Nemrég volt a születésnapom, ez a bizonyos kerek
Semmi extra vagy különleges nem történt ezen a szép nyári napon: otthon voltam, játszottam a fiammal, a férjemmel beszélgettem, csevegtem kicsit az anyukámmal is. Mivel karantén volt az országban, azt gondoltam, jó ötlet, ha inkább nem megyek sehova, de mégis azért üresnek éreztem így magam egy kicsit. Se torta, se ünneplés! Pont ezért, hogy de hát csak kerek ez a szám, két nappal később már a kozmetikusnál ültem egy kellemes kezelésen! Kisimította a ráncaimat, amik hirtelen megszaporodtak.
Érted? RÁNCAIM VOLTAK!
És nem mintha nem vettem volna őket észre, hisz már társaim egy ideje, de akkor is, ráncok. Természetes dolog, ahogy „öregszel”. Ugyanakkor még égbekiáltóbb volt az a tény, hogy a kozmetikus eltüntette, szép sima lett a homlokom (vennem kellett volna tőle ebből a krémből, csakhogy, mint mindig, le voltam égve, hiszen költözés előtt álltunk). Ezen a ponton kicsit elbizonytalanodtam, vajon mit csinálok rosszul, talán mégse kellene hagynom ezeket a kis redőket elszaporodni magamon, sebaj! Lesz ez még így se.
Elég régen terveztem el, de még élt bennem, hogy hol is szeretnék tartani majd, mire negyven vagyok
Biztos állás, három gyerek, saját otthon és egy kis tűzpiros Volvo… Hirtelen mindez eszembe jutott, és az is, hogy ez nem jött össze! A vírus miatt munkanélküli vagyok, a szüleim feje fölötti lakásban élek, egy (fantasztikus) gyerekem van, egy (szuper) férjem, és egy húsz éves Fiatom. Csalódjak magamban, ezt számbavetve, vagy inkább ne? Mi a helyzet a karrierrel, amit félbevágott a gyerekvállalás, mi a helyzet a szükséges abortusszal, amin keresztül kellett mennem, mi a helyzet a sikerrel és hírnévvel, amit 10-15 éve képzeltem el magamnak? „Ez az élet ennyi lesz?” kérdeztem meg magamtól. Életem felét már leéltem!! Kár, nagyon is. Ott a kertben eldöntöttem, hogy biztosan KELL még legyen VALAMI, valami más, amit esetleg a hétköznapokban kellene észrevenni. Így épp ideje elkezdenem élni, részt is venni a saját életemben, nem csak nézni azt, és kilépni a háttérből, mely nem vezet sehova!
Először is, elköltöztünk
Egyébként is ideje volt. Találtunk egy megfelelő házat, ez volt az első lépés! Ugyan csak béreljük, de ami késik, nem múlhat! Felejtsük el a papírmunkát, a rengeteg dobozt és pakolást, jó döntés volt! Nem akartunk túl messzire sem költözni, így olyan 50km pont élhető távolságnak tűnt.
Másodszor, megtanultam főzni
Vagyis, még mindig tanulok, de egyre jobban megy. Dolgozó anyaként nyilvánvaló volt, hogy ha nincs munka, akkor bizony le kell faragnunk a költségekből. A mindennapos főzés az egyik legjobb spórolós módszer szerintem, így azért volt egy kis nyomás rajtam, hogy olcsó, de finom is legyen, és pláne egyszerű. Régi otthonunkban nem volt túl nagy motiváció a főzésem terén, de új helyünkön beépítettem a mindennapokba és meg kell mondjam, bevált!
Harmadszor, belenéztem ismét a tükörbe, és eldöntöttem, hogy a külsőmön is javítok pár apróságot
Kipakoltam az összes ruhám, csak hogy rájöjjek arra, milyen használtak és bolyhosak is voltak… Hogy nem láttam ezt eddig? Úgy néztem ki, mint egy lelenc! Ezért vagy egy napig szelektáltam, csak a vállalhatóakat hagyva a szekrényben. Ugyan hiányzik egy két régi kedvenc darab, de azért sokkal jobb érzése ez így!
Végül, újra elkezdtem olvasni
Beiratkoztam a helyi könyvtárba, és kivettem egy jó könyvet (azért nem kapkodtam el, ennyi idősen már hova ugráljak? 🙂 ). Igen, könyvtárba. Mindig is voltak anyagi gondjaim, nem hinném, hogy valaha lesz elég pénzem, de negyven évesen azért már csak illene stabilitást mutatni ezen a téren, nem? Egy 40 éves nőknek szóló praktikákkal teli könyvre esett a választásom (Pamela Druckerman: Bonjour Madame), amit olvasva rájöttem, ez az érzés és helyzet is természetes.
Nagy megkönnyebbülés volt! Mintha ez kőszikla fordult volna le a hátamról
Természetes, hogy a húszas éveimhez képest ne hasonlítgassam mondjuk a hallásom, mert a fülem is középkorú, nemcsak én. Valamint normális, hogy már nem kisasszony vagyok, hanem asszony, bármennyire furcsa is, hisz mikor így hívnak, kb. hatvan évesnek érzem magam. A könyv rádöbbentett a helyes öltözködésre (bár még mindig sokat hordok kapucnis pulcsit), általános, hogy szőkére festettem a hajam, valamint az idegeimre és az egészségemre gyógyírt hozó étrendkiegészítőket is szednem kell már, ami elsöpri ezt az ólmos fáradtságot. Elkezdtem még pozitív gondolatokat, megerősítéseket hallgatni, agyam felfrissülésére, és lassan kész vagyok elfogadni az ezzel a korral járó új kihívást!
