Húsvét margójára …avagy hogyan lettem partizán keresztény

Nem a megszokott témám a mai, …nagyon nem

De mivel olyan nagyon fullasztó és torokszorító az érzés ami bennem van, hogy muszáj leírnom

Legkedvesebb barátnőm a főhőse a történetnek. Nem az a tipikus mindennap templomba járó hívő, de ünnepekkor, nehéz, vagy nagyon boldog napokon, vagy amikor sok a kérdés a szívében, bizony elmegy és legtöbbször meg is találja a választ, a felemelő, boldog érzést és általában szeretettel és bizakodással csordult szívvel sétál haza a misékről. 

Tegnapelőttig…

Húsvét lévén, kihasználva a helyi adottságainkat, több misén is részt vett. Nem azért mert sok volt a lerónivalója, de valami hívta, vonzotta most, hogy részese legyen a hangulatnak, hogy megkoronázza az ünnepet, hogy hallja a megnyugtató szavakat, közösen részesüljön az imádságokban, a nagy közös megtartó, szeretetteljes energiában. 

Magyarország legmagasabban fekvő lakott települései a mi otthonunk

Kissé sajátságos, nagyon egyedi az élet itt mindenben, így a templomjainkban is. Hat település, három templom és egy csodás erdei kegytemplom, ami neves zarándokhely is… és mivel kiemelt üdülőövezet, országos túraútvonalak metszése az egész térség, megannyi hétvégi ház otthona is ez a terület, így nyilván a misék látogatói a legkülönfélébb emberek. Van aki “csak” azért tér be,  mert rajta volt a térképen az egyik templom, van aki azért, mert az egyik közülük a Mátra szimbolikus épülete, van, aki lelkes Mária hely járó… sok különféle ember, különféle motivációval, különféle vággyal.

Természetesen a Fallóskúti zarándokhely (kegytemplom) a fő vonzerő

Ünnepekkor az ország minden részéből özönlenek a hívők, hogy részt vehessenek ITT egy misén… És ezzel nincs is semmi gond, hogy sokan így gondolják, az mindenkinek a magánügye. De szembesülni, a szentmise kellős közepén, hogy akik itt vannak jobb keresztények, mint akik máshol, az eléggé ‘szívbe tőrt döfős’ érzés. 

Valamiért, a barátnőm is mindig úgy gondolta, hogy minden ember, aki betér egy templomba az olyan, mintha kicsit hazatérne

Hogy itt nem kell magyarázkodnia, nem kell elvárásoknak megfelelnie, nem kell kötelezően semmit sem csinálnia. Azt hitte, hogy a templom a lelki megnyugvásának a helyszíne, egy olyan hely, ahol békét találhat, magában lehet, ahol ugyanolyan értékes ember mindenki. Nincsenek hívőbbek, nincsenek ügyesebben a szertartásban résztvevők, nincsenek jobbak, vagy rosszabbak. 

De sajnos nem gondolta jól

A kegytemplomban tartott misén ugyanis, a pap csúnya gúnyt űzött az előző napi kistemplomban tartott miséről. Valóban maroknyi ember ült csupán vasárnap azon az istentiszteleten. De az a maroknyi ember ott ült és áldásra vágyott. És fogalmuk sem volt, hogy a mise közben a lelki atya épp azon rágódik, hogy milyen hívek ezek, akik nem jelentkeztek áldozásra…, akik nem mondják elég hangosan a liturgiát. És ennek bizony ott, másnap a Fallóskúti kegytemplomban tartott nagymisén hangot is adott. Partizán kereszténynek nevezte azon a szertartáson résztvevőket és fejét csóválva lenézően legyintett rájuk. Persze nyilván fogalma sem volt róla, hogy abból a tizenháromból, egy ember ott állt éppen ezen a misén is, szemben vele és épp most omlott benne össze minden, amit róla, az egyházról, a lelki vezetőkről valaha gondolt. 

Megszégyenülve, a sírással küszködve, megalázottan hagytuk el aznap a Fallóskúti kegytemplomot

Nem tudok és nem is szeretnék levonni tanulságot… csupán kérdéseim vannak:

Illik-e egy paphoz a hívek minősítése?

Vajon túlzás a részemről vádaskodásnak érezni a szavait? 

Hogy sértő, megalázó és minden hívő tiszteletét földbe tipró mondatok voltak ezek?

……………..

…és persze még megannyi gondolat, még arról is, hogy vajon van-e jogom ezt megírni. Bár ahogy ezt a kérdést feltettem, már meg is született a válasz, hogy igen, van. Hisz, ha mi, bárki ennyit számít az atyának, sokkal több jóérzést ő se várhat el tőlünk.