
Kevesebbszer lépett fel skype-ra, vagy nem mindig vette fel a telefont. Azaz jó párszor ki sem csöngött. Én persze rákérdeztem erre és szinte felháborodottan mondta, hogy most nem volt pénze feltölteni a kártyáját és letiltották a hívásokat rajta és jó lenne, ha nem faggatnám. Aztán egy pár nap elteltével, a következő telefonbeszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy nagyon maga alatt van és emiatt az anyagi dolgok miatt, valamint az exével kapcsolatos vitáik miatt is szeretné, ha pár napig nem találkoznánk, amíg ezt lerendezi. Én kétségbeesve kérdeztem, hogy azért legalább beszélünk? “Nagyon örülnék neki, ha továbbra is beszélnénk, de ez csak tőled függ. Én nem akarlak kihasználni” – jött a válasz. A mai napig a fülembe cseng a mondata. Onnantól kezdve elnémült a telefonja. Csak skype-on kommunikáltunk, de ekkor még örültem ennek is. Aztán pár nap elteltével, egyik este elnémult örökre a skype fiókja is.
Köd előttem…
Nagyon fájt, amit művelt. Becsapva és megcsalva éreztem magam. Kifordítva és kifacsarva, mint egy használt és kinyújtott pulóver. Ahogy teltek a napok, a skype csak az utolsó belépése óta eltelt napokat köpte rám. “Utoljára belépve két napja.” “Utoljára belépve négy napja.” Letiltott. Szenvedtem. Vele ellentétben nem tudtam csak így, szó és gerinc nélkül lelépni. Végül megkeseredve írtam egy búcsú üzenetet arról, hogy mennyire megbántott és hogy remélem egyszer majd felépül a levertségéből és az exéből, s s rádöbben a bűnére, hogy érző lénnyel ilyet nem művelünk, majd… majd letiltottam én is.
Nem tudom mennyi idő telt el azután. Talán napok, vagy hetek. Lassan felépítettem magam, amit a vele eltöltött jó pár hét szétrombolt. De nem álltam meg ennyinél.
Jól esett a változás önmagammal kapcsolatban.
Igazság szerint utólag visszagondolva profitáltam belőle, mert a dühömet a sportba kezdtem átvezetni, a nikotin függőségem pedig átgondoltam és elkezdtem az addikcióm a futásra lecserélni. Újból szépnek akartam látni a világot, egy újabb önmagam akartam lenni, így előre léptem. Aztán egyszer, teljesen véletlenül a sors úgy hozta, hogy a Tibó által megkreált szegény és sajnálnivaló maszlag is leomlott végleg. A baráti köröm ugyanis ismerte Tibót, egyikőjük még az exével is haverságban volt. És ez az ex nevetve mesélte el egyszer, hogy amikor mi még javában együtt voltunk, ők még javában összejártak, és még nem is zavarta, hogy mi randiztunk, de végül már ő sem tudta hányadán állnak, mert egyszer Tibó háza előtt egy másik exének a kocsijába futott bele. Akkor visszagondolva minden magyarázatot nyert ezzel. A fellebbent függöny, a visszamondott randik, a megcsappant beszélgetések, az eltűnése. De már nem éreztem szükségét, hogy tovább fejtegessem a múltat. A jövőm várt rám.
