fbpx

Örök kérdés, hisz mindannyian ilyenek szeretnénk lenni.

Mármint, ha nők vagyunk. Férfiként, pedig arra, hogy ilyen nők vegyenek körül bennünket.

canva.com

Hát nézzük csak végig, mik is azok a tulajdonságok, amiktől olyan vonzó, a vonzó NŐ:

Érzelmesség

A jégszívű, szoborszépségű nők, csak a mesékben menők. Az igazi életben, mindannyian olyan emberek társaságát keressük, akik képesek megélni, adni, kapni és akár fokozni is a szeretetüket. Egy igazi NŐ sosem fukarkodik ezekben, nem fél megosztani az érzelmeit, nincs gondja néhány könnycseppel sem. Bátran hatódik meg, és még bátrabban vigasztal, ha te vagy épp bajban, vagy szomorúságban.

Szenvedély

Vagy inkább szenvedélyesség? Mindegy hogyan nevezed, a lényeg, ha ez nincs, akkor sajna unalom van. A szenvedély ugyanis az a tulajdonság, ami úgy hat minden körülötted lévőre, mint egy mágnes. Mindenki kapni szeretne belőle, mindenki a részesévé akar válni. Akinek van szíve vágya és azért meg is harcol, küzd, felvállalja, az bátorságot, erőt és elismerést vált ki a környezetéből. Élvezettel, vággyal, hittel élni, az egyik legnagyobb vonzerőd lehet.

canva,com

Értelem

Sokan mondják, hogy az okos nő veszélyes, idegesítő és megközelíthetetlen. De ez valójában még köszönő viszonyban sincs az igazsággal. Na persze nem az a lényeg, hogy hány tétel van kidolgozva a fejedben, hány diploma lóg a faladon, hanem, hogy hogyan és mire használod a megszerzett tudásod. A világ nagy, sokszínű és elképesztő mennyiségű információt zúdít ránk nap, mint nap. A tájékozottság színessé és érdekessé tesz téged is!

Pozitivitás

Na nem a töltöttségére gondolok, de a hozzáállása a dolgokhoz mindenképp ilyen 😉 . Viszont legyél óvatos és érezd a különbséget! Nem a folyton széles mosolyod az, ami vonzóvá tesz! A belső mosoly, egy letisztult és magabiztos halvány szemcsillanás sokszor sokkal jobban elárulja a könnyedséged és az élethez való viszonyod, mintha standard úgy nézel ki, mint aki vállfával a szájában aludt.

Rugalmasság

“Ami nem hajlik, az törik”. Talán ha így írom kicsit plasztikusabb, ugye? A rugalmasság, nem feladás és nem elengedés. Hanem pont ezek ellentéte. Azzal, hogy rugalmasan vagyunk képesek a rajtunk kívül eső változásokhoz idomulni, sokkal erősebbek, stabilabbak leszünk a végén és igen, ez egy csodálatra méltó képesség!

Önbizalom

Az önbizalom, mint az egészséges önértékelés egyik alappillére. Ha ötezerszer nem mondtam ki ezt a szót ez elmúlt egy évben egyszer sem. És nem azért, mert imádok szavakat ismételgetni, hanem azért, mert elengedhetetlen, hogy jóban legyünk az életünkkel ás az életünk is velünk. Szeretem, elfogadom, megértem magam és remekül érzem magam a bőrömben! Ki ne szeretne egy ilyen emberrel együtt lenni? Elárulom, nincs ilyen! 😉

Tehát milyen is egy igazán jó NŐ?

  • Jóban van magával, tudja hol, hogyan és kivel szeretne együtt lenni
  • Ismeri a saját értékeit és tudja mit várhat az életétől
  • Nem fél megélni a jó dolgokat
  • Bátran alkalmazkodik az élet kihívásaihoz
  • Van saját vágya, amit kész követni
  • Képes a szívére hallgatni, nem fél az érzelmeitől
  • Megvan a magához való esze

Nem is kell olyan sok ahhoz, hogy vonzó NŐ legyél, ugye?

Csak vedd észre azokat a remek dolgokat, amik már ott vannak Benned, és ne félj megtalálni, fejleszteni azt, amit még nem találtál meg magadban.

Hidd csak el bátran, Benned is ott lakik saját magad legjobb változata! 😉

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Welcome!

    This is popup preview that you can fill with any content you want.

    The plugin include some shortcodes, you can read more about them at the bottom of this page. The main 3 sections to configure the popup are:

    Appearance: Where you edit the look and feel of the popup.
    Display Rules: Here you choose on which page to display the popup (Set to all by default)
    Display options: Some important settings about the plugin, being the more important trigger action.

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás