Barbara szembeszállt saját kishitűségével és nyert!

Sodródtam a semmiben

Konkrétan, minden túlzás nélkül mondom. Olyan nyomasztó nihil volt az élet, hogy még belefulladni sem volt mibe. Maximum a végetnemérő és parttalan veszekedések hoztak némi változatosságot néha… esküszöm, már tényleg nem is bántam őket. Legalább akkor kommunikáltunk. Észre sem vettem, hogy mi történik velem. Már annak is örültem, ha lecseszett valamiért, akkor legalább észrevett és beszélt hozzám. Basszus! Tényleg itt tartottunk. 

Persze néha zokogtam

De csak szép csendben, elbújva a fürdőben, vagy a takaró alatt, alvást színlelve. És felmentettem és még szerettem. Hibásnak éreztem magam, tudtam, hogy mindent rosszul csinálok és, hogy velem nem lehet semmi normális dolgot kezdeni. Még egy kirándulásra sem vagyok jó, szóval ne is csodálkozzak, ha vitorlázni még véletlenül sem visz magával. Nem fog beégni velem és különben is, ennyi kikapcsolódás neki is jár, nélkülem is van elég problémája.

És tudtam, hogy van…

Új munkahely, új vállalkozás, az apja egy zsarnok, a bátyja egy élősködő… és erre még itt vagyok én is… Azt se tudtam, melyik sarokban húzzam meg magam. Nem akartam a terhére lenni, nem akartam hülye kérdésekkel tetézni a bajt. Csak elmentem szépen reggelente dolgozni, bevásároltam és délután hazasétáltam. Készítettem vacsorát, vettem sört és, ha felhívott, hogy csak később jön haza, bekapcsoltam a tévét.

Hétvégén rendszerint hazamentem

Mármint a szüleimhez, vagyis a kisvárosba, ahol felnőttem. Merthát Ő, hétvégén is dolgozott, vagy a bátyját segítette ki, vagy kieresztette a gőzt, ahová ugye én, nem mehettem. Szóval hétvégente meghallgathattam, hogy “jajj, hol van már az a híres barátod?”, “nem vagyunk neki elég jók, hogy sosem jön el veled?”, “tudod, hogy te sem leszel fiatalabb, ugye?”, blablabla…

Hát, mit mondjak? Nem voltam jól

Nagyon nem. Hibát hibára halmoztam a munkahelyemen is, hetente a kirúgás szélén álltam. Gyakorlatilag tényleg nem voltam jó semmire. És egyre inkább nem. Napról napra csak túléltem az életem. Annyira elveszett voltam, hogy szerintem meg sem tudott volna találni senki. Mondjuk rohadtul nem is keresett senki.

Rámtelefonált délután, hogy átmegyünk a Daniékhoz este

Ne főzzek, csak legyek kész hétre. Ja, igen, a Daniék. Az egyetlen hely, ahová kettesben jártunk. Az egyik elcseszett, ostoba haverja, akiknél “a jól bebaszunk és nagyon sajnáljuk magunkat, miközben a csajainkat alázzuk” program volt a rendes műsor. Letettem a telefont és sírni kezdtem. Annyira sírtam, hogy le kellett ülnöm. Az első ami fejembe villant, hogy “mi a szart vegyek fel?”, a második, meg, hogy “én nem akarok menni!”. Az első azért, mert úgyis gázabbul nézek ki, mint a Dani nője, a második, meg mert nem akartam menni…

Nem bírtam abbahagyni a sírást

Egyszerűen nem bírtam. Csak sírtam, majd zokogtam, végül már könnyek nélküli görcsös rázkódásban feküdtem az ágyon… majd a padlón… Valahogy kivonszoltam magam a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. Lassan, pokoli lassan elkezdtek enyhülni a görcsök, de irtózatos fájdalom maradt utánuk. Összegörnyedve gubbasztottam a zuhanytálcán és eresztettem magamra forró vizet. Elkezdett fogyni a meleg víz… tudtam, hogy össze kell szednem magam és kimászni innen valahogy. Már csak langyos volt és vészesen hűlt, egyszercsak egészen hűvös lett. És én akkor felálltam és kinyúltam a törölközőmért. Mintha mi sem történt volna.

Nem voltam teljesen hülye

Pontosan tudtam mi történt velem. Ez bizony, vegytiszta pánikroham… vagy valami idegösszeroppanás féle. Jó, egy gyengébb lefolyású, de tudtam, hogy, ha nem változtatok, innentől ez lesz az osztályrészem. A gyomorszájamban lévő eszméletlen fájdalom, pedig az üvöltötte, hogy “Menekülj!”. Elővettem persze a Müller Ji-King-jét és dobtam egyet biztatásilag, de tök mindegy lett volna mit jósol, ennél csak jobb jöhetett. Elkezdtem szépen, teljes nyugalomban csomagolni. Szemernyi kételyem sem volt és fájdalmam a veszteség miatt, amit épp most képzek magamnak, még ennyi sem. Persze, nem először raktam már itt bőröndbe a ruháimat, de ezelőtt mindig azt akartam, hogy kérjen, könyörögjön, hogy maradjak és én mindig örömmel maradtam is a nagy drámák után.

De ma nem

Ma úgy szedtem össze az összes cuccom, hogy még véletlenül se hagyjak itt semmit. Vagyis semmi olyat, ami hiányozna. És közben imádkoztam is, hogy haza ne érjen, amíg kész nem vagyok. Úgy szerettem volna elmenni, hogy elköszönni legyen esélye, de visszatartani már ne. Végül, felhívtam a barátnőmet, hogy szállást kérjek nála, aki persze cseppet sem volt meglepett és örömmel várt. Amikor már mindennel készen voltam, bekapcsoltam a gépem, átnéztem az üzeneteimet, leveleimet és vártam, hogy meghalljam az autója hangját, ahogy felhajt a garázs elé… azt semmivel sem összekeverhető hangot, ahogy a kerekek, az apró kavicsokat olyan csikorgós hangra késztetik… és végre begördült. És én vártam mit szól hozzá a testem… és a testem azt mondta, hogy: “indulhatsz!”. Már nem vagy a rabja. Nem ugrott össze a gyomrom, nem akartam elészaladni, nem kívántam megölelni…

Amikor már az ajtó előtt hallottam a cipője kopogását egy pillanatra elbizonytalanodtam

“Mi van, ha oltári hibát követek el mégis?” De akkor a lap-top monitorján megpillantottam egy nőt, aki, mint egy végső égi üzenet, azt mondta: “Ne félj hibázni. Jobb, mintha nem teszel semmit egyáltalán. A hibád a legnagyobb lehetőséged”(bystander revolution)

Nem volt mindennap könnyű és méznyalás innentől sem

De egyet nem kellett átélnem soha többé. Soha többé nem veszítettem el a hitem magamban. Sok-sok és nehéz harcom volt, de mindig tudtam miért, kiért teszem. És a slusszpoén? Hogy a közhelyek működnek. Nyugodtan olvasgasd az önbizalom és önébresztő idézeteket, vagy menj építő közösségbe, szakemberhez, jóbarátokhoz. Mert bizony, akár tetszik akár nem, tükrök vagyunk. Senki nem fog rád mosolyogni, ha te nem tudsz magadra és senki nem fog értékelni, ha te nem értékeled saját magad!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás