Utolsó leheletemmel írom ezt a bejegyzést, ugyanis közel vagyok ahhoz, hogy feladjam
Igazi „kihívás” (gyűlölöm ezt a szót) a jelenlegi helyzetem…
Kaptam munkát! Home officeban dolgozom harmadik hete, végre sikerült – vállonveregetés magamnak – elhelyezkedni, így a második hullám közepén. Nagyon sok helyre jelentkeztem, vissza se hivtak, vagy dobtak egy rövidke üzenetet! Már teljesen kezdtem feladni és belesüppedni a házimunka-főzés-fuvarozás háromszögébe. Mondhatni, úgy éreztem, hogy van energiám még egy itthoni részmunkaidős (4 órás) álláshoz, pláne, ha még meg is találom a megfelelőt.
Így utólag azt gondolom, igencsak belecsaptam a lecsóba!
Ráadásul mind betegek lettünk… Valami hőemelkedéses, köhögős, orrfújós nyavalya támadott meg minket, de annyira nem, hogy ne tudnánk dolgozni. Pont annyira, hogy igazán nagy erőfeszítés legyen minden egyes nap! A fiam kénytelen volt itthon maradni, egy hetet feküdt, szoros ápolást igényelt, tömtem a vitaminokkal és a teával. Már két napja elmúlt, mikor ma újra jelentkezett.
Azt hittem, most már szétverek valamit, vagy leülök és kibőgöm magam
Ugyanis főzni mosni takarítani továbbra is kell, plusz a napi 4 óra itthonról munkát is be kell osztani úgy, hogy jusson is maradjon is időm mindenre. Bevallom, még nem megy! Meg kell szokni a terhelést, mondja a racionális énem, hogy húsz percenként rakni kell a tűzre, hogy sokan nem veszik fel a telefont, viszont a nap legváratlanabb perceiben keres a főnököm, akinek, remélem egy hónap próbaidő után is, a személyes asszisztense vagyok, leszek.
Egyébként, nyugalmas perceimben
(Már nem fél óráimban, hanem tíz perceimben) tudatosítom magamban, mennyire szerencsés is vagyok ezzel a lehetőséggel, valamint milyen jó is, hogy nem adtam fel és észrevettem ezt az apróbetűs hirdetést, és jelentkeztem, lesz, ami lesz alapon. Készültem az első beszélgetés után a leckéből, és letöltöttem minden appot, ami csak kellett a sikeres együttműködéshez. Nem sajnáltam rá az időt, a home office munka jelenleg igazi kincs, én pedig szeretném végleg megtartani!
Ugyanakkor sirógörcs kerülget, hogy a gyerek osztályában csak ketten betegek, vele együtt és idén ez már a harmadik nagyobb itthonmaradása, decemberig bezárólag
Aggódom, nehogy évet kelljen a sok hiányzás miatt pótolnia, de még mindig jobb, mint ha koronás lenne. Igaz, túl kicsi, így csak tíz nap itthonmaradásra lett ítélve, de már kegyetlen, ami vele történik. A nagyinak olvasott fel telefonban a múltkor már, annyira hiányzik neki a társaság, amit én nem tudok pótolni, ha egyszer dolgoznom kell, ilyen hektitus körülmények között. Lelkiismeretfurdalásom van, hogy rossz anya vagyok, mert még mindig beteg, lelkiismeret furdalásom van, hogy biztos nem főzök olyan finomat, amit a suliban kapnak és persze azért is rossz anya vagyok, mert így a betegsége alatt, még csak egy igazán nagyot nem is beszélgettünk a bennem épülő feszültség miatt. Plusz a férjem, aki a segítségem és legnagyobb támaszom, sérvműtétre vár, és csak vár, vár, mikor vége lesz ennek az egész őrületnek.
Ami a lényeg, emlékeztetem magam, az az, hogy a számlákat ki kell fizetni
Reggel 5kor igenis fel kell kelni (múltkor elaludtam), hiszen ha ez nincs, semmi nincs. Úgyhogy ma este, ahogy az irományt gépelem, arra gondoltam, hogy iszok egy citromfű teát és este kilenckor már aludni szeretnék. Ugyanez az egészség, nélküle sincs semmi! Úgyhogy e között a két dolgo között ingadozom, hol kevésbé jobban, hol még kevésbé.
