Ákos összes eddigi történetét itt böngészheted végig.

Párhuzamok fogságában – Tibó, 2013. szeptember

Utazzunk most egy picit régebbre…

Kérlek, morfondírozz el egy kicsit a kedvemért az elmúlt szerelmeiden. Biztos veled is előfordult, hogy epekedtél valaki iránt hosszú, nagyon hosszú ideig. Talán még egymáshoz sem mertetek szólni. Talán észre sem vett téged, csak távolról csodáltad, néhány lopott pillanatban. Talán nem is értetted, hogy amikor néha összefuttok, miért érezted mindig azt a szinte tapintható vibrálást köztetek. Aztán mikor végül a sors úgy hozta, hogy egymásra találjatok, a végén már azt kívántad, bárcsak meg se történt volna ez az egész. Mégis, amikor évek múltán visszagondoltál arra az esetre, rájöttél, hogy néhány dolgot a fejlődésedben annak a kapcsolatnak köszönhetsz. Még ha nem is konkrétan az embernek, inkább a rád tett hatásának és a belőled kiváltott ellenhatásnak. Nos, Tibóval is valami hasonló volt a helyzet.

A fiú a pultból

Ahhoz, hogy megértsd kapcsolatunk csíráját, pár oldallal még visszább kell lapozzak az életemben. Tibót már esetünk előtt évekkel is ismertem, igaz, eleinte nagyon felületesen. Hogy pontosan mi, vagy ki kapcsán kerültünk egymás látóterébe, az már a múlt homályába vész. Talán meséltek is róla párszor, talán rólam is neki. Közös társaságunk is lehetett valószínűleg. De tény, hogy amikor elkezdett dolgozni a kedvenc meleg szórakozóhelyem bárpultjában, már ismerősként köszöntöttük egymást. Sosem hagytuk szó nélkül a másikat. És egy idő után azt vettem észre, hogy egyre inkább gyengéd flörtölésbe csap át a kommunikációnk. Magas volt és fess. Markáns arcú srác. És amikor nevetett, a szája szélén megjelenő kis gödröcskék még vonzóbbá tették, s hát rám mindig mosolygott, mindig kedves volt.

A köztünk lévő rezgéseket mások is kiszúrták idővel és egyre gyakrabban célozgattak is rá

Egyszer a vele párban dolgozó pultos csaj hívott be valami mondvacsinált indokkal a pult mögötti raktárba, ami egy függönnyel volt elválasztva. Nagy meglepetésemre Tibó állt benn a falnak támaszkodva és hatalmasat mosolygott, mikor meglátott. Egész közel léptem hozzá és talán meg sem szólaltunk, egyből csókolózni kezdtünk. Hosszú percekig tettük, amíg vissza nem kellett mennie dolgozni. Amikor mindketten kiléptünk a függöny mögül… nos legyen elég annyi, hogy egy gigantikus ovációt kaptunk a barátaimtól, amikor megláttak vele. Mindez akár egy happy end kezdete is lehetett volna, Tibó azonban gyakorlatilag tabu volt. Ugyanis akkortájt még kapcsolatban élt. Igaz, kapcsolatnak már nem igazán lehetett nevezni, haldoklott az egész elég régóta köztük. Szinte állandóak voltak a veszekedések kettőjük közt, ahogy hallomásból értesültem róla. Néha láttam is az arcán a letörtség és a keserűség jeleit emiatt. De a közös lakás, a közös dolgaik összebilincselték őket. Mentségemre legyen mondta, csak menet közben vált világossá mindez számomra. De tény, hogy a tüzes flörtjeinknek nem tudtunk és talán nem is akartunk véget vetni. Viszont tovább soha, semmilyen formában nem léptünk egymással. Akkor.

