A tökéletes kombó, ha alkalmi a viszonyod. Klári vagyok és félek az elköteleződéstől…
Tudom ciki és tudom, hogy nem fog örökké tartani, meg kiégek, meg ilyenek…
Higgyétek el, a világ összes jótanácsát meghallgattam már, de most úgy érzem, hogy teszek rájuk. Nem vagyok ribanc, nem bújok ágyba bárkivel, sőt. Tényleg alig valakivel és, ha jól belegondolok ezek a kapcsolataim is évekig tartanak… és ha jól belegondolok, mindegyikbe szerelmes vagyok. Szóval nem vagyok ribanc és most, hogy számot vetek, hát akkor tegyem már őszintén, szóval összesen két férfi van az életemben. Tehát tényleg nem vagyok ribanc… csak haza nem akarom vinni egyiket sem. Nem akarok velük lakni, ébredni, főzni… blablabla. Nem akarok együtt élni velük. Se.
Szóval Klári vagyok, 38 éves és minden így van jól, ahogy van
Sokat dolgozom, sokat bulizom, és hát van ez a két pasim. Mindig az egyikbe vagyok épp jobban szerelmes és amikor már azt hiszem ez mégiscsak az Igazi, hát befut a másik és lenyűgöz újra. És én hagyom, hogy lenyűgözzön és hagyom újra meg újra belesodródjak, beleszeressek, csodálhassam valamiért.
Ültem az ágyon és néztem, ahogy kimért, gyors, de precíz mozdulatokkal hajtogatja a törölközőket
Amikor először találkoztunk, majdnem idegbajt kaptam ettől. És most egyszerűen imádtam. Imádtam, ahogy kényszeresen ragaszkodott a higiéniához. Nem lehetett kihozni a sodrából és nem lehetett annyira elvarázsolni, hogy ne jusson még pont annyi ideje, hogy gyorsan letakarja a lepedőt. Ja, igen. Attilával rendszerint egy kis városszéli panzióban találkozunk, vagy maximum az irodájában, de inkább a panzió volt nekünk való, mert ott volt tér a kis játékainkra és persze zuhanyozni is lehetett.
Szóval, állt az ágy végénél és hajtogatott…
Másfél órával korábban…:
Kicsit késtem, így hozzám képest is kapkodva nyitottam be a szobaajtón. Amelyikünk előbb odaért, mindig küldött egy üzenetet, a szoba számával… szóval siettem fel a megadott szoba fel. Szinte berobbantam a helységbe, de azonnal le is higgadtam. A megrendíthetetlen nyugalom, szinte kitapintható volt a levegőben és egy szempillantás alatt szippantott be. A szoba közepén állt már a szék és csak rám várt. Gondosan letakargatva a nagy törölközővel… az ágyon kiterítve varázs táskánk minden kincse. Igen. Kicsit perverz volt az én drága szerelmem és, ha elszabadult egy igazi vadállat lett belőle.
El sem hinné róla az ember…
Még rajta volt az inge és a cipője… és állt ott türelmesen, várakozón… hja, sosem állt volna ezen a padlón pucér lábbal. Ezt is utáltam eleinte, de hamar hálás lesz az ember egy igazán kattant másiknak. Ezer más dologban kárpótolt, szóval a kis hülyeségei hamar eltörpültek és semmivé váltak. Ha most épp nem kielemezném, már eszembe sem jutna, annyira nem számít. Nem is tudom, hogy rámmosolygott -e, amikor beléptem, vagy csak a szeme lett kerekebb, de nem sok időt vesztegettünk a formaságokra az biztos. Szinte szavak nélkül kommunikáltunk és ezt s imádtam. Kivette a táskám a kezemből, félrehúzta a hajam a nyakamból és belecsókolt. Forró volt és hosszú. Végig így tartott, amíg az össze levegőt ki nem fújta a tüdejéből és míg újat nem vett. Hosszan, egészen mélyre szívta be az illatom. Éreztem, ahogy az ujjai megfeszülnek, egyre szorosabban tartott.
