Kell néha a régi, kell néha a retro, ugye? De valójában sokkal többször kellene, mint gondolnád!

Ugyanis vannak a gyerekkorodban olyan viselkedésminták, amiket nem árt, ha időben észreveszel magadon. Mert ott van a mindennapjaidban és igen, bizony! Ott van, a mai párkapcsolatodban is.

Egy csomó mindent csinálsz magadtól is rosszul

Például a lustasággal, az oda nem figyeléssel, de ezek speciel pont nem ezek a dolgok. Ezek a dolgok azok, amiket örökül kaptál a családodtól és ott hordozod és formázod meg magadban, nap, mint nap. 

Mondhatnám azt is, hogy nem is tehetsz róla, de azért ennyire nem egyszerű ez az egész

Mert persze a belénk kódolt, nevelődött, beégett minták ha akarjuk, ha nem bennünk vannak, azért, ha már tudjuk, hogy nem feltétlenül passzolnak az életünkbe, nem igazán tetszenek a PÁRunknak és nem is igazán olyanok, amikkel mi saját magunk jól tudunk együtt élni, jó, ha meglátjuk és mihamarabb kezeljük őket

Szóval nagyon fontos, hogy felismerjük és kezeljük őket! Mégpedig a helyén!

Nem feltétlenül azért mert mindenen van módunk változtatni, mert nagyon sok mindenen nincs, sokkal inkább azért, mert ha tudjuk, hogy mitől működünk, reagálunk valamire egy bizonyos módon, vagy nagyon máshogy, mint a párunk, akkor sokkal érthetőbbek leszünk egymásnak, akkor sokkal könnyebb azt a „mást” is szeretnünk.

Mert valójában nem hibák ezek, pusztán nem mindig passzolnak bele az életünkbe

Szóval ne higgyétek, hogy ezzel most felmentelek Benneteket és azt mondom, hogy ne csináljatok az “idegesítőkkel” semmit, perszehogy nem. Csak álljatok hozzá másként, kezeljétek őket másként és persze álljatok a PÁRotokhoz is másként! Mondjuk megértéssel, türelemmel, szeretettel és tisztelettel!

Nézzünk négy példát, hogy érthetőbb legyen miről is beszélek:

Olyan napi helyzetek ezek, amik, ha felütik a fejüket, akkor bizony kemény munkát adnak annak a PÁRnak…

PÉNZ-kezelés:

  • a pár egyik tagja egy olyan családból érkezett, ahol a pénzt nem keresték, hanem termett. Ha volt, el lehetett költeni, a szeretet kifejezésére használták és szórták. Lehetett belőle szórakozni, utazni, nagy vendégségeket tartani…
  • a másik fél egy spórolós, beosztós, minden fillért megnézünk hogy mire költsük típusú családból származik. Az ajándékokat herdálásnak élték meg, csak a hasznos és praktikus dolgok voltak az elfogadhatók, az utazást pedig csak úri huncutságként értékelték.

Vajon ennél a párnál lesz gond abból, hogy hogyan kezelik a pénzüket, a kiadásaikat, vagy a megtakarításaikat? Minden bizonnyal, mégpedig nem is kicsi. Spórolunk, vagy nagylábon éljük az életünket? Utazunk, vagy gyűjtögetünk? Termelünk magtakarítást, vagy ahogy esik úgy puffan? Nem mindig ismerjük feltétlenül a választottunk családját. Főleg nem mondjuk a pénzhez való viszonyukat. De ezek a kérdések azért viszonylag hamar megmutatják, hogyha van miről beszélnünk, egyezkednünk. 

GYEREKNEVELÉS

  • az egyik félnek féltésben és aggódásban megélt gyerekkora volt? Túlzó kontroll alatt élt? Szerették, ha mindig a szülők szeme előtt van? Vele voltak a nehéz pillanatokban és a kezét fogva segítették át a bajokon? 
  • és a párja? Csak élt bele a nagyvilágba? Szabadon, korlátok nélkül, bandázva a többi gyerekkel? A szülei nem szóltak rá semmiért és azt se tűrték, hogy más korlátozza az Ő szemük fényét? Amit kellett megtanulta a saját kárán, mert -ahogy az apja mondta mindig- az élet a legjobb tanítómester?

