Ákos: “Csak néztem a csillogó, szép szemeit…

A spotlámpa éles fényében egészen túlviláginak tűnt.  Túlviláginak, mesebelinek és gyönyörűnek… gyönyörűen fájdalmasnak. Nincs tíz perce, hogy rázúdítottam több hónap nyomorúságos keserűségét, hogy töredelmesen bevallottam neki ostoba gyengeségemet, hogy megvallottam mindent, amit elkövettem ellene, ellenünk, a szerelmünk ellen. Megcsaltam. Őt, akit a világon mindennél jobban szerettem. És most, ahogy kimondtam, azt hittem belehalok ebbe az egészbe. 

canva.com

Csak belesodródtam…

Mondhatnám, de nem bírom. És az egész annyira nevetségesnek hangzik. Szeretném visszaszívni, eltörölni, egy kibaszott varázspálcára vágytam, hogy egy mozdulattal eltüntethessem ezt az egész agyrémet. Meg voltam rémülve, üvölteni szerettem volna, hogy “BOCSÁSS MEEEG!”, de megszólalni sem mertem. Nem az ítéletétől féltem, hanem a szomorúságától. Valahogy jó lett volna, ha csak megnyílik a föld alattam és eltűnök a fészkes francba. Nem bírtam elviselni az érzést.

Igen, tudom…

Undorító, ahogy sajnálom magam. Legszívesebben én is hánytam volna magamtól, de csak bénán térdeltem előtte a padlón és még ránézni is csak félig mertem. Nem tudtam, hogy valami tud ennyire fájni. Még sosem éreztem ilyet. Semmi ehhez fogható szorítás nem volt még a testemen. Nem a mellkasom, nem a gyomrom… az egész testem egy bénult fojtogatásban volt. Vártam, hogy megszólaljon, hogy mondjon végre valamit, de persze legszívesebben, azt szerettem volna, ha még húzhatom, ha kitolhatom, ha addig csak ott úgy vagyunk és majd csak elmúlik magától ez az egész…csak ott maradtam volna a fagyott némaságban, hogy ne kelljen meghallanom, ne kelljen tudomásul vennem, ne kelljen felelősséget vállalnom a tettemért. A bűntudat… azt hiszem ennél megalázóbb, szörnyűbb érzés nincs. Bármit elkövetnél, hogy ne érezd… de semmit nem tudsz tenni ellene.

– Állj fel… – szólalt meg végre, de olyan halkan, elhalón, hogy a szívem facsarodott belé

Annyira fájt hallanom, hogy azt hittem beleőrülök. Nem viccelek. Konkrétan azt éreztem, hogy megszakad a szívem. Erőtlen hangon folytatta tovább:

– Nem tudok most mit mondani Ákos. Nem fogok üvölteni, kiabálni vagy ilyenek, ne aggódj. Most le kell feküdnöm, reggel beszéljünk majd róla… – egyszerűen felállt és kisétált a szobából. Olyan volt, mint egy tovasuhanó angyal. És én nem kértem, nem könyörögtem, nem próbáltam meg visszatartani. Feküdtem a szőnyegen, megsemmisülve, összetörve, rettegve. Úgy vártam a reggelt, mint kisgyerek a karácsonyt, csak talán nem volt annyi remény a szívemben. Hányingerrel, remegő kézzel készítettem a gyerekek reggelijét…, meg a kávéinkat… Fogalmam sem volt, hogy kell viselkednem, mit csinálhatok, mire vagyok még jogosult itthon. Bármihez értem az villant be, talán most fogom meg utoljára. Nyomorúságosnak és nagyon nem odavalónak éreztem magam. Minden vádolt, minden bűnösként nézett rám, a kegyetlenül világos reggeli fényben.

canva.com

A napi rutin nemhogy enyhülést, inkább csak még több kétséget hozott

Felébredtek végre a gyerekek és ettől kicsit megszelídült a kép. Pár percig minden a helyén, minden ismerős és barátságos volt. Dóra nem jött ki reggelizni, de ebben nem volt semmi különös, gyakran ébredt csak jóval miutánunk. Sokat dolgozott éjszaka és valahogy ez így alakult. Átbeszéltük a napot a fúkkal, ki, hová, hánykor és kiért kell majd menni… és örültem volna ha ez a reggel örökké tart és nem mennek el sehová, de persze alig félóra múlva már egyedül álltam megint a konyhában. Még le sem szedtem az asztalt, amikor megállt az ajtóban.

Nyugodt volt és mosolygott

Szinte meseszerű volt az egész. Bíbelődött a kávéjával és többször rámnézett. Leült…

– Nincsen semmi gond. Tudod én már rég készültem erre, tudtam, hogy egyszer bekövetkezik. Azt hiszem ez bőven az én hibám is. Tudom, hogy mennyire nem figyeltem Rád mostanában. Az, hogy ki mertél állni elém és el merted mondani nekem, ez számomra elég bizonyíték arra, hogy megbántad és, hogy tudod mit érzek most. Nem fogok Tőled további bizonyítékokat követelni, nem foglak ok nélkül piszkálni. Csak azt szeretném, hogy zárd le tuti biztosan és, hogy adj egy kis időt nekem. – megfagyott bennem minden. Azt se tudtam mit csináljak örömömben. Mint a régi cirkuszi számokban, amikor az “erőcsávóról” pattannak le a bilincsek… pont úgy éreztem magam.