Elengedett és szép komótosan levetkőztetett
Nem teljesen, csak ahogy a vágya vezette a kezét. Kioldotta a ruhám kötőjét elől és, mint egy művész, úgy bontotta ki a melleimet belőle. Óvatosan, kiélvezve minden mozdulatot, megélve az érintés összes örömét. Egyre szaporábban lélegzett és a tekintete egyre őrültebb lett. Láttam, ahogy elönti a szenvedély és éreztem, ahogy uralja az egészet. Nézte, simogatta és imádta, amit kap. Halvány csókot adott rájuk, de talán lehet, hogy nem is érintette hozzájuk a száját… nem tudom, de őrületes volt. Legszívesebben rájuk húztam volna a fejét, de nem tettem. Csak néztem, élveztem és igyekeztem nem sürgetni.
Megfordított és egy laza simítással nyugtázta, hogy nincs rajtam bugyi
Leültetett a székre, majd határozott, de már kissé remegő kézzel elkezdett megkötözni. Egyre jobban zihált, egyre szorosabbak lettek a csomói és én kezdtem elveszíteni a fejem. Néha megsimogatott, meg is csókolt helyenként, de inkább nyugtatni próbált még, mint izgatni. Már nem volt könnyű. A melleim épp csak kibukva könnyű nyári ruhámból, a szoknyám a combom közepéig felhajtva… és néztem a már eléggé elborult tekintetét, totál kész voltam. Belépett a lábaim közé, a térdével széttolta őket és elém térdelt. A széttárt lábaimat a szék lábához kötözte. Szorosan, kegyetlenül, de olyan vággyal, hogy majd megőrültem, hogy érjen már végre hozzám. Épp rá akartam parancsolni, de ebben a pillanatban emelkedett fel és azzal a lendülettel markolt a tarkómon a hajamba, húzta hátra a fejem és tömte be a szám.
Belenézett a szemembe és kegyelemdöfésként rámhúzta a szemkötőt
Éreztem, ahogy elönt a forróság, hallottam, ahogy zihál, hallottam ahogy válogat az ágyon lévő eszközök között és csak vártam. Annyira lüktetett már a puncim, hogy éreztem, ahogy a hasizmaim megfeszülnek. Figyeltem minden apró neszt, éreztem, ahogy körbesétál, a teste melegét, ahogy megállt mellettem, majd a száját, ahogy a mellbimbóm megcsókolja, a fogait, a nyálát, ahogy hol forró, hol dermesztően hideg, ahogy levegőt vesz, az ujjait, ahogy végre nem tud parancsolni magának, a csipeszt, a korbács finom simítását, majd ahogy fájdalmasan csattan a bőrömön, a követelőző nyelvét, ahogy egyre mélyebben hatol belém, a nyugalmát, a türelmetlenségét, a szertelenségét, a mindent elsöprő vágyát, az totális uralmát és persze a megadását, a testem szépsége előtt. Némán, vakon és mozdulatlanságra ítélve, átéltem a teljes kiszolgáltatottság, a totális bizalom, a feltétel nélküli odaadás minden földöntúli pillanatát és azt a fajta mindent elsöprő beteljesülést, amikor a tested, tudod, hogy csak eszköz volt ebben. Az agyam, a tudatom szerette és úgy szabadított föl, hogy gúzsba kötött.
Amennyire szenvedélyes volt, pont annyira volt gondoskodó
Úgy oldozott el, ahogy megkötözött. Óvatosan, minden egyes csomót teljesen kibontva, megfogta, megnézte a nyomait, megdörzsölte itt-ott, megigazította a hajam, lejjebb húzta a ruhám és fátyolos hangon megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Kibaszottul jól voltam. Csak azért nem éreztem hogy kinőttek-e a szárnyaim, mert a szék támlája nyomta még a hátam, de szinte biztos voltam benne, hogy ha megpróbálnám, most tuti tudnék repülni.
…és akkor ott állt az ágy végében és hajtogatott… és én ültem az ágyon és néztem, ahogy kimért, gyors, de precíz mozdulatokkal hajtogatja a törölközőket…
“Hát most már talán értitek miért nem tudom hazavinni és talán kicsit azt is, miért nem tudok lemondani se róla… mostmég. Klári vagyok, 38 éves…