Vajon mikor lesz az első vita a gyereknevelésben köztük? Már az első fürdővíznél, vagy csak az első zsebpénznél? Melyik úton tovább? Ez talán a legnehezebb kérdés egyébként, hiszen a legtöbbünk a gyerek megszületése után, bizony elég komoly változásokon megy keresztül, szóval elég nehéz előre tervezni és nagyon bátor dolog előre szabályokat kimondani, de azért a sok-sok beszélgetés, egymás gyerekkori élményeinek megismerése sok támpontot adhat a kezünkbe, hogy mire számítsunk egymástól. 

 

A FELADATOKHOZ, HATÁRIDŐKHÖZ VALÓ VISZONY

  • az egyik félnek a szülei elvárták, hogy mindig, mindent percízen, időben, alaposan, a legjobb tudása szerint végezzen el, mint ahogy ők is tették a saját feladataikban. ‘A feladat az első, aztán jöhet a szórakozás’, ez volt a leggyakoribb szállóige a családban…
  • míg a másiknál: “késés?? Ilyen szó nincs is!” ,”azért vannak a szabályok, hogy legyen mit megszegni”,  “az élet nem a rohanásról, meg a munkáról szól”, “mindegy az, csak görbüljön”

Lesz ebből gond köztük? Hát nem is kevés! Már az első randijukon, amikor a másik félórás késéssel érkezik. Csak akkor még cuki és akkor még nem tudja a másik, hogy a szerelem nem győz le mindent. De szerencsére senki sem menthetetlen, csak a türelem véges néha. Nagy erőpróba ezt összehangolni, de természetesen van amikor, akiért megéri sokat dolgozni egy kapcsolatért.

SZERETET KIFEJEZÉSE

  • az egyik fél olyan családból érkezik, ahol anya akkor boldog, ha apa fúr, farag, ha mindent megjavít abban a pillanatban, amikor szól neki, aki ott van és tevékenyen munkálkodnak együtt. De nem csókolóznak a gyerekek előtt, külön ágyban alszanak, nincs köztük intim érintés, vagy éppen semmilyen sincs…
  • a másik családból érkező fél pedig azt látta, hogy: ha apa és anya együtt vannak, folyton egymáshoz érnek, együtt nevetnek és, ha feladat van, akkor sem hagyják ki, hogy érintkezzenek, sőt! Olykor apa elkapja anyut, megpuszilja, szépségemnek szólítja és bármikor, bárhol megcsókolja és persze kézenfogva járnak.

De tényleg! Vajon, ha egy gyerek sosem látta a szüleit szájon csókolva egymást, az ugyan hogyan hat az Ő szeretet kifejezésére? Fog tudni automatikusan fizikai gyengédséget mutatni nyilvános helyen? Előbb-utóbb valószínűleg igen. De ezt nem lehet erőszakból, megfelelve a másiknak… úgy maximum egy erőszak lesz az egész. Türelem, megértés és őszinteség. Tudom, sokszor nem könnyű, főleg olyan helyzetekben, ami Neked mondjuk zsigerből megy…

A párkapcsolat, a szerelem nem pusztán egy hatalmas rózsaszín bárányfelhő, amin Te & Ő boldogan, egymás szemét bámulva ugráltok. Lesznek feladataitok, feladásaitok, elfogadásaitok is. 

Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!

Tarts meg minden jót, amit gyerekkorodban imádtál és boldog voltál tőle és tanítsd meg rá a PÁRodat is! És változtass meg mindent, amit nem szeretsz magadban, ami nem tett, vagy nem tesz boldoggá. 

Szeretet – tisztelet – felelősség!

Szeresd a hibáival együtt, ne azok ellenére! Tiszteld és vállalj felelősséget magadért, érte, a közös életetekért. Felelősnek lenni pusztán nem azt jelenti, hogy mindent Neked, egyedül kell jól csinálni. Azt is jelenti, hogy tudsz különbséget tenni jó és rossz között, hogy tudsz változtatni, ha kell és ha kell, tudsz tiszta szívvel, tüskék nélkül elfogadni is. 

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás