Vajon tényleg törvényszerű, hogy így legyen? Egy speciális élethelyzetet hoztam a mai bejegyzésben: mi van akkor, amikor a FÉRFI elveszíti a családfenntartó szerepét?
Nyilván sokféle helyzet van, mert van, amikor minden borul, csőd szélére kerül az élet és tényleg plafonig ér a káosz. Aztán van, amikor csak az ajtó tetejéig, mert apró-cseprő megoldások érkezgetnek, de azért húzni kell azon a nadrágszíjon és van, amikor a NŐ, kisebb-nagyobb zökkenővel, de átveszi a szerepét és a jólét ugyan nem kerül veszélybe, nade hová lesz a családi egyensúly?!
Eszter és Ábel története
Eszter keresett meg levelével egy szép tavaszi napon, hogy nagyon nagy baj van a házasságával. A férje csalja, nem kívánja, már egyáltalán nem veszi nő-számba, átnéz rajta, mint egy szitán… Leírta, hogy sír és, hogy persze a padlón van és egyáltalán nem érti az egészet. Hogy is érthette volna, amikor az egész úgy telepedett rá szép lassan, mint egy kényelmes lepel, perszehogy fogalma sem volt mit csinált rosszul. Csak pislogott és szipogott és várta a csodát. Persze nem pont így… vállán az egész család megélhetésével, azzal a teherrel, hogy pénz kell! Minden hónapban, minden negyedévben, minden leolvasáskor, ovis, iskolás befizetésekkor, meg az ünnepekre, meg, ha a kocsi elromlik és, ha bármi…, ha bármi csak úgy. “Mert azért mindig van valami, nem?”
De arról fogalma sem volt, hogy közben mi történt velük
Hosszas egyeztetések után végre eljöttek hozzám és beszélgetni kezdtünk, vagyis, hogy hű legyek az igazsághoz, alighogy elérte a fenekük a fotelt, Eszterből ömleni kezdett a szó:
“Minden olyan szépen alakult. Jó, volt régebben egy kis anyagi megingás, de végülis felálltunk belőle. Ábel mondjuk azóta sem kapott munkát, de, ha kapna sem tudná most elvállalni. Edzések a gyerekeknek, anyuka is beteg sokszor és a kisebbik nehezen szokik be az oviba, jó, ha van olykor valaki, aki tud ugrani ha kell. Egy ekkora családban mindig van valami, nem? – és együttérzésben bízva, Ábelre nézett, majd folytatta:
Dehát ezekkel tényleg nincs is semmi gond
Ez így pont jó. Ábel remek apuka és tök szívesen csinálja. Szerintem jobb is ez így neki, mintha dolgozna. Néha kicsit mondjuk olyan, mintha Ő lenne a negyedik gyerekem, de nem akarom ezzel sokkolni. -és a szavak mögé, a lélegzetvétel idejére, betolt egy színpadias mosolyt, mint aki tudja, hogy ez a bájos mondat mindig ül, ha a végén hozzáteszi, hogy nem akarja sokkolni- Cuki igazán és tök szép rendben tartja a lakást is. Remélem ezt sosem hallja meg, de szerintem én ezt nem tudnám így csinálni. Sokkal precízebb nálam. Ezerszer! -és megint a jól begyakorolt, szépen kivitelezett széles mosoly, aminek a végét még egy kacsintással is megtoldotta. Láttam már ilyet, a zavartság, a bizonytalanság és persze az elkeseredettség fura viselkedést tud okozni, aztán kisvártatva végül csak kibukott belőle a nagymosolyok mögötti kétségbeesés- Csak azt nem tudom most miért bolondult meg teljesen! -úgy mondta ki ezt a mondatot, mintha szégyellné. Visszavette a hangját, tekintetét maga elé szegezte a padlóra és arca kifejezés nélküli maszkká torzult. Ültünk mindhárman a ránktelepedett hirtelen csendben, míg végül megkértem, hogy folytassa bátran.
– Amíg nem vagyok otthon teljesen jól elvan a gyerekekkel
Tudom, mert, ha nem így lenne panaszkodnának. Kész minden lecke, van mese, meg társas meg minden… de szinte csak ezek érdeklik. Én sokszor alig várom, hogy lefeküdjenek a gyerekek és beszélgessünk, de mostanában ez abszolút esélytelen. Mostanában…?? Kinek hazudok? Már hónapok óta ez megy. Vagy ül a kádban, vagy a teraszon mobilozik, vagy nyomogatja a távirányítót. De azt is úgy, hogy még véletlenül se tudjak a közelébe ülni… elnyúlik a kanapén keresztbe, ha szólok hozzá, csak lepisszeg… -eddig bírta Ábel, ekkor felugrott mellőle és dühösen rákiálltot-
– Te mégis miről beszélsz?
