Attól, hogy a négy fal között fogjátok tölteni, még igenis lehet fergeteges az év végétek!

Tudom, az idén már hatezereszer hallottátok, hogy megújulás, meg, hogy rajtatok múlik, nade őszintén! Nem volt igazam?

És megint az van!

Mert bár nyugodtan és nagy áhítattal bámulhatod mások fotóit, akiknek sikerült lelépniük “a helyzet” elől és valami csúcs-szuper helyen ünnepelnek, ettől te még baromira otthon fogod tölteni a szilveszter éjszakát, mégpedig édes kettesben a szerelmeddel. És teljesen mindegy, hogy mennyire kedveled a záróbulikat, vagy milyen volt ez az éved, megérdemli, hogy méltóképpen elköszönj tőle.

És, ha már itt tartunk, Te is megérdemled, hogy megünnepeld magad!

Hiszen itt vagy, és tuti, hogy nagy dolgokat éltél túl az idén Te is. És az, hogy kettesben vagytok itt, főként ünneplésre méltó!

Jöjjön hát az a 6 tuti TIPP 😉

1.) Terülj, terülj asztalkám!

Hahóóó! A szépen terített asztal, az extra fogások nemcsak a tested táplálják! Szóval irány a konyha, (vagy a telefon) és főzz, (vagy rendelj)! A végeredmény szempontjából szinte mindegy, és nem mellesleg, Ő is tudja, hogy hányadán állsz a konyhával. Ami nem mindegy hogy mi kerül az asztalra. Ha a huncutsági szintet emelnéd, vess be néhány nagyágyút az alapanyagok közé: csokoládé, ginzeng, osztriga, sáfrány…! 😉

canva.com

2.) Öltözz díszbe!

Ne mondd, hogy nem csillog másként a szeme, amikor egy buli kedvéért talpig díszbe vágod magad! Dehogynem! Na ennek pont most, és pont itt van az ideje. És, nyugodtan legyél bátor! Lássuk be, irtó kicsit az esélye, hogy elsodor egy zsibongó mulatozó tömeg és egy buli közepén találod magad… Szóval kell az a csipkebugyi, az a fűző, az a combfix, minden, de m inden, amit kihagytál évközben! Ja, és ez nemcsak neki jó. Szexinek érezni magad, már önmagában ajándék.

3.) Kapcsolj ki!

Mármint mint kapcsolj minden olyan kütyüt, ami belezavar a hangulatba! Nem kell TV, meg laptop és a közösségi oldalakon záporozó üzeneteid is meg fognak várni, hidd el. Ami most kell az néhány igazán jó zene! Na persze más s vacsihoz, más a játékhoz és persze tök más a tánchoz. Merthát:

4.) Legyen tánc!!!

Tudom, erre most ahányan olvassátok annyiféle képen reagáltok, de igenis szexi és intim és feltüzelő és nem mellesleg remek feszültségoldó a tánc. Tök mindegy, hogy mennyire vagy béna, vagy mennyire béna Ő, elképesztően felszabadító, amikor megengeded magadnak, hogy életre kelljen a tested.

canva.com

5.) Játssz!

Hosszú még az éjszaka! De semmiképp ne hagyd, hogy unalmas tévékacsolgatásba torkolljon! Ha már nincs vacsi, nincs pezsgő, meg már a zene is halkabb, még mindig van amivel feldobhatod, és elérheted, hogy ez a TI éjszakátok legyen. Társast elő! Na nem a “ki nevet a végén”-re gondoltam, (bár, hogy őszinte legyek új szabályokkal az is simán megteszi) hanem egy olyanra, ami esélyt ad nektek arra, hogy olyan dolgokról beszéljetek, amikről nem igazán szoktatok. Szóval elő azzal a Szex-társas-al!

6.) Legyen a kezdet a vég!

Mennyire menő lenne, ha koccintás helyett egy kiadós orgazmussal indulna az új évetek?! Jahh, tudom, a “csak lazán”-tól kicsit messze van ha erre rágörcsölsz, de nem is kell ezt erőből csinálnod. Egy halom remek játékszer van, amivel könnyedén elérhetitek, hogy ne meló, hanem móka legyen az időzítés. És tudod mi a legjobb az egészben?! Hogy teljesen mindegy hogy sikerül, mindenképpen csak nyertesek lehettek!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    error

    Ha tetszett kövesd a többi oldalunkat is!

    YouTube
    YouTube
    Instagram

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás