A barátnőm válik, és jól van…
Nem viccelek, nagyon jól van!
Tudod miért? Hát elmondom a titkát és azzal együtt a receptet arra is, ha nem akarsz te lenni a hoppon maradt másik fél és esdeklő ígéretek között szipogva könyörögni, hogy ne hagyjon el. Figyelj!
A válásuk gyakorlatilag egy éve kezdődött…
Persze akkor még senki nem gondolta, hogy ebből válás lesz, csupán egy hisztis háziasszony nyafogása volt az egész. Mármint a férje és a külvilág jelentős része felé is annak tűnt.
Klárinak gondjai voltak és bár az életük szépen alakult, egyre nehezebben találta a helyét…
Egy kis bátorításra, egy kis odafigyelésre, lett volna szüksége egy felnőtt társtól, aki a férje. Nőttek a gyerekek, újra s-es volt a mérete és jó lett volna néha néhány jó szó. Vagy néhány közös program… vagy csak ha észreveszi, hogy “anyu” újra NŐ. De persze János munkahelyén sem volt kevesebb a munka, sőt! Évről, évre keményebben kellett helytállni, a ház is adott feladatot bőven, és végülis a heti kettő “olyan-amilyen-szex” mindig megvolt. Mi lehetett a baj? …kérdezte volna akkor János, már, ha a hisztin kívül bármit megértet volna felesége szavaiból. Volt autó, nyaralás, szép ruhák. Egy nem volt. Beszélgetés, megértés, együtt fejlődés.
Klári elszigetelődött
Saját kis világot gyártott magának és remek kis tagadó elméleteket kreált, amivel élhetőek maradtak a hétköznapok. Néha, ugyan kérte Janit, de egyre ritkábban, és végülis jó volt ez így. Nem is volt akkora baj, magára húzta a takarót. De hétről hétre lett egyre kiüresedettebb, bénább, míg végül egy csendes, néma sokkos állapotban, gyakorlatilag zombivá vált.
A dolgok szinte maguktól folytak tovább és kiderült, hogy nem is kell ebbe belerakni annyit, megy ez, mint az karikacsapás.
Ment… úgy két-három hónapig…
Amikor is az addig oly békésen szemlélődő Klárinkból egy időzített bomba lett. Tele volt haraggal és bosszúterveket forralgatott. Mindenkinél jobbnak képzelte magát és gyűlölte az életét. Ő volt a gúzsba kötött királylány, akit a sárkány baszogat. Undok, morcos és házsártos lett, szinte a semmiből. Robbant szinte mindenre és megnyugtatni lehetetlenség volt. Minden beszélgetésük a következő mondattal zárult: “ok, ha ekkora bunkó vagy én el is mehetek”, “a legjobb lenne, ha elengednél és boldogan élhetnék tovább”, vagy “előbb-utóbb úgyis elválunk, minek húzzuk egymás idejét?”
De, ha hiszitek, ha nem ennek is vége lett egyszer. Úgy kábé 2-3- hónap múlva…
Jani persze kezdett bepöccenni. Neki is nehezére esett felfogni mi történik a feleségével, mitől ekkora undok liba lett. És Jani hibát követett el. Belement a játékba és felvette a kesztyűt. Elkezdte a megnyugtatásra, társra vágyó feleségét becsmérelni, számon kérni, sőt, Ő is a fenyegetőzésbe menekült. Naponta legalább háromszor váltak szóban, és megannyiszor békültek ki. Ha az egyik ment volna a másik pánikolt be és persze ez így volt fordítva is. Klári alkudozni próbált, mentségeket, támpontokat keresett, de nagyon rezgett a léc minden oldalon már. Nem volt már senki jó vagy rossz, egyszerűen katasztrófa volt minden nap.
És aztán egyik nap, megtörtént a csoda!
Na, sajnos nem az eget-földet rengető csoda, csak egy aprócska. Klári nem szólt vissza többé. Nem, nem visszavonult, vagy egyetértett, csak nem szólt többé. És a hangos csatatér helyett néma, jégveremmé változott a ház. Klári depressziós lett. A rosszabbik fajtából. Tette a dolgát, élt, de csak mint egy szellem. Lefogyott, kipattogzott, kéthetente ágynak esett és folyton hibázott. Folyton. És mindenben. Gyerekek, főzés, időpontok. Az addig olyan pedáns nő, mint egy élőhalott úgy lézengett a világban. Nem beszélt senkivel, teljesen magába zuhant.
Bizony! Jól gondolod, ez is csak egy ideig volt így…
Mert, mint semmi ezen a földön, ez sem tarthatott örökké és kezdetét vette a végjáték. Klára belenyugodott a sorsába, békét kötött az életével. Na nem ezzel, amiben van, hanem azzal, amit elképzelt magának. Beiratkozott egy iskolába, és elkezdett jógázni. Napról napra lett egyre csinosabb, életelibb és csillogóbb szemű. Kicsit sem félt a jövőtől. Valami olyan földöntúli nyugalom szállta meg, mintha kicserélték volna. Erős volt, szép és lehengerlő. Klára még sosem ragyogott ennyire.
…beszélgetünk, isszuk a kávénkat és a világ legtermészetesebb módján közli velem az új címét
– Leírod, vagy megjegyzed? – kérdezi, miközben mosolyogva feláll… még megpaskolja a kezem és mélyen a szemembe nézve mondja: – Nyugi, túl vagyok rajta – még kacsint is mellé egy igen huncutot és kénytelen vagyok belátni, hogy igaza van. A barátnőm válik és jól van. Kicsit sajnálja ugyan a most eszmélő férjét, de ő már jól van. Ő már nem fog visszafordulni. Ő már elgyászolta előre a válását és készen áll bármi újra. Ja, a Jani? Ő még sír egy kicsit, de egy év múlva talán már Ő is jól lesz.
Tudod hol hibázott János? Mit nem vette észre?
A szakítás, a válás, gyakorlatilag pont ugyanolyan, mint a gyász. Egy folyamat, aminek jól elkülöníthető és felismerhető állomásai vannak. Ha ezeket látod a társadnál, vagy érzed, hogy a partnered erre halad, ne kergesd bele, segíts neki, hisz bajban van!
- Tagadás, izoláció (kiüresedés, sokkos állapot, miért pont én?)
- Düh, harag (bosszúvágy, fenyegetőzés)
- Alkudozás (bárcsak úgy lenne, mi lenne, ha mégsem lenne vége?)
- Depresszió (önértékelés teljes hiánya, nincs jövőkép)
- Belenyugvás, feldolgozás (önbecsülés visszanyerése, megújulás)
Nagyon sokszor, nagyon kis lépések menthetik meg az életeteket, hidd el. Egy kapcsolat, ugyanúgy, mint minden más az életedben törődést, gondozást igényel. Ne feledd, egyszer s mindenkorra felelős vagy azért akit megszelídítettél, hát ne hagyd magára, ha eltéved és csak fogd meg a kezét, ha nagyon nem találja magát!
