fbpx

Ellaposodott kapcsolat, eltávolodott Kedves, üres hétköznapok… szomorú életkép ugye?

fotó: ben-white-165045-unsplash

A baj, az, hogy cseppet sem ritka. Sőt! A kezdeti szerelem, a mindent letaglózó, mindent elsöprő, persze nem távozik nyomtalanul szerencsére, de hogy valamelyest megfakul és alaposan megcsappan, ez nem kérdés. Mert A szerelem nem örök.

Mondjuk még szerencse, mert ha egy lángoló érzelemtengerben kellene élnünk a mindennapjainkat, valószínűleg végelgyengülésben halna ki az emberiség. Szóval lássuk be, a hétköznapokon sokkal jobban esik a megbízható, a kölcsönös, az odafigyelő, gondoskodós lét, mint az egymás kezét szorongatós, egymás szemébe bámulós, csillagvizslatós. Nyilván szeretnénk, ha jó sokáig tartana és kívánom is minden PÁRnak ezt, de azért jó tesszük, ha kicsit átnézünk néha a rózsaszín szemüvegkeretünk felett is. Az elmúlt hetekben számtalan helyzetet veséztünk már ki, mitől is laposodhat el egy kapcsolat és ma is egy ilyet hoztam, mégpedig egy nagyon sunyit.

Ezt a nagyon gyakori, nagyon alattomos okot úgy hívják, hogy: ELFEJLŐDÉS

Az elfejlődés, hasonlóan az összes párkapcsolati problémához, azért tud kialakulni szépen titokban, alattomosan, mert a párok egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt a nagyon egyszerű, ámde örökérvényű tényt, hogy a házasság, a kapcsolat nem működik. 

A házasság, a kapcsolat

Csak és kizárólag akkor fog működni, ha azt mindkét fél, a saját akaratából, a saját legjobb tehetsége és lehetőségei szerint, a saját munkájával tevőlegesen támogatja, vagyis működteti!

Az elfejlődésről pedig azért kell külön kiemelve is beszélni, mert ha tetszik, ha nem, minden PÁRt, minden PÁRkapcsolatot érint.

Időről-időre üti fel a fejét és, ha nem vagy résen nemcsak átmeneti vendég marad nálatok, hanem simán beköltözik és elvesz tőletek bármit. Nem tűnik nagy dolognak és kezdetben nem is az, de hamar rájössz, hogy Ő bizony egy kifejezetten nehezen kezelhető kapcsolati probléma.

Hiszen nem jön nagy dirrel-durral. Szép lassan épül fel

Látszólag minden rendben van köztetek, semmi bajotok egymással. Nem haragszotok, nem veszekszetek, éltek a legnagyobb békében egymással. Aztán egyszercsak az egymással-ból, egymás mellett lesz… és fogalmad sincs hogy történt. 

fotó: toa-heftiba-134238-unsplash

Hallottad már valaha, hogy egy PÁR egyik tagja arra panaszkodik, hogy úgy érzi megfullad?

…hogy akadályozva érzi magát, nem tud kiteljesedni a kapcsolatában? És persze haragszik magára, hiszen nem tud igazán rosszat mondani a társára, csak úgy érzi kevés… Te érezted már ezt? Magadon? A PÁRodon??

És a PÁR másik fele vajon ilyenkor hogyan érzi magát? Elárulom: kutyául

Elértéktelenedik, lesüllyed, csak csendben végignézi a partnere “elrepülését”, vagy épp támad és bánt kétségbeesésében. Hát… azt hiszem tehát bátran kijelenthetjük, hogy ez egyik félnek sem jó és egyik fél sem boldog.

Szóval, ha úgy érzed feszeget valami, vagy ha úgy látod a párod rajtad kívül talál szellemi társakat, programokat, nyomd meg a vészjelzőt gyorsan, mert ha a kellő időben nem kapcsol valamelyikőtök, akkor bizony csak egymás hűlt helyét fogjátok látni hamarosan, vagy ahogy az egyik népszerű magyar filmben Tompos Kátya fogalmazta meg, “a távolodó hátát”… 

Le kell ülni!!! Oda kell figyelni! Egymással kell lenni! 

Nem félig, nem mismásolva, nem elnagyolva. Amit ma nem veszel észre, az holnap a fejedre esik. Nem féltékenykedni kell, meg nem gyanakodni kell, hanem egymást kell jól látni. Tanulj meg érdeklődni! Fogadd el, ha mesél! Akkor is, ha nem érdekel, mert nem fog sokszor nekiállni.

fotó: asdrubal-luna-485688-unsplash

Vedd észre, ha változik, ha változol!

Ha homlokegyenest másként beszél, ha túl határozott lett hirtelen, ha “túl sokat tud”, vagy, ha épp túlságosan lezár. 

A napi beszélgetések, a mindennapi törődés, az “egymással levés”, nem tud túl sok lenni. Beszélgessetek el a kapcsolatotok múltjáról, jelenéről és jövőjéről! Ne csak amikor kell, hanem, bármikor. Tudatosítsátok egymásban, hogy ez egy időszak és itt vagytok egymásnak.

Ugyanis a legveszélyesebb az, ha egyikőtök egyedül marad egy ilyen fejlődésben!

Hiszen a figyelmetlenség a magányosság érzése feltornázza “annak a másik dolognak” az erejét….. és a „minek mondjam el otthon, ha úgyis tesz rá magasról”-tól aránytalanul nagy lesz “annak a másiknak” a befolyása, a hatalma.

Nagyon fontos, hogy tudjatok közös érdeklődési köröket, célokat, közös vágyakat tudjatok találni magatoknak! Újra, meg újra! Minél több ilyen van ugyanis az életetekben, annál könnyebben tudjátok stabilan élni a kapcsolatotokat, hisz mindig van mihez nyúlni, ha olyan téma kell, ami mindkettőtöknek szívügye. 

Az egyéni fejlődést megakadályozni nem szabad! Sőt! Tilos! De bele kell tudnotok vonni egymást!

Mert NEM az egyéni fejlődés teszi tönkre a kapcsolatotokat, hanem az, ha nem támogatjátok ebben egymást, ha nem vesztek róla tudomást, vagy ha kifejezetten lehúzni szeretnétek a másikat.

Bezárkózás, csalódottság, megnemértettség, bizalmatlanság, lelkiismeretfurdalás….

Rémes szavak, ugye? Pedig mind megérkeznek, ha nem figyelsz! És minél később veszed észre, annál nehezebb lesz, hiszen ha már túl nagy lesz a különbség köztetek, egyre kisebb lesz az esélyetek a “felzárkózásra”. 

http://

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Welcome!

    This is popup preview that you can fill with any content you want.

    The plugin include some shortcodes, you can read more about them at the bottom of this page. The main 3 sections to configure the popup are:

    Appearance: Where you edit the look and feel of the popup.
    Display Rules: Here you choose on which page to display the popup (Set to all by default)
    Display options: Some important settings about the plugin, being the more important trigger action.

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás