Na, vajon melyik napra súvasztották be még egy karácsonyi vacsorát??
Hát bizony, hogy arra, amikor egyébként is estig tartott a munkás lendület és hazamenni, átöltözni még csak halvány esély sem volt. Sebaj! Bírom én a tempót és roppant gyakorlatias is vagyok, így hát jóelőre összepakoltam a csini rucim és már reggel így felpakolva indultam útnak a hosszú napra.
A
z iroda mosdójában szépen át is öltöztem…
…és még egy sminkfrissítés is belefért, így teljesen időben, nagy megelégedéssel robogtam a megjelölt étterem felé. Egészen addig, amíg az egyik lámpánál meg nem pillantottam a hatalmas lyukat a harisnyámon, …persze a combom kellős közepén.
Ok… pánikra semmi ok!
Ügyes lány vagyok én, mit nekem egy harisnyacsere az autóban, történt már ennél kacifántosabb is ebben a kocsiban, gondoltam és ettől egészen huncut gondolataim támadtak. Olyannyira, hogy szinte hálás voltam a harisnya fiaskóért, hogy ennyi szép emlékem tört tőle elő. Félreálltam hát egy kis utcában és a kaján vigyorommal az arcomon és a boldog tudattal, hogy elképesztően menő vagyok, hogy nem pánikolok, kiszálltam a kocsiból és zsupsz, hátraültem. Becsaptam magam mögött az ajtót és már épp lelkesen veregettem magam hátba, hogy mennyire praktikus és laza vagyok, amikor is bevillant az agyamba a felismerés, hogy ezek mellett bizony, én nagyon “kisgyerekes” is vagyok… és igen! Gyerekzár.
A kaján vigyorom egy pillanat alatt tűnt el
És a vállveregetésből annyi maradt, hogy csöppet sem lazán, sem nem menőn és még kevésbé huncut-kecsesen, tuszkolom magam a saját fenekemnél fogva át a két ülés között vissza, előre. Makulátlan harisnyában, de kissé cibált önérzettel futottam be végül a mosolyvizitre, és aznap este képtelen voltam a saját combomra nézni, mert folyton a röhögés kerülgetett, ha arra támadt a tekintetem.
