Színlelt orgazmusok?! – Kérdezed fejed csóválva
„Ugyan, mégis ki tesz ilyet?!” Hallom azonnal, ahogy felteszem a kérdést. Pedig kérem szépen, a tények makacs dolgok
Az első kérdésre sértettem reagálók igen nagy százaléka ugyanis, néhány beszélgetéssel később bizony bevallja, hogy nemhogy egyszer megtette, de valójában a szexuális élete szerves része ez a kis színi előadás. És, hogy kedves nő társaink hogyan jutnak el ide? Az okok sokkal, de sokkal egyszerűbbek és kézenfekvőbbek, mint gondolnád. És mielőtt bárki pácát törne a „hamis szexistennők” feje fölött, kérem olvasson tovább és ítélet helyett, talán egy kis megértéssel közeledjen feléjük. Hiszen a legtöbbjük nem bűnöző, nem is feltétlenül csaló, sokkal inkább bizonytalan, talajt vesztett, kis segítséggel simán megmenthető NŐ.
1; Vannak azok a NŐk, akik ‘orgazmus szégyenlők’
Ők, azok, akik sosem jutottak el oda, hogy felfedezhessék a saját testüket, mert bizony, sajnos a mai napig élnek köztünk olyan nők, akik kislány korukban azt hallották, hogy a maszturbáció, és úgy egyáltalán a test felőli érdeklődés, az csúnya, rossz, elítélendő dolog. És gondoljunk csak bele! Aki úgy nő fel, hogy sosem érintette szabadon, szégyen nélkül saját magát, mégis hogyan lenne képes ezt megtenni egy partner oldalán. Kislányból nagylánnyá cseperedve, rázúdul a külvilág, jön sok külső inger, néhány erotikus film, meg a Pisti, aki mindig „úgy” néz rá és persze elkezdi érezni Ő is a zsigereiben, nyilván megjelenik a vágy valahol a testében, a fejében, csak épp teljesen egyedül, félénken és kiszolgáltatottan áll ebben a helyzetben. És ilyenkor sajnos nagy a „mázli” faktor, hogy éppen ki lesz az első szeretője. De vajon képes egy lány ilyen háttérrel kellő önértékelésre, önbizalomra szert tenni? Vajon mekkora az esélye, hogy tud jól férfit választani? Jah, tudom, majd jön a nagy szerelem… OK, de sajnos a szerelem sem győz le mindent és amikor éppen nem győzött le mindent, akkor bizony jön a megjátszás, hiszen akkor ezeknek a nőknek maga a szex, csak egy szükséges rossz lesz, amit megtesznek azért cserébe, hogy párkapcsolatban élhessenek.
2; Aztán vannak a ‘megfelelési kényszeresek’
Akik a testükkel tök rendben vannak ugyan, nade az érzelmeik… hát lássuk be, még köszönő viszonyban sincs a testük a fejükkel. Az orgazmus számukra nem ügy, a szeretkezés többi részét meg nem értik. Rengeteget maszturbálnak. Akár naponta többször is, de csak kábé, mint egy sport tevékenységet, vagy a stresszoldás egy kellemes módját, úgy végzik. Kapkodva, saját magukra figyelés nélkül, szeretet nélkül. Folyton tele vannak feladattal, tennivalóval, tervekkel, ügyekkel, azt se tudják hol áll a fejük. „Oké, bújjunk ágyba, végülis nekem is jól esik, bár egyedül azért sokkal gyorsabb, de na, legyen, persze, végülis szeretlek, csak… megy a film, ki kell raknom a mosógépet, még írnom kell egy levelet, a gyerek azt se tudom, bepakot-e… blablabla… hát, hamarabb szabadulok, ha tolok egy kis ááááhhh-t meg ooohhhh-t és akkor mindenki boldog. Úgyse tudnék most így, majd ha mindenki elaludt, a paplan alatt befejezem magamnak…”
3; És vannak az ‘gondoskodók’
Ők, az elszánt jutalmazók. Egyáltalán nem fontos számukra az orgazmus, szöges ellentétei az előző csoportnak. Szinte sosem maszturbálnak, nekik az egész ‘szex-cécóból’ az ölelés, a kapcsolódás, a másik élvezete a fontos. Képesek élvezni a szexet. Nagyon is! De maga az orgazmus sokkal inkább a lelkükben van jelen, mint a lábuk között. De persze tudják, hogy az imádott férfinak ez mit jelent, ezért aztán „megjutalmazzák” a kellő pillanatban életük nagy jelenetével. Mindig nagy durranás, mindig nagyjelenet és mindig nagy hatást is érnek el. De lehet hogy talán azért, mert lelkileg ők tényleg benne vannak ebben, szinte úgy élik meg, mintha tényleg meg is történt volna?! És, amikor megkérdezem, hogy „akkor miért nem? miért kell a színház”? A válasz valami nagyon szétmosott magyarázat szokott lenni és látom a szemükön, hogy ők sem értik igazán magukat: „akkor nem tudok teljesen a páromra figyelni; nekem sokkal fontosabb, hogy adjak, mint, hogy kapjak; nekem az Ő öröme az igazi öröm; nem is tudom, talán néha el is élvezek én is….” Sok-sok bogozgatás után, se kiderült ki számomra, hogy ők vajon tényleg miért színlelnek? Talán képtelenek kivárni, hogy a testük utolérje, ahol lelkileg szárnyalnak egy aktus közben… talán csak nem akarják megtörni a pillanatot… vagy nem akarnak ünneprontók lenni, de valahol olyan ködös szerelembe burkolóztatott mártír-szagú nekem ez egy kicsit, hisze azért ezeket is Ők mondták: „annyira szeretem, azt akarom, hogy jó legyen neki; olyan jó ember; megérdemli; annyira elbűvölő, hogy ilyen lelkes…”
De van egy nagyon jó hírem! Magunkat tanulni, fejleszteni, szeretni, sosem késő!
Mi lenne, ha nem kapaszkodnál hát tovább a saját korlátaidba? Mi lenne, ha elrúgnád magad egy kicsit a konyhakőről? És csak halkan szólok, ebben a kategóriában nincs OSCAR jelölés se… Figyelj! Soha, de soha nem fogja senki helyetted megváltoztatni a saját magadhoz fűződő viszonyodat. Jogod van megélni, amire a tested képes, semmi okod szégyenkezni, elbújni, megalkudni! Lépj ki nyugodtan a kényelmetlen kötelékből, vállald be és kezdj el élni. Tudom, nem könnyű, tudom lesz, aki haragudni fog érte, vagy épp bírálni, de semmi nem lehet olyan rossz, mint hogy saját magadnak hazudsz. Az élet arra való, hogy boldog lehess benne, a tested arra való, hogy ehhez hozzásegítsen. A lábad elvisz fagyizni, a szemed csodálatos dolgokat lát, a füled hallja a legszebb dallamokat… Érted??? HAJRÁ!