Hosszú hónapok teltek így el, az érzékien egymással való játszadozásainkkal telve, a lopott érintésekkel, amikor közel kerültünk egymáshoz

Aztán Tibó egyszer csak eltűnt. Felmondott és nem volt már pultos többé. Egy másik munkahelyen kezdett el dolgozni. Egy kiegyensúlyozottabb, több fizetést nyújtó drogériában. Kapcsolatunk így megszakadt, egy-két évre is talán. Eleinte még eszembe jutott, hogy felkutatom és utána megyek. Hogy “véletlenül” pont az üzlete felé fog vinni az utam, hogy összefuthassunk. De ugyanakkor féltem is, hogy én csak a flörtölős srác voltam neki, aki kicsit segített olykor-olykor felvidulni a komor hétköznapok után. Aki kicsit segített elfeledtetni az életét megmérgező kapcsolatát, de tulajdonképp semmi komoly. Szomorkodtam is kissé emiatt, de próbáltam a sors kezének betudni ezt a fordulatot, hisz sok értelme úgysem lett volna folytatni ezt az érzelmi gubancot köztünk, ismerve az akkori felkavart magánéletét. Így apránként leülepedett az egész és szép emlékké halványult bennem. Néha persze azért eszembe jutott magányos óráimban és olyankor elábrándoztam rajta, mi lett volna, ha másképp alakul a sorsunk és reális esélyünk lett volna a másiknál. Persze akkor még nem sejthettem, hogy az életnek mindig vannak rejtett céljai, amit csak később érthetünk meg.

Második felvonás

Nagyon sok hónap telt el ezután teljes Tibó-mentes állapotban. Egy-két év is talán. No, nem azt akarom ezzel sugallni, hogy komoly érzéseket tápláltam volna iránta. Véletlenül sem voltam szerelmes. Nem jutottunk el odáig. Bár szexuálisan nagyon vonzott és szívesen megismertem volna jobban is, de messze álltam attól, hogy belezúgjak egy flört partnerbe. Az esélytelenség, az viszont elszomorított. De ilyen az élet, gondoltam én. És teltek a napok, jöttek új élmények.

Eljött végül a 2013, ugyanolyan hirtelen és megállíthatatlanul, mint az előző évek.  De elnézést, kiről is volt szó? Tibó? Ja igen, rémlik a srác! Pár éve még incselkedtünk egymással, de aztán eltűnt. Tán másik városba is költözött, úgy hallottam. Nem tudom mi lehet vele. Rég hallottam róla.

Történt aztán egy meglehetősen unalmas októberi napon, hogy üzenetet kaptam egy ismeretlentől

“Szia. Hogy vagy? Emlékszel még rám?”

Nagy kíváncsian ültem le a gépem elé, hogy megnézzem ki is írt, mert emailben csak egy szűkszavú értesítés érkezett. Nagyot dobbant a szívem, mert a profilképen Tibó mosolygott vissza rám! Egyből felötlöttek a régi emlékek és egy nagy kérdés kezdett el villogni az agyamban, piros neon betűkkel: vajon miért írt?

“Szia Tibó! Hát lehet téged elfelejteni? Köszönöm, épp egy unalmas hétvége elé nézek. És mi újság veled?”

Írtam vissza és hirtelen úgy éreztem, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára láttam. Minden apró arcvonását magam elé képzeltem, a mosolyát, az érintését és igen igen, a csókját is éreztem. Így egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy mit akarhat? Rögtön írt is.

“Haha, milyen kedves valaki. Én most hétvégén nem dolgozom. De sokszor szoktam. Már nem ott élek, ezt tudod?”

“Hát, Tibó, ha őszinte akarok lenni, akkor nem sok mindent tudok rólad. Szinte semmit azóta, hogy eltűntél.”

Szinte nyomban pötyögtem is be a választ. Érdekelt volna a magyarázata

Hogy mi volt azt, ami anno arra késztette, hogy eltűnjön. Bár éreztem rajta, hogy szeretné ő is a folytatást kettőnk közt, mégis miért lépett hirtelen vissza ettől? Nem kellett sokáig várni a reakciójára.

