Emlékeztek Zitára, aki nem adta fel az álmait?
És milyen jól tette!
Mert kiderült, hogy él ebben a nagyon nagy világban még Valaki, aki nagyon hasonló álomországokban utazik, mint Ő. És az is kiderült, hogy ha valamit nagyon szeretnél, akkor annak saját szárnyai nőnek.
Zita kezében még alig melegedett meg a mikrofon
Amikor meghallott egy zenét a neten. Vagy Krisztián hallotta meg Zita zenéjét?! A történet szempontjából teljesen mindegy, a lényeg, hogy, ha két ember egymás zenéit hallgatja, nekik bizony találkozniuk kell! Mondjuk törvény erre biztosan nincs, de hogy is lehetne ez másként? Szerencsére sehogy! Mert az is kiderült, hogyha az álmok mögé teljes tenni akarással beállsz, akkor azok bizony képesek nagyon nagyot szólni! Ami ugyanis a mi két álmodónkkal történt az, amit olyan, amit csak hálivúdi filmeken láthatsz. Vagy talán még ott sem.

4 hét alatt fenekestől fordult fel körülöttük, és persze Velük együtt az egész világ! És hol van még a vége?!
Négy hét?? Ohh, igen, mindössze NÉGY HÉT kellett ahhoz, hogy a zenéjük bezengje a világot! Ha hiszed, ha nem, a megalakulástól az első rádió megjelenésig erre a röpke négy hétre volt szükségük csupán! És ami még ezután jött? Chart listák, kislemez és még több rádió megjelenés… minden, de minden, amire legvadabb álmaikban sem gondoltak volna, pláne nem 4 hét alatt. De nézzük, csak hogyan is kezdődött ez az egész pontosan?
Meghallani – megalakulni – közös zenét írni egy pillanat műve volt
És ez tényleg pont így történt!
“…rögtön éreztük,hogy egy hullámhosszon vagyunk és együtt akarunk dolgozni“
Alig egy hónap alatt megalakult a SONEAZA és vele együtt azonnal elkészült nem is egy, hanem egyből két közös zenéjük is, amit azon frissiben ki is adtak a Soulart Recordingnál. És nemcsak a zenéléskor működik jól együtt a csapat.
“Teljesen kiegészítjük egymást, ez így van a háttér munkában is! Mindenki maximálisan kiveszi a részét 50-50% -ban”
És egy picit még ezen is túl, hiszen nagyon egyforma amit éreznek is:
“…a legnagyobb vágyunk, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk hiszen mi a zenén keresztül tudunk kommunikálni és adni az embereknek”

A Covid persze Nekik sem jött jókor
De, ha két tehetséges ember, közös álmokkal, kellő elszántsággal összefog, egy vírus nem elég ahhoz, hogy megállíthassa Őket abban, hogy elérjék amit szeretnének.

Élőben nem megy
Na nem azért mert ne lenne minden adott hozzá, sőt! Jövő évre már be is van tervezve néhány jó kis koncert, hiszen minden álmodó legnagyobb álma, hogy megoszthassa másokkal is a boldogságát, de egy világjárvány kellős közepén azért akadnak korlátok.
Nade mire való egy korlát?
Hogy ledöntsük őket! 😉 Mert talán élő koncert az idén nem fog összejönni, de annál több rádiós listán való megjelenés viszont igen!

És igeeeen, de ez csupán tényleg az első volt! Hiszen azóta sincs megállás!
Mert hogyha valamit szívből csinálsz, az bizony nyitott fülekre és szívekre talál. A SONEAZA szól a világ minden táján. Befészkelték magukat a rádiókba és világhírű zenei listák előkelő helyeire robbantak be szinte azonnal és azóta is csak egyre feljebb menetelnek:
- Itt vagyunk otthon, ITT BULIZUNK OTTHON
- Pécs FM
- Beatport.com

Lassítani?? Na azt biztosan nem!
Mert még nagyobb lendülettel és szeretettel készülnek az új zenék! Folyamatosan jönnek az újabbnál újabb felkérések, remix ajánlatok és, már Zita sem tud a külön, saját megkereséseinek eleget tenni. Na és persze továbbra is folyamatos a munka a hangzás világon, és a közelgő élő fellépések koncepcióján.
Hogy merre tartanak most? Melyik stílussávban keresd őket?
“Stílusilag nem szeretnénk magunkat lekötni hanem inkább a szélesebb kicsit a dallamosabb house és a melodikusabb techno között mozgunk “
És nincs határ!
Mert ugyan mégis mi szabhatnak határt a szárnyrakelt álmoknak? Hátperszehogy semmi! Szóval KEZEKET A MAGASBA!!!!
