Először csak jól esett. Aztán már hiányzott, mára egyszerűen csak KELL.
Nagyon nem vagyok szerelmes belé. De olykor annyira magányos vagyok, hogy ha maga elcseszett Salvatore Quasimodo bújna hozzám, neki is örülnék. Hja, tudom, ultra gázul hangzik, de nem azért írok Neked, hogy hazudjak.
Hallgattam már elég sokat, hogy milyen kripli vagyok, köszönöm, most kihagynám, hogy véleményezz, csak úgy elmesélem, ha nem baj, és mentségemre legyen mondva, végig tudtam, és tudom hogy nagyon nem oké amit csinálok. Na, mesélem ahogy kezdődött:
Egy üres, megfáradt és besavanyodott nőci voltam
Nem voltak nagy csalódásaim, vagy nagy szenvedéseim, egyszerűen csak semmi nem volt. A nagy rohadt nulla. Csak híztam, buliztam és mindennél jobban vágytam egy kis ölelésre. Mármint olykor. Mert a napok nagyrészében meg nagyon nem.
Talán ez volt a legnagyobb zrí velem. Fogalmam sem volt mit akartam és arról meg pláne nem, hogy ezért mégis mi a francot kellene tennem.
Teltek a napjaim csak úgy
Vitt a megszokás, a munka, a rutin, a tennivalók és egyszerűen nem jött akit vártam. Se a fehér ló, a herceg meg pláne nem. Mondjuk sok esélye nem is lett volna megtalálni, mert azért szépen sikerült a felépítenem a kis érzelmi védőbástyáimat és lehet, hogy még egy oltást is kaptam titokban szerelem ellen, nem tudom, de tény, hogy megközelíthetetlenebb voltam, mint egy jégkirálynő.
Na persze a bulik, azok mentek ezerrel
És amíg üvöltött a zene és villogtak a fények és persze folyt a pia, nem is volt semmi gond.
A gond az akkor van, amikor múlik a bódulat, amikor hirtelen megint csönd lesz és, amikor kinyitom a szemem és az ágy másik fele tök üres. Még egy izzadt, büdös szájú ogre sincs ott, amikor kinyitom a szemem.
Aztán egyszer, egy véletlen részeg éjjelen ott maradt a Csabi
A Csabi, akivel még az előző előző (értsd legelső) munkahelyemen találtunk egymásra és azóta, így együtt vagyunk. Na nem úgy, csak úgy pont ott vagyunk általában ahol a másik. Valahogy Ő is pont ugyanolyan szerencsétlen, mint én. És kiderült, hogy tud ölelni, beszélgetni meg minden. Igen, minden. Felnőttek vagyunk, egészségesek, fiatalok… Jó, nem mondom, fura volt, és nem is igazán plafonszaggató, dehát a korrekt is sokkal több, mint a nulla, nem? Szóval Csabi majdnem mindent tudott.
Csakhát a szerelmet varázsolni nem
Hiába klappolt minden más, a bugyim csak nem akart leesni ahogy megpillantottam Őt. Pedig nézegettem lelkesen, hiszen jött. Eleinte udvariasan, aztán egyre természetesebben érkezett meg hozzám, én pedig totál kétségbe estem. Mégis hogy lehet ezt megmondani anélkül, hogy a barátságunk ne sérüljön.
Összeszedtem magam, hogy ‘na majd ma’.
És akkor Csabi beállított az “életem vágya” kávéfőzővel. Hát a bugyim ugyan most sem eset le, de valahogy olyan nagyon őszintén tudtam megölelni, hogy magam is elcsodálkoztam. Na persze két nap múlva megmondtam Neki, ugyanis pont addig tartott az őszinte lelkesedésem de akkor megint jött a gyomorszorító érzés, hogy menjen már haza. Megnéztük az összes filmet, megettük az összes kaját, elszívtuk az összes cigit, én már egyedül akarok úja lenni.
Megsértődött. Nagyon.
Kiderült, hogy Ő teljesen mást érez, és persze a szívem szakadt meg, de kategorikus voltam és határozott. Tudtam, hogy sajnálatból nem lesz szerelem. Ám magányból fakadó félelemből viszont lesz akarat. Mégpedig akkora akarat, hogy két nap múlva felhívjam és beszélgessünk. Aztán bulik, beszélgetések és egy részeg hajnalon ismét az ágyamban találtam, majd hetekig a lakásomban. És persze vacsorák, apró ajándékok, ha nagyon rezgett a léc, akkor nagyobbak és nekem jól esett. Jól esett, hogy figyelt rám, hogy udvarolt, hogy kényeztetett.
De aztán ismét jött a szörnyű érzés, hogy nem vagyok szerelmes
Hát megint szakítás, fájdalom, sírás, veszekedés. És elment. Örökre. De legalábbis egy teljes hétre. Amikor rájöttem, hogy mennyire hiányzik. Mármint a vacsorák, az apró ajándékok, nameg a nagyobbacskák. Felhívtam, kicsit kérleltem és megvilágosodtam, hogy nekem tényleg mennyire kell Ő. És Ő nem küldött el a francba.
És nekem kellett. És kell.
Megbeszéltük, hogy össze nem kötözünk és nagydobra sem verjük a kis a viszonyunkat, de hagyom, hogy udvaroljon. Szóval Ő vásárol én meg cserébe akkor is úgy teszek, hogy jó Vele, amikor már nem szeretném, hogy ott legyen. A szex? Hát az bajos kicsit, olyan “szembecsukós” és nem mondom el neki, ha olykor van egy “asztalra felrakós” élményem más valakivel, szóval nem, nem oké.
Tudom, hogy nem leszek szerelmes, amíg megengedem, hogy ez így maradjon
De tudom, hogy annyira kell az önbizalmamnak ez az egész, mint egy falat kenyér. Néha nagyon odavagyok, mert tudom, hogy átverem. De hát magamat is, nem? Most annyira szar alak vagyok? Nem ígértem neki semmit végülis… Tulajdonképpen, ha nem lenne az a fránya szex, tök jó lenne ez az egész. Ugye nem most hallasz ilyen sztorit először? Ugye más is van ezzel így??