“Igen, tudom. És igazad van. Tényleg eltűntem. Ne haragudj. Összekuszálódott minden. Úgy döntöttünk Kristóffal akkor, hogy megpróbáljuk rendbe tenni az életünket.”

Hátradőltem a székemben, miután elolvastam a sorait. Hm, vélhetően Kristóf alatt az akkori párját kell érteni – raktam össze a képet. Végülis valami hasonlóra gondoltam akkortájt is. Talán még empatikusan is sikerült hozzáállnom Tibó akkori tettéhez, mert nem éreztem semmiféle haragot. Mindenféle negatív érzés nélkül tudtam válaszolni.

“Értem. És megértem. Lehet, hogy én is ezt tettem volna. De gondolom most nem lennél ezen a randi oldalon, ha még együtt lennétek.”

Gondoltam feldobom akkor azt a bizonyos labdát végre

“Tényleg nem. Egy jó ideig próbáltuk húzni a dolgot, de egyre többször vesztünk össze újra. Úgyhogy végül megbeszéltük, hogy nem működik ez köztünk.”

Valahogy megkönnyebbültem, mikor ezt olvastam. Látva azt, hogy beismerte annak a kapcsolatnak a végét, nagy kő esett le a szívemről. Nem azért, mert kárörvendő lettem volna, hanem mert szerettem volna újból beszélgetni ezzel a sráccal és nem akartam megint a második lenni. Rövid gondolkodás után újra kérdeztem tőle:

“Sajnálom, hogy csalódnod kellett. Mikor történt mindez? Mióta vagy itt fenn?”

Ekkor már nagyon kíváncsi voltam, mi lesz ebből az egészből.

“Ne sajnáld. Jobb volt így. Ennek már jó pár hónapja. Utána egy ideig inkább a munka töltötte ki az életem. Csak nemrég léptem fel erre az oldalra és igazság szerint egy ideje már figyeltelek. De csak most mertem rád írni.”

Jött az érdekes válasz. Nyilván tudtam, hogy érti az utolsó mondatát, de muszáj volt rákérdezzek.

“Csak most mertél? Mert ennyire félelmetes lennék?”

Próbáltam kicsit viccesre venni a dolgot. Nem is olyan sokára meg is lett az eredménye.

“Félni tőled? Ne viccelj Ákos, én sosem félnék tőled. Kedves srác vagy. De tudod te ezt. Csak azok után, hogy úgy eltűntem, nem tudtam akarsz-e velem szóba állni, esetleg ismerkedni…”

Az utolsó szavára nagyot dobbant  a szívem. Mióta rám írt, ezt akartam viszontlátni és most végre megtörtént. Kicsit elmosolyodtam a bajszom alatt, miközben reagáltam rá.

“Vagyis te szeretnél ismerkedni velem?”

Muszáj volt rágyújtsak, miközben vártam a válaszát. Kiléptem az erkélyre és az egymást kerülgető kocsikat bámultam lenn az utcán. Nem várt fordulat volt ez az életemben. Tibó volt az egyike azon embereknek az életemben, akik megmozgatták a fantáziám. Azonban, hogy ilyen hirtelen és váratlanul kiderült, hogy én is az övét, nos ez frappáns húzás volt az élettől. Egyik slukkot szívtam a másik után és az édes nikotintól csak még jobban kalapált a szívem. Gyorsan el is nyomtam a csikket és rohantam be a szobába, a gép elé.

“Én szeretnék, ha te szeretnél. Te szeretnél??”

Várt a monitoron a válasza.

“Hátperszehogy!”

Vágtam rá rögtön. Attól a naptól kezdve Tibó ismét visszatért az életembe. De immár nem flörtölésképp, hanem valami komolyabb szerepben. Beszélgettünk és ismerkedtünk, felelevenítve sok régi emléket, átnevetve sok cseverészéssel eltöltött éjszakát.