Megdöbbentően könnyen mentek a hétköznapok

Nem beszéltünk többé a dologról, viszont minden másról rengeteget. Hosszú éjszakákat beszélgettünk át…, terveztük a nyaralást, a lakásátalakítást, új vállalkozást, a gyerekek táborait… szinte olyan volt, mint egyszer régen… valaha. Pont azt kaptam vissza, ami annyira hiányzott már a kapcsolatunkból. Álombeli napjaink voltak és végül lassan a szex terén is megtört a jég. Az egyik ilyen beszélgetés végén, egyszerűen egymásnak estünk és olyat szerelmeskedtünk, mint talán még soha. Azt se tudtam hol öleljem, csókoljam, megőrültem érte teljesen.

canva.com

Ám a harmadik héten történt valami

A kisebbik fiunk szülinapját ünnepeltük otthon. Tele a ház rokonokkal, barátokkal, Mi boldog szülőkként, elalélva az elmúlt 11 éve emlékein nosztalgikus meghatottságban anekdotáztunk, amikor megszólalt a csengő. Bence, a nagyobbik ugrott, hogy megnézze ki az, nyilván valami szomszédra gondoltunk, de a gyerek tök lefagyva jött vissza a szobába: – Apa, menj ki, Téged keresnek. – el sem tudtam képzelni ki lehet az, akinek vasárnap kettőkor pont én kellek, de a gyerek rossz érzése hirtelen átragadt rám is, úgyhogy szó nélkül mentem az ajtóhoz.

Azonnal tudtam, hogy tényleg engem keresnek…

Középkorú, összetört tekintetű férfi állt a bejáratban. Még meg sem szólalt, tudtam miért jött… De persze ha már eljött, belefogott a mondandójába. Elmondta, hogy beleszeretett a feleségembe, aki egy hónapja szakított vele és a Dóra megtiltotta ugyan neki, hogy belészeressen, de nem tehet róla és azt sem tudja miért jött ide, de egyszerűen látnia kellett, hogy a Dóra tényleg annyira jól van nélküle… Aztán elcsuklott a hangja, sarkonfordult és távozott. Otthagyott magamban, az alig megjavult, máris megint összetört életemmel, én meg csak álltam ott értetlenül, hogy, “demégis, hogyan???”. Tulajdonképpen örülhetnék,  végülis “nyertem”, de ehelyett hirtelen rámzuhant a felismerés, és mint egy lavina, úgy rántott magával a mélybe. Vesztettem!

Becsuktam az ajtót, visszamentem és ránéztem a feleségemre

Láttam, hogy majdnem sírva fakad, ahogy ott állt kezében a késsel a torta felett… – Na, jut még nekem, vagy mind felfaltátok már? – kérdeztem, minden lelki erőm összeszedve, a világ legtermészetesebb hangján. És csodásan telt a délután, még egy szemrezdülésem sem volt, ami elronthatta volna. Később visszagondolva, nem is értem, hogyan sikerült… Valószínűleg van valami szelep az ember agyában, ami átsegíti egy ilyen pillanaton és nem őrül bele ott, azonnal a helyszínen. 

De aztán persze eljött a megúszhatatlan is…

A végeláthatatlan éjszakai rágódások, a lelki tipródás, valamiképpen megérteni azt, ami megemészthetetlen és feldolgozhatatlan. Én nem tudtam annyira nagylelkű lenni, mint Ő és emiatt még szarabbul éreztem magam. Voltak napok, amikor haza sem mentem, volt, hogy nemhogy beszélni, de ránézni sem tudtam. De azt is tudtam, hogy így nem lehet élni és azt is tudtam, hogy nélküle NEM akarok élni. Nem volt könnyű időszak. Nagyon nem… Jó, kibaszottul nehéz volt. Volt ott minden. Hatalmas mélypontok, még durvább megpadlózások, sehogyse volt és mégis akartuk, hogy legyen valahogy. Sírtunk, tomboltunk, veszekedtünk, végül segítséget kértünk… Megérteni, felfogni azt, hogy mitől működik valami, ami meghalt már többször is és, hogy van remény a reménytelenségben, igazán nem egyszerű. De ma már azt mondhatom, hogy megdolgoztunk érte és tudom mit jelentünk egymásnak. Valójában csak nagyon sablonos tudok lenni, de tényleg az az igazság, hogy jobban működünk, mint valaha.

Hogy mi az üzenet, vagy a tanulság??

Hát azt én sem tudom…., de talán annyi, hogy figyelj sokkal, de sokkal jobban, mert ha TE nem érzed jól magad egy kapcsolatban, valószínűleg a PÁRod  is hasonlóképpen rosszul érzi épp magát. És nincs mese, ha rés van a pajzson, akkor rés van a pajzson és akkor bizony ott, valaki be fog férni. Ja, és tök mindegy, hogy te csaltad meg Őt, vagy Ő téged, a fájdalom, a csalódottság, a veszteség pont ugyanakkora! ” 

canva.com

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás