Mielőtt bárki, bármi “rosszra” gondolna, a következő néhány mondatban tényleg, valódi, igazi farkakról írok. Mégpedig mesebeli állatok farok-gondjairól…
Kora este, hat óra körül, teszek-veszek a szobában, amikor is a fenti mondat megcsapta a fülem. Hát el nem ejtettem ami a kezemben volt, de bevallom odakaptam a fejem, ugyanis a gyerekek is a tévé előtt ültek… mesét néztek.
…amiben a következő mondatok hangzottak el. Tényleg! Esküszöm, szóról-szóra idézem őket:
- de jó neked, hogy ilyen különleges farkad van!
- megmutatjuk egymásnak milyen különleges dolgokat tudunk csinálni a farkunkkal?
- az enyém nemcsak különleges, de hasznos is!
- bárcsak nekem is hosszú farkam lenne, amit különleges dolgokra használhatok!
A történet lényege, hogy nyuszi fiúcska rájön, hogy nem olyan a farka, mint a többi állaté, vagyis jóval kisebb… értsd, nem tud versenyezni a rókagyerekkel, az egérkével meg a mókussal. Lássuk be, nem is egy túl kiegyenlített küzdelem ez, de itt már igazán kíváncsi lettem, vajon hová fut ki ez a történet, vajon mit fogunk tanulni ebből a meséből…
A felénél már a gyerek is nagyon empatikus lett, próbálta is a maga módján a helyére tenni: “anya, ugye talán rájön, hogy milyen jó a rövid farok is…?”
De egy jó darabig még nem jött rá szegény főszereplő nyuszi, de a kedves barátai megpróbáltak neki mindenféle dolgokból pótlást készíteni. Persze sajnos egyik sem vált be, mert nem legyezett, nem lehetett kergetni, vagy lógni rajta és még csóválni sem tudta a szerencsétlen, szóval csalódások egész sora érte hosszú perceken keresztül… megtörtént például az is, hogy az egyik hosszításra rálépett és orra esett, amiből az legalább világosan kiderült, hogy a túl nagy sem jó, és az okos róka meg is mondta, hogy egy puhább lompos farokkal talán jobban járna…
De, nyugi, haladunk a vége felé, szerencsére megérkezett nyusziapu, akinek a lelkes barátok (a róka, az egér meg a mókus) vázolták kicsi fia bánatát, miközben mutogatták neki a saját farkukat és “apu” megnyugtató hangon elő is kapott azonnal egy kedves, vigasztaló mondatot:
– Ohh, a barátaidnak valóban szép hosszú farka van, de a tiéd is különleges! (még jó, hogy megjött Apu, ugye?)
És ez a mondat nem volt még elég, be is bizonyította!
Elküldte a kisnyuszit jó messzire, és hihetetlen, de a kis fehér farka, a mező minden pontjáról jól látszott, vagyis így képtelenség szem elől téveszteni őt, (egy prédaállat esetében ez nem tudom mennyire hasznos tulajdonság, de ezt most hagyjuk) a szülei mindig megtalálják, tehát megtudhattuk, hogy a kisnyuszi farkának legjobb tulajdonsága, hogy fehér!
Jó, azt hiszitek nincs tovább de van, mert “Apu”, hogy fokozza és elnyújtsa a csúcspontot, felemelte a kezét, meglengette a benne lévő fűcsomót és betolta a mese leghúzósabb mondatát:
– Na, ki kér egy kis finomságot, hogy megünnepeljük mindannyiunk különleges farkát??
Nos… mit is mondhatnék?! De komolyan. Csak én vagyok korlátolt, vagy ennek a történetek tényleg nem volt semmi értelme, se teteje, meg alja se, szóval a farkán kívül semmije se??! Mondjuk az legalább sokszor…