Te panaszkodsz, hogy nem beszélek veled? Te hiányolod, hogy nincs szex? Te teljesen el vagy tévelyedve! Úgy járkálsz a lakásban, mintha látogatóba jönnél haza. Vagy nagykegyesen leereszkedsz hozzánk. Évek óta játszod a királynőt. Fölényes vagy. Hideg vagy. És leginkább kívülálló. – kissé elharapta a végét, tudva, hogy nagyon megbánthatta most a nejét, de azért igyekezett tartani a szemkontaktust hősiesen.
– Én vagyok kivülálló???
Minden nap megszakad a szívem, hogy nem tudok én menni a gyerekemért az óvodába. Hogy az óvónéni már meg sem próbál engem hívni, csak veled beszél… még az ovis fészbuk csoportba is lefelejtettetek bevenni. Csak a befizetnivaló tartozik rám, lassan, azt se tudom, melyik iskolába járnak a nagyok. Csinálom, mert csinálni kell, de kibaszott magányos vagyok! -és kitört belőle a zokogás.
– Magányos! Remek! Mert nekem aztán kurvamenő társasági, vagy házastársi életem van!
Rám aztán nagyon lehet irigykedni. Szerinted milyen érzés, hogy a feleségem tart el? Hogy az egész családot te tartod el, mert én képtelen vagyok rá? Hogy úgy beszélsz rólam, mint e negyedik gyerekedről?? Jó hogy nem bébiszitternek hívsz! Tudod mekkora a farkam melletted? Szerintem centiket megy azonnal össze, ahogy belépsz a lakásba. Egyébként is kisebb, mióta elvesztettem a munkám, de te aztán végképp kinyírtad -Eszter abbahagyta a sírást és hitetlenkedve nézett Ákosra.
– És akkor az a megoldás, hogy kurvázol?
Azt hiszed nem látom, ahogy kapkodva zárod be a titkos kis oldalaidat, amint csak elindulok az asztal felé? Azt hiszed hülye vagyok? Vagy nem hallom, ahogy éjjel zizeg a telefonod? Most akkor ki vele! Most már mindegy! Tudni akarom végre az igazat! Kivel kúrsz félre???
– Ohhh, baszki! Te azt hiszed bárkivel is van kedvem félrekefélgetni?
– Azt! Tudom, hogy társkereső oldalakat nézegetsz!
– Mert unom a pornót és ott kicsit igazibb meztelen csajok vannak. Ennyi. Édes Istenem!!! Te nem vagy magadnál tényleg.
– De.., de akkor velem miért nem…?? Tudod!
– Mert nem tudok. Mert nem vagyok férfi. Veled sem. Pont azért amiért beszélgetni sem tudok. Képtelen vagyok a szemedbe nézni, anélkül meg hogyan? Hát nem érted? Persze, online nőket nézegetek, mert azért valahol “férfi” vagyok, de ennyi. Még kiverni sincs kedvem, nemhogy félrebaszni. Pfff!
– Dehát én ezt nem akarom. Én ezt nem akartam. Én nem vagyok ilyen! Ha nem beszélek, az azért van, mert tele vagyok gonddal és nem akarom hazahozni. De nekem csak ti vagytok a mindenem, Te vagy az egyetlen férfi, akire FÉRFIként tudok, vagy valaha tudtam nézni. De miért nem mondtad ezt nekem sosem??
– Hogy miért?! Nem tudom! De talán azért mert tudtam, hogy nem direkt csinálod. Hogy valahol szégyelltem, hogy miattam nem lehetsz igazi anyuka. Talán mert könnyebb volt félrenézni, könnyebb volt kinyitni a laptopot… nem akartam veszekedni és nem volt mit számon kérnem tőled. -Persze eddigre Eszter már megint zokogott, bár most már nem félelmében, hanem a megkönnyebbülés, az új remény könnyeivel áztatta tele a szőnyegem…
Ezután azért jött még néhány alkalom együtt, így hármasban…
Hogy a sok félrecsúszott, elsiklott, benézett, félregondolt dolgot helyretegyük és, hogy újra büszkén, önbizalommal, férfi-női energiával tele tudjanak végre egymás szemébe nézni és persze, hogy újra izgalommal és teljes örömmel tudjanak egymás mellé bújni.
Néhány elszalasztott pillanat. Néhány elbliccelt érzés, nagyon komoly károkat okozhat. De nem igaz, hogy nincs vissza út, csak talán egy picit könnyebb, ha még azelőtt térünk észhez, hogy megbántottuk volna Őt. “Mert azért mindig van valami, nem?”
