Nézzük Zsófi futókalndját:
“Már háromszor láttam ezen a héten. Ez már nem lehet véletlen! És az sem ahogy mindig rámnéz. Tudja. Biztosan tudja.
-Annyira szar idő van. Én ma nem megyek ki!
De persze bepakoltam a futó cuccom és kifestettem a szempilllám. Legalább az legyen valamilyen, ha már úgyis csak a szép pillantások maradnak.
-De áááá! Biztos ő sem gyötri magát ilyen időben……
Bevittem a kicsit a bölcsibe:
-Szia Bogár! Anya hamarosan jön érted!
-Játsz szépen, ügyesen -és összevissza pusziltam a buksiját.
Annyira édi. Ahogy a kis lábaival először tétován, majd mint a nyúl berohan a játszószobába.
Elköszöntem a gondozóktól és visszaballagtam a kocsimhoz.
-És most? Most mégis mi legyen? Kisütött a nap.
Valójában tökéletes futóidő lett. Ki gondolta volna még egy órája? Na jó, kicsit dolgozom, elintézek néhány telefont és kigondolom. Baromi korán van még.
“Jó ez baromság. Nem kattogok tovább. Teszek rá ki mit gondol, ki van ott, kimegyek. Futni jöttem”
Leparkolok a szokásos helyemen és elkezdek átöltözni. Telefon, proteinszelet, papírzsepi…
Ahhh. Ezt nem hiszem el. Megjött. És itt parkolt le. Pont mellettem.
-Helló
-Szia
Félig az egyik cipőmben, billegek, mint egy nyomi és persze mellélpek le az avarba, ahogy próbálok lazának tűnni …..Ő meg csak néz a gyönyörű szemeivel….
Persze kicsit sem siet. Érzem ahogy folyamatosan néz, én meg persze annál inkább bénázom. De kínos! Istenem.
Felnézek végre és ő biztatólag rám mosolyog.
-Béna cipő! -(ez a remek megjegyzés jött ki a számon)
-Van az úgy. -Mondja kajánul és bedugja a fülesét. Felémvillant még egy félmosolyt és elhúz. Vagyis elfut.
Ahh…ez gáz! Hát mégsem “úgy” nézett eddig?! Basszus. Most valahogy totál elszállt az összes ihletem ettől az egész futkározástól. Próbálom összekaparni ami megmaradt belőle és azért csak nekiindulok én is.
Persze semmi erőt nem érzek most ehhez. Eltűnt az összes motivációm. Eddig hajtott a “talán a következő bokornál szembejön” érzés. De most minek. Minek, ha ilyen balfék, hogy csak bazsalyog, mint a tejbetök, aztán egy értelmes mondatot nem bír kinyögni. Pancser.
Jó lett volna valami zenét hozni, de eddig kicsit sem hiányzott.
Szerencsére annyira jó idő van, hogy végül elkezdem élvezni ahogy futok. Ahogy egyik lábam a másik után éri a földet, ahogy megfeszülnek az izmaim. Elkezd fájni végre és elkezdem érezni a hatalmat. A hatalmam a testem fölött. Ahogy úrrá leszek a fájdalmon és egyre jobban élvezem. Megérkezik végre a zsibbasztó bizsergés is. A fájdalom szép lassan egy jóleső, minden elöntő lebegéssé válik.
Anyám, dejóóóó
Nem vagyok, hülye, hogy azt mondjam jobb, mint a szex, de közelít!
Csörög a telefonom, de leszarom, csak futok ütemesen és be-be-be-be-ki-ki-ki-ki, lélegzem és mosolygok ahogy az endorfin átveszi a hatalmat az összes gondolatom felett és már a fejemben is rend van végre. Imádooom! (és remélem nem lát senki!)
De. Perszehogy lát!
És nem más, mint Ő. Ott állt az egyik tákolt pihenőhelynél. Lazán nekitámaszkodva engem várt. Megtorpantam egy pillanatra. Sok mindenre készültem ma, de erre azért nem.
Ahogy találkozott a tekintetünk, azonnal megértettem mindent. Nem volt se szó, se beszéd, csak nagyon határozottam megragadta a karom és már az én hátam feszült a fa oszlopnak ő pedig csókolt vadul. Fogalmam sincs, hogy meddig tartott az első de nyomban követte még vagy száz. Olyan mohón és éhesen csókolt, hogy teljesen felizgultam tőle. Képtelen voltam parancsolni a szenvedélynek és egy érintés nélkül pusztán az ölelésétől elélveztem. Ott, állva, a turista pihenőnek dőlve, egy kis smárolástól. Teljesen kész voltam. Éreztem, hogy mennyire felizgatta őt is ez az egész és a következő pillanatban már az erdőben álltunk, nadrág nélkül és a világ legtermészetesebb módján hátat fordítottam neki és ő hátulról, lassan, mélyen belémhatolt. Mondanom sem kell, azonnal elélveztem újra. Annyira passzolt minden, annyira kész volt minden és annyira ez volt a világ legevidensebb dolga, hogy még csodálkozni sem volt időm. Minden pont úgy törént, ahogy bárki egy szerelmi regényben az első aktust elképzelné, csak érzelmi szál és ismerkedés nélkül.
Úristen!
Egy vadidegennel a puncimban álltam az erdő közepén és még csak nem is éreztem furcsának. Na ez a nagyon furcsa!
Szerencsére Ő is hasonlóképp érezhette magát, mert esze ágában sem volt megállni. Addig szeretkeztünk a fák között, amíg a testünk bírta. Fogalmam sincs hányszor és hányféle formációban jutottam el a csúcsra, csak arra eszméltem, mikor végül, már előtte térdeltem és ő az arcomra élvezve fejezte be.
Semmi, de semmi kérdés, válasz vagy furcsa félmondat nem követte az egészet. Mosolyogtunk, felöltöztünk és elkezdünk az autóink felé sétálni. Félúton mondta, hogy kicsit szaporázni kényszerül, mert időre megy, mondtam persze, ő mondta, hogy szia és elfutott. Pont úgy, mint egy órája, csak most az ellenkező irányba.
Mosolyogtam, megettem a proteinszeletem és andalogtam még egy darabig.”
