A nyaralásom alatt egészen különös kis társaságokra lettem figyelmes
Külsőre úgy néznek ki, mintha átlagos családok lennének, de rájöttem, hogy ez csak egy nagyon ügyes álca. Valójában egymás mellett létező, lézengő, önálló egyedek kis csapatai. Szimbiózisuk csodálatos, szinte már-már irigyelném is ezt az egészet, de… De egy idő után valami hiányzott a csodás képről. Mégpedig a gyerekek. Az, hogy a szemembe néző, a tekintetem álló felnőttekkel nem találkozom már egy ideje, lassan megszokom, dehogy egy kifejezetten családos üdülőhelyen, ne botoljak mindenhol csintalan gyerekekbe, az bizony nagyon is rossz érzés. Szinte kong a pár éve még mindig tele játszószoba, a homokozó békés, mint a nyáriszünetes oviban, a mászóka meg olyan magányos, mint Robinson Péntek előtt… pedig az üdülő minden szobája tele van! Esküszöm, egy nyugdíjasotthonban több zsibongás van, mint az itt.
Figyelem! Ez nem társadalomkritika! És semmilyen más sem…
Egyszerűen csak egy anya vagyok, aki fájó szívvel néz végig dolgokat és a minap, amikor szembejött velem ez a kis videó végképp elszállt az agyam. …Aztán meg persze még jobban elszomorodtam, hisz lássuk be, azért mégiscsak innen indult ez az egész:
https://www.facebook.com/petisahadadeluz/videos/1771661479554809/
És, nem vagyok tök hülye!
És tudom, hogy a gyerekeink már ebben a világban nőnek fel. Ezeket az eszközöket készségszinten fogják használni. Sőt! Kell is tudni használniuk. De ez nem csökkenti az az érzést, hogy minden reggel összeugrik a gyomrom, ahogy a közösségi reggeliző lépve, már korán reggel ott látom a mobilok, tabletek elé ültetett kicsiket és ahogy evés közben végig azt nézik és persze nyomkodják… majd nézem tovább a strandon a plédeken, labdázás, homokozás, vagy kergetőzés helyett… és persze ez megy este is a kerthelyiségekben, ahol a pincéreket kellene idegesíteniük, vagy egymást és persze a szüleiket…, de nem. Zombi tekintetű gyerekek, szép csöndben üldögélnek, nem kérdeznek, nem érdeklődnek, nem rosszalkodnak 😑 …mondjuk a fenti videó után, -meg csak úgy magam körül szétnézve- mégis kinek, kihez beszélhetnének?
Hogy mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
Nem mindegy?! Azért nyomjuk a gyerekek kezébe az elektronikus bébicsőszöket még nyaralás alatt is, hogy kevesebb dolgunk legyen velük, vagy azért lett több időnk, mert a gyerekek úgyis lekötik magukat ezekkel? Nyilván nem kérdés. Egy szülőnek a dolgai hosszas listájában bizony szerepel, hogy minden eszközzel támogatnia kell gyermeke minden szintű fejlődését, de akkor most hangsúlyozzuk újra! Minden szintűt, minden jellegűt! És nem lehetünk annyira önzőek, hogy néhány perc nyugalomért elvesszük a gyerekkorukat. Mert hát remek ez, meg csodás, hogy minden feladatot megoldanak, hogy minden játékot gond nélkül teljesítenek, de tényleg ennyi lenne?
Bocsánat, de igenis azt hiszem, hogy aki nem kontrollálja, korlátozza ezek használatát, az igenis árt a gyerekének, de mindenképpen elvesz valamit tőle!
És nem is keveset. Mert hol lesznek a koszos, szaladgáló, rosszalkodó, sárba ugráló, veszekedős gyerekek? Egy gyereknek nemcsak a virtuális macskát kell megsimogatnia… OK, fejlődik a világ. OK, legyenek varázslatos technikai csodák, de kapcsold ki őket néha te is! Ülj le mellé, vedd elő a horgászbotot , szedd elő a labdát, meg a gumicsizmát, vagy a homokozó lapátot és ne fotózd le!!! “Csak” legyél ott. “Csak” éld át vele! “Csak” csodálkozz rá! “Csak” vegyél benne részt… “csak” mutasd meg Neki, hogy milyen a “normális” világ. Ne várj tovább, ne hallgass senkire, nincs több időd! A te életed, a te gyereked, a te FELELŐSSÉGED